Kutyámat Dömét elaltatuk 2025.11.1..-én, a mai napon. Rákos volt, tüdő és szívelégtelenségben szenvedett. 16 évig és 1 napig szolgált minket a házunkban. Lili lányom 3. születésnapján érkezett meg hozzánk fél éves korában. 16,5 évet élt ami kutya életet tekintve rekord kor. Sok szempontból szép élete volt. Végig családban élt, jól volt tartva anyagi értelemben. Azonban kevés volt rá az időnk, így nem kapott annyi szeretetet mint amennyit megérdemelt volna. Pedig ő nonsop rendelkezésünkre állt... Ezért nem érzem most magam úgy, hogy elég jó gazdája voltam! Például mikor reggelente mentem dolgozni, sosem simogattam meg, mert akkor kutya szagú lesz a kezem és így nem tudok belépni a tárgyalásokra. Mindig délután simogattam meg amikor hazaértem. Pedig most már látom, hogy a szeretetre nincs elég idő, így minden pillanatot és lehetőséget meg kell ragandi amikor csak szerethetünk. Ezt értettem meg a halálából és ez egy igazán nagy tanítás! Mindent megteszek hogy ezután így élhessek! Az egész élete során tükröt mutatott nekem. Mindig arra tanított, hogy az önfejű, hatékony, beszűkült élet nem a helyes út. Állandóan az egomat akarta összetörni! Annak idején ezzel rengeteg haragot szült bennem és rengeteg gondot okozott az életemben. De ma már hálás vagyok érte! Ő is a nagy tanítóim egyike volt. "Elég az egos, önző, önfejű, beszűkült életből, ébredj!" Folyamatosan ezt mutatta felém a maga kutya módján. Szavak nélkül tanított!
Nem akarok többé ilyen lenni. Mindig a hatékonyság volt a legfontosabb szempontom, hogy gyorsan érjek el sok mindent. Pedig a hatékonyság rideggé tesz és elzárja a szívet! Az ego elhiteti velünk, hogy minél hatékonyabban élünk, annál többet érünk el adott idő alatt. Minél többet érünk el, annál boldogabbak leszünk. Pedig ez egy csapda! Az anyagi világ szintjén többhöz jutni nem okoz mást mint a gőgünk erősödését és az ego biztonság érzésének fokozódását, de boldogságot nem hoz! A boldogsághoz mély érzelmekre és azok megéléséhez szükséges időre van szükség! Az ego szemszögéből ez időveszteség és így nem hatékony! Pedig a helyes út az, ha megéljük a maga teljességében az érzelmeinket. A boldog életbe az önzetlen szeretet vezet és amíg hatékonyan akarunk élni, addig elzárjuk magunkat a saját szívünktől. Ezt erősíti a racionális tudás és a racionális gondolkodás is. Akkor tudunk igazán földhöz ragadtan, az elménk irányítása által élni, ha bezárjuk a szívünket. A racionális tudás gőgössé és rideggé tesz minket, mely tovább távolít attól, hogy a világot érzelmeinken keresztül élhessük meg. Pedig az ego 3 részből áll, ahogy az Élet Módszer I. című könyvemben részletezem: test, elme, lélek. Ha valaki a testével és elméjével foglalkozik csak és ezáltal földhöz ragadt racionalitásban él, az elveszti a teljes élet esélyét. A teljes élethez az ego szintjén test, lélek és elme hármasságának teljessége szükséges. Ez a spiritualitás első lépése: vissza találni a lelkünkhöz. Akinek ez már jól megy, annak jöhet a következő szint, a tudatosság szintje. Amikor már az egon kívüli énünkkel azaz a tudatunkkal (szellemünkkel) kapcsolódunk. Ez már igazán magas szint a mai világban és az igazán teljes élet receptje, ahol ego és tudat együtt él! De ebben a nyugati világban ahol már az iskolában elkezdik belénk verni a racionális gondolkodás mindenhatóságát és a tanult tudás felsőbbrendűségét, miközben a versenyszellem belénk táplálásával a hatékonyság maximumára sarkallnak minket, pont a lényeget veszítjük el. A tudatunkkal és a lelkünkkel való kapcsolatot. Ebbe a férfi nem sokkal jobban bele van süllyedve sajnos! Ezért a világ jó irányú változtatáásban a nőknek órisái szerepóül lesz a közeljövőben. Egyszerűen fogalmazva: Hatékonyság és túlzott okosság = boldogtalan, gőgös élet. Ma meghalt a kutyám és ezt tisztábban látom mint valaha, pedig már jó ideje érzem, tudom hogy így van. Nálunk töltött 16 éve alatt töredéke szeretetet adtam neki, mint amennyit lehetett volna. Most üres lett a ház nélküle. A hétköznapokban úgy megszoktam hogy mindig ott van, mindig rendelkezésre áll, hogy bele sem gondoltam milyen lenne nélküle. Most átérzem! Bárcsak minden percet kihasználtam volna a szeretetteli kapcsolódásra Vele és nem az időhatékonyság oltárán égettem volna el ezeket az értékes perceket! A kutyám az egyik legnagyobb mesterem! Minden ember és élőlény aki velünk kapcsolatban van tükör és tanító. De ahhoz hogy ezt észrevegyük nem szabad az ego szemszögéből figyelni a világot. Hiszen az ego nem a tükröt látja a külvilágban hanem az okokat. Miközben az okok bennünk vannak és a külső világ csak a tükör...
Szívből kívánom hogy áldás kísérjen lelki fejlődésed útján!
Ha érdekel jelen rovat előző írása akkor klikk.
Ha a videós tartalmakat is szereted, Youtube csatornámon is örömmel látlak: klikk, illetve Facebook csoportunkban is örömmel osztok meg Veled naprakész érdekességeket: klikk.
Ha többet szeretnél megtudni az Élet-módszerről vagy komplex ismeretre vágysz arról, hogyan lehetsz egészséges, sikeres és boldog, akkor nagy örömmel ajánlom Neked új könyvemet, melyet hatalmas önzetlen energiák írattak meg velem azért, hogy minél többen tapasztalják meg azt a csodát amiben mostanában én is élhetek…. Ezen a weblapon találhatsz bővebb információkat: klikk
Ha érdekel első könyvem, mely az emberi lélekről legalább annyira szól, mint a klímaváltozás megoldásáról, akkor arról bővebb információkat itt találsz: klikk. Ne feledd! A világ problémáinak megoldását önmagadban kell kezdeni!
Ha ennek a rovatnak az első részétől szeretnéd végig olvasni az összes eddigi írást, akkor a bevezető részt itt találod: klikk. Onnan indulva az írások alján tovább lépegetve végig tudsz haladni jelen rovat írásain.
Ha szeretnéd jobban átlátni a blog egyes rovatait és a blog működését, akkor erről egy rövid tartalmas útmutatást itt találsz: klikk
Ha úgy érzed ez az írás hasznos mások számára is, akkor kérlek megosztásoddal vagy e-mailben juttasd el nekik. A cikk alatt találhatod a megosztás és az e-mail küldés ikonjait. Már azzal is teszel a klímaváltozás ellen, illetve az emberek boldogágáért, ha megosztásoddal mások tudtára adod jelen blog létét.
Építő szándékú véleményed, kritikád örömmel fogadom, amit a cikk alatt tudsz hozzászólásként megírni.
Ha értékesnek találod a blogot, kérlek légy a blog követője. A „rendszeres olvasás” ikonját a jobb oldalon fent találod. (Ha mobilról nézed, akkor a cikk alatt görgess tovább)


0 Megjegyzések