A kineziológia szemszögéből nézve
Jézus Krisztus a Földön valaha élt legmagasabb lelki rezgésszintű ember volt. David
R. Hawkins hozzá kalibrálta 0 - 1000 érték közötti tudatossági skáláját, melynek 1000-es csúcsértéke Jézus
Krisztus rezgésértéke volt. Ezzel az értelmezéssel nem veszem el a keresztény
vallás Isten fiakénti értelmezését sem. Hiszen ez a két dolog ugyanaz más
szemszögből. Ugyanakkor sokan Jézust a valaha élt legnagyobb guruként látják.
Szerintem mindhárom állítás igaz! Sokáig nem foglalkoztam Jézussal a spirituális
utam során. Akkori látásmódom még az volt, hogy a keresztény egyház beszennyezte
és kisajátította Jézus egyébként csodálatos tanításait. Jézus nem volt keresztény
egyház alapító. Csak tanításai köré szerveződött utólag egy hatalmas egyház. Ma
már minden világvallás nagy tisztelője vagyok, így a kereszténységnek is. De
ettől még azt fenntartom, hogy Jézus tanításain az egyház „aktivítása” csak rontott
az elmúlt 2 évezredben. Ilyen tiszta és magas rezgésű tudást, egyetlen guru sem
hozott a Földre az emberiség ismert történelme során. Jézus minden emberhez
szólt és vallásfüggetlenül mindenkit szeretett, gyógyított és támogatott. Így
fontos mindenkinek tudatosítania, hogy Jézus tanításai nem a keresztény emberek
kizárólagos sajátjai. Ha valaki nem keresztény, vagy nem valamely keresztény
felekezet tagja, attól még megnyílhat a szíve ennek a csodálatos mesternek a
tanításai felé, illetve annak hatására.
Az én életemben, anélkül hogy
hittem volna Jézus létezésében és anélkül hogy foglalkoztam volna vele, egyszer
egy megvilágosodott állapotomban megjelent. Azóta sok mindent tudok róla.
Valahogy átéreztem az energetikáját. Azóta tudom, hogy vele kapcsolatban mi igaz
és mi hamis. A keresztény egyház sajnos torzított tanításain, ami érhető.
Hiszen egy megvilágosodott mester szavait, ha elkezdik alacsony rezgésű emberek
értelmezni, akkor abból csak a tanítások torzulása következhet. Ez egy
természetes vallás „evolúció”, melynek révén a vallás mindig az adott kor nézetrendszere
szerint alakul. Így került a Bibliába számos alacsony rezgésű írás, például testvér
gyilkosságokról, családon belüli nemiségről vagy akár Isten nevében történő
népirtásokról főleg az ószövetség révén, melyeknek semmi köze nincs Jézus
tanításaihoz, mégis a keresztény liturgia és hitrendszer szent könyvének
részei.
De a lényeg az, hogy Jézus tanításai a Buddha, Krisna és még sok híres guru tanításinál is magasabb rezgésűek és tisztábbak. A hindu tanítók is nagyon tisztelik Jézus tanításait és több hindu irányzat tanításainak részét képezik. A hinduk a kereszténységet nem értik, de Jézust igen. Én értem őket, hogy miért látják így. Mindezt úgy kijelentve hogy mindkét vallásrendszer mélységes tisztelője vagyok.
Jézus egyik leghíresebb tanítása
a hegyi beszéd volt. Melynek elejét azzal a szándékkal írta meg, hogy egy térképet
adjon az emberek kezébe arról, hogyan lehet rátalálni Istenre illetve Őrá. Én
ateista voltam életem első 40 évében. Utána kezdtem el járni a tudatosság
útját, de még évekig nem igazán foglalkoztam Isten kérdésével. A saját lelki
fejlődésem érdekelt, mindenféle vallástól függetlenül. Aztán első megvilágosodásomkor
megtapasztaltam Istent a maga teljességében. Ez a merőben váratlan és meglepő élmény megváltoztatta
az életem. Hiszen én sosem kerestem Isten társaságát, sosem voltam egyetlen
egyház hívő tagja sem. Sosem akartam Istennel kapcsolódni. Sőt soha nem
gondoltam volna magam érdemesnek erre. Mégis megtörtént. Hogy lehet ez? A hegyi
beszéd erre választ ad! Hiszen Isten útját jártam anélkül, hogy én erről tudtam
volna. Isten szemében nem attól leszel jó ember, ha szó szerint betanulod a
Bibliát és attól sem, ha minden vasárnap eljársz templomba. Természetesen
ezekkel nincs baj. De nem a vallási dogmatizmus fog téged Istenhez emelni. Ahogy
az én példámon látod, még vallásosnak sem kell lenni, ahhoz hogy Isten magához
emeljen. Hogy mi kell hozzá valójában? A lehető legtömörebben Jézus fogalmazta
meg ezt az emberiség számára. Én a saját egyszerű szűrőmön keresztül szeretném
hozzátenni saját megtapasztalásaimat, hogy számomra mit jelent az amit Ő nekünk
átadott. Ezt azzal az önzetlen és tiszta szándékkal teszem, hátha ezzel is
hozzájárulhatok személyes utadhoz a földi boldogság megtapasztalása felé…
Kérlek tarts most velem a hegyi beszéd első 7 mondatának mély
átérzésének csodás élményében:
„Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyeknek
országa.”
Értelmezés: A tudatosság
útján ahogy haladunk előre, egyre inkább ráébredünk hogy a valódi boldog élethez
és az Istennel való kapcsolódáshoz az egyszerűség vezet. A „lelki
szegények” kifejezés számomra az egyszerűséget jelenti. Azt jelenti hogy
nincsenek összetett vagy nagyravágyó vágyaink. Ahogy tudatosodunk, egyre
egyszerűbb életre vágyunk. Minél bonyolultabban élünk annál alacsonyabb lelki
rezgésszinten élünk, hiszen annál több tárgyi dologra és szolgáltatásra van
szükségünk ahhoz, hogy lelki kiegyensúlyozatlanságainkat valami
kiegyensúlyozza. Minél egyszerűbben élünk, annál közelebb kerülhetünk belső
békénkhez. A Hawkins-skálán, nem véletlenül a béke érzelme a megvilágosultság
alatti legmagasabb rezgésű érzelem! A békén keresztül lehet csak bejutni a
megvilágosultságba, mely az Istennel való teljes egység megélését is jelenti.
Ide pedig – többek között - az egyszerűség vezet. Nem véletlen, hogy az igazán
nagy mestereknek a ruhájukon, a botjukon és egy csészén kívül semmijük sem volt,
mégis boldogabbak voltak bármelyikünknél.
„Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.”
Értelmezés: A legtöbb
ember a mai világban elfojtja az érzelmeit és ezzel nagyon sok problémát szül
az életében! Ahogy szoktam tanítani az embereknek: „minden elfojtott érzés,
legalább százszor üt vissza a jövőben”. Az emberek mégis folyton elfojtanak szinte
mindent. Aki tud őszintén, szívből sírni, az képes az érzelmeinek a teljes
mélységű megélésére! Az őszinte, szívből jövő sírás lelki oldódás. Az „oldódás”
szó is gyönyörűen érzékelteti, hogy a könnyekkel szó szerint kioldódik belőlünk
egy csomó blokkolt érzelem, ami utána már nem terhel minket. A tudatosság
útjának első és legfontosabb szakasza, hogy visszataláljunk teljes mértékben
érzelmeinkhez és ezáltal a lelkünkhöz, azaz érzelmes és tisztalelkű emberekké
váljunk. Enélkül nincs valódi boldogság és nem sok esély van ahhoz hogy valódi
módon kapcsolódjunk Istennel.
„Boldogok a szelídek, mert ők örökségül bírják a
földet.„
Értelmezés: A szelíd ember
végletekig elfogadó, nem árt senkinek! A szelíd ember nem árt
ember társainak, nem árt a környezetének sem. Csak a szelíd ember képes harmóniában
élni társadalmi és természeti környezetével. A szelídség a tudatosság útjának velejárója,
ugyanúgy mint az egyszerűség és az érzelmeinkkel
való teljes őszinteség. Ahogy emelkedik a lelki rezgésszintünk, egyre szelídebbek,
és ezáltal hamonikusabbak leszünk. Így egyre kevesebb lesz az emberi
kapcsolatainkban és a természethez való viszonyunkban a konfliktus. A globális
felmelegedés, a rengeteg társadalmi feszültség, a 3. világháborús készülődés,
mind annak a tükrei, hogy tömegesen lettünk kemények, agresszívek, csörtetők,
hatékonyak, szívtelenek és még sorolhatnám. Mindenek lettünk csak szelídek nem…
„Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot,
mert ők megelégíttetnek.”
Értelmezés: Ahogy soktam
tanítani „8 milliárd egyéni igazság van, de csak egyetlen valóság”. Sajnos az
emberek mindegyike azt hiszi, hogy a valóságot érzékeli, de sajnos ez nem így
van. Az egytelen valóság birtokosai a megvilágosodottak, de ők is csak egy
részét érzékelik az egyetlen valóságnak. Minden más ember egy torz, egyéni szűrőn
keresztüli valóságképet érzékel, melyet a saját igazságaként él meg. (bővebben:
klikk) Akik szomjúhozzák az igazságot, azok nem hiszik el a saját
gondolataikat abszolút igazságként, hanem észreveszik azok hiányosságait. Önkritikát
gyakorolnak és amikor hibát találnak a saját gondolataik és az érzékelt
valóság között, akkor tovább mélyítik az ismereteiket, nem pedig másokat
cimkéznek hülyének. Így egyre közelebb kerülnek az egyetlen valósághoz, mely az
egyetlen igazság is egyben. Ez egy hosszú út, melynek révén egyre bölcsebbek
leszünk és ezáltal egyre nagyobb harmóniában élünk önmagunkkal és a világgal.
Ez is egy fontos része a rezgésszint emelkedés folyamatának, melyet sokan a
tudatosság útjának hívnak. A folyamat végén a megvilágosultság pillanatai
állnak, mely valódi megtapasztalása Istennek.
„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.”
Értelmezés: Irgalmasnak lenni az együttérzés és az alázat
egybeolvadását jelenti a jóság legmagasabb fokán. Ezen a szinten már az emberek
és Isten szolgálata az egyetlen igazság. A tudatosság útján előre
haladva előbb utóbb mindenki eljut ehhez az igazsághoz, ha helyes úton halad és
a spirituális ego csalfa rögeszmés valóságképei nem térítik el. A
megvilágosultság közeli állapotokban már az irgalmasság alapvetés, ott már
ezzel kapcsolatban semmiféle eltérítő gondolat nincs ezzel szemben! Ide eljutni
komoly belső munkán vagy mély szenvedéseken keresztül lehet. De senki sem
mondta, hogy Isten megtapasztalása itt a
Földön könnyű, mint ahogy a tudatosság útja sem az. Ha könnyű lenne, akkor nem
lenne annyi boldogtalan ember a Földön. De a befektetett munkát megéri! Isten
megtapasztalása akár egy pillanatra is, az egész életünket átformáló élmény… De
ha odáig nem jutsz el ebben az életedben, „csak” addig, hogy mély belső és
tartós boldogságban ész, már akkor is megérte. Hiszen a földi életünk során ez
a legfőbb cél: megtalálni a valódi boldogságot.
„Boldogok, akiknek szívük tiszta, mert ők az Istent
meglátják.”
Értelmezés: A tiszta szívű
embernek tiszta a lelkiismerete, de nem azért mert elfojtotta
bűntudatait, hanem ezért mert feldolgozta azokat. A tiszta szívű ember tud önzetlenül
és szívből szeretni és gyakorolja is azt a hétköznapi életben minden embertársa
felé. A tiszta szívű ember szívközpontból él, ami azt jelenti, hogy a
gondolatai, az eméje nem uralkodik rajta. Nem azonosul gondolataival
úgy, mintha az lenne az egyetlen igazság. A tiszta szívű ember őszinte
önmagával és a világgal is. Ezek mind a rezgésszint emelkedés fontos
lépcsőfokai! A tiszta szívűség a földi mennyországba való belépés kapuja. A
földi menyország pedig nem más, mint az az állapot amikor a tartós belső
boldogság állapotában élsz. Mindenki másképp érzékeli ugyanazt a világot és
mindenki más valóságot teremt magának, legfőképpen attól függően milyen
állapotok uralkodnak a tudatalattijában. A tiszta szívűség a magas lelki
rezgésszint, a magaszintű tudatosság egyik jellemzője. A tiszta szívű embernek
a tudatalattijában már rend és tisztaság honol. Így ez kapu ahhoz, hogy Istennel is kapcsolódhass még
földi életed során vagy igazán boldog életet élhess.
„Boldogok a békességre igyekezők, mert ők az Isten
fiainak mondatnak”
Értelmezés: A világ békéje
csak úgy érhető el, ha minden ember magában képessé válik a belső béke
megtapasztalására és fenntartására. A tudatos ember pontosan tudja, hogy nem a
külső világ az oka annak, hogy békétlenség van bennem. Az én világhoz való
viszonyulásomon múlik a belső békém szintje. A viszonyulásom pedig a tudatalattimban
rögzült programokon, elfojtott érzelmeken és lelki sebeken múlik. Szóval bent
kell rendet tennem ahhoz, hogy képes legyek békét találni önmagamban és ez fog
a környezetemre békét sugározva változtatni a világon. Jézus nemzetiségtől,
vallástól és bőrszíntől függetlenül mindenkit segített, gyógyított. Számára
csak az ember létezett. Ahogy Bahai próféta is mondta: „egyetlen nemzet van, az
emberiség nemzete”. Isten békét vár tőlünk a Földön és csak akkor emel magához,
ha már alkalmassá válunk a béke teremtésére. Azaz akkor, amikor belső békénket
elértük…
Végezetül összefoglaltam azokat a
tulajdonságokat, melyek Jézus üzenetében az én értelmezésem szerint a
boldogsághoz és Istenhez vezető út kövei: egyszerűség, érzelmesség, tiszta
lelkűség, elfogadás, nem ártás, szelídség, önkritikusság, mély ismeretekkel
rendelkező, bölcs, együttérző, alázatos, szolgálatra kész, lelkiismeretes, nem
azonosuló (tudatos), őszinte, békés.
Szívből kívánok sok ERŐ-t ÚT-adon!
Ha a videós tartalmakat is szereted, Youtube csatornámon is örömmel látlak: klikk, illetve Facebook csoportunkban is örömmel osztok meg Veled naprakész érdekességeket: klikk.
Ha többet szeretnél megtudni az Élet-módszerről vagy komplex ismeretre vágysz arról, hogyan lehetsz egészséges, sikeres és boldog, akkor nagy örömmel ajánlom Neked új könyvemet, melyet hatalmas önzetlen energiák írattak meg velem azért, hogy minél többen tapasztalják meg azt a csodát amiben mostanában én is élhetek…. Ezen a weblapon találhatsz bővebb információkat: klikk
Ha érdekel első könyvem, mely az emberi lélekről legalább annyira szól, mint a klímaváltozás megoldásáról, akkor arról bővebb információkat itt találsz: klikk. Ne feledd! A világ problémáinak megoldását önmagadban kell kezdeni!
Ha ennek a rovatnak az első részétől szeretnéd végig olvasni az összes eddigi írást, akkor a bevezető részt itt találod: klikk. Onnan indulva az írások alján tovább lépegetve végig tudsz haladni jelen rovat írásain.
Ha szeretnéd jobban átlátni a blog egyes rovatait és a blog működését, akkor erről egy rövid tartalmas útmutatást itt találsz: klikk
Ha úgy érzed ez az írás hasznos mások számára is, akkor kérlek megosztásoddal vagy e-mailben juttasd el nekik. A cikk alatt találhatod a megosztás és az e-mail küldés ikonjait. Már azzal is teszel a klímaváltozás ellen, illetve az emberek boldogágáért, ha megosztásoddal mások tudtára adod jelen blog létét.
Építő szándékú véleményed, kritikád örömmel fogadom, amit a cikk alatt tudsz hozzászólásként megírni.
Ha értékesnek találod a blogot, kérlek légy a blog követője. A „rendszeres olvasás” ikonját a jobb oldalon fent találod. (Ha mobilról nézed, akkor a cikk alatt görgess tovább)
.jpg)

0 Megjegyzések