Az elmúlt 2-3 hónapban kiújultak
a gyomortájéki panaszaim. Ez nem komoly betegség, de zavaró. Nehezíti a hétköznapokat
egy picit abban, hogy a teremtéstől való fókuszt leveszi. Egészségtudatos ember vagyok és jól tudom hogy minden fájdalom vagy
feszültség a testben egy jel arra, hogy valamit rendbe kell tenni. A természetgyógyász
énem, pedig azt is jól tudja, hogy akkor amikor még enyhék a tünetek sokkal
könnyebb gyógyulni mint amikor már elfajultak a dolgok. Egyébként ezek a gyomortájéki tünetek 7 évig
gyötörtek annak idején, egészen addig amíg ki nem nyílt a szívem és meg nem
tanultam szívből élni. Az utóbbi hónapokban annyi minden történt körülöttem,
hogy újra elkezdtem a teendőim rabja lenni, sőt még a napi meditációim is
gyakran kimaradtak! Nem csoda, ha jelzett a testem: „Ébresztő! Megint visszatértél
a régi rossz keréknyomba!”. Így hát elkezdtem tudatosabban étkezni, visszatérni
a meditációkhoz és mérsékelni a teendők áradatának hatását. Mindezek ellenére
nem lett igazán jobb a helyzet és elbizonytalanodtam magamban. „Biztos jó a
diagnózis?”. Így hát készíttettem a házi orvosommal egy vérvételt és egy biorezonancia
scannelést egy barátommal. De komoly probléma nincs, ez jött ki mindkét viszgálatból. Így maradnia kell az eredeti öngyógyítási
tervnek, csak ki kell tartanom. Illetve pár táplálék kiegészító és vitamin még hozzákerült az öngyógyítási protokollhoz a kapott eredmények alapján. A természetgyógyász énem azt is nagyon jól
tudja, hogy az egyensúlyából kibillent testet csak kitartó, fokozatos munkával
lehet visszabillenteni az egyensúlyi állapotába. Van otthon egy NLS-berendezésünk.
Ez egy hullámgenetikai berendezés. Ezzel is szoktam gyógyítani magam és
gyógyítjuk vele a családot. Nem volt időm hetek óta a gép elé leülni.
Csináltam egy teljes test scannalést és elég ramaty állapotokat mutatott számos területen. A berendezés szerint ilyan vacak test állaotban kb. 4 éve voltam utoljára. Ledöbbentem és elkeseredtem. Hetek óta csinálom a szükséges táplálék
kiegészítők szedését, meditálok, tudatosan terelem ki magam a régi rossz
keréknyomból és ennyire nincs semmi hatása. Ekkor magamba néztem és egy
tudatlan, buta és gyenge lénynek éreztem magam. Azt mondtam magamnak: „Ernő, ha
egy ilyen egyszerű problémát nem tudsz magadban megoldani, akkor hogy tudnál
másokat meggyógyítani?!”. Szoktam segíteni másoknak. Általában sikeresek a
gyógyítási módszereim, tanácsaim. Most mégis teljes mélységben
elbizonytalanodtam önmagamban. Átéreztem az emberi mivoltom beszűkült
lehetőségeit. Nehéz szavakba önteni ezt az érzést, pedig ez a mai írásom
legfontosabb mozzanata. Úgy éreztem hogy
egy porszem vagyok, egy senki, akinek semmi ereje és képessége nincs. Azt
éreztem, hogy hiába tanultam ennyit, hiába fejlesztettem magam 49 éven át,
hiába tettem a dolgom, mégsem ért mindez semmit. Ekkor egy belső gyomortájéki feszültség
is felerősödött bennem. Az egom sztrájkolt, de nem engedtem hogy újra
elpalástolja valami álságos trükkel ezt a megtalált valóságot! Akármennyire
kellemetlen volt ez a valóság és akármennyire nem tetszett ez az egomnak bele
akartam engedni magam és meg is tettem. Ekkor a párom bejelentette, hogy mi
lenne ha elmennénk egyet jógázni. Spontán buli a legjobb buli alapon csatlakoztam.
A jóga stúdióig ebben a mély elveszettség érzésben voltam, sőt még a jóga
oktatóra való várakozáskor is. Ekkor jött egy érzés és imádkozni kezdtem Istenhez.
„Drága Istenem, nélküled egy porszem vagyok! Nélküled még egy ilyen egyszerű
testi tünetegyüttest sem tudok rendezni magamban. Hogyan tudnék nélküled bármit
is tenni helyesen! Nélküled semmi vagyok! Szívből kérlek gyógyítsd meg a testem,
belátom hogy nélküled még ez sem menne!”. Az ima után elkezdődött a jóga óra.
Hamar feloldódott a testemben lévő feszültség amit a jógának tulajdonítottam. Már
el is felejtettem az imát, annyira nem volt bennem semmiféle elvárás Isten
felé. Egyszerűen elengedtem az ima után ezt a kérdést. Ez nagyon fontos
momentum, az írás végén össze fogom foglalni Neked, hogy miért is van így! kb. egy 20 perc múlva erős forróságot éreztem
a tenyereimben. Ez az az érzés, amikor energiával gyógyítok embereket és az
energia folyam elindul. Nem értettem most miért érkezik, hiszen nem kértem
senkire sem gyógyítást és épp jóga közben voltunk. Így azt mondtam „Drága Istenem, nem tudom ezt a
gyógyító energiát most kinek szánod, de tiszta szívemből kérem, hogy érkezzen
meg hozzá és hozzon rá a lehető legnagyobb mértékű gyógyulást!”. A forrósággal
egybekötött energia áramlás kb. 10 percig tartott. Aztán el is
felejtettem az egészet. Másnap újra volt időm az NLS hullámgenetikai
berendezésünket használni. (Egyébként ez egy nagyon klassz egészségmegörző-gyógyító berendezés, az egész családra használjuk, tudom ajánlani. Segít a gyógyszermentes
élet elérésben). Csináltam egy test scannelést és hihetetlen megdöbbenés
fogadott. A gépen minden test állapot adatom optimális tartományban volt. Kb. 5 éve vettük ezt a berendezést, Ilyet még
soha nem láttam sem magamon sem máson. Ekkor döbbentem rá, hogy a jóga alatt az
energia áramlás nem másnak ment, hanem
saját magamnak. Önzetlen beállítottságú énemben fel sem merült, hogy ezt én kapom.
Az ima valóra vált! HÁLA, HÁLA, HÁLA ISTENNEK!.
De miért írtam le Neked ezt a történetet? Azért, hogy a végén a fenti történetből összegezhessem az imával való teremtés pontos receptjét! Ez az összegzés nekem sem árt, de az az önzetlen célom van ezzel, hogy minél több emberhez eljusson ez az igazság. Hiszen mindenki valójában egy csodás teremtő lény, csak nagyon messze kerültünk ettől az állapotunktól az egoizmus és racionalizmus mélyre süllyedt anyagias világában. Persze hangdúlyozni szeretném hogy az egonak és a racionalitásnak is fontos helye van a földi életünkben! Csak nem annak mindenhatósága az igazság.
Ime az imával való teremtés
pontos receptje:
1. lépés:
Érd el a lehető legalázatosabb állapotot! Az alázat az én megéléseim szerint
egomentességet, büszkeség mentességet jelent és annak a teljes szívbéli elfogadását, hogy Isten nélkül senki
vagyok. Minél alázatosabb állapotba kerülsz az ima előtt, annál nagyobb mértékű
lesz az eredmény!
2. lépés:
Tedd össze a kezed imára!
3. lépés:
Mond el alázattal az imádat, benne megfogalmazva a tiszta szándékod! Fontos,
hogy ne érezz vágyat! A vágyakozás egy távoli jövőbe tolja ki a megvalósulást!
Csak tiszta szándék és alázat legyen benned! Tudatosítsd, hogy Te ezt nem tudod
megoldani! Csak isten tudja megoldani általad és veled.
4. lépés: Ima után engedd el amit kértél, bízd rá Istenre és ne várj el semmit. Ne várd
hogy megvalósuljon csak bízz abban, hogy majd megtörténik ha itt az ideje. Hogy
ez hatékony legyen, lehetőleg foglalkozz valami mással ami leköti a teljes
figyelmed és nem terelődsz vissza az ima tárgyára.
5. lépés: Ne
feledd a késleltetés törvényét! Míg az ima energetikai szintről az anyagi síkra
kerül fél óra – 2 hónap közötti időtartam telik el, attól függően, hogy mekkora
és mennyire anyagi jellegű a kérésed! Szóval légy türelmes és bízz!
Ha nem sikerül, akkor gondold
végig, mennyire voltál alázatos az elején? Mennyire tudtál vágymentes maradni?
Mennyire mertél bízni, hinni Istenben? Ezekre a kérdésekre adott válaszokból ki
fog derülni, hogy az ego szintjén mennyi megfejlődni valód van még. Ezt azért tartom
fontosnak, mert a legtöbb ember, amikor megpróbálja az imát és nem történik semmi,
akkor vagy Istent okolja vagy azt a következtetést vonja le, hogy ez butaság.
Pedig amit leírtam az igaz! De a spirituális út első szabálya, hogy amilyen
bent, olyan kint. Szóval ha nem tudsz elég alázatos lenni, nem tudsz tiszta
szándékban maradni, nem tudsz teljesen bízni Istenben, akkor miért várod hogy „csoda”
történjen?
Fontos még azt is tudnod, hogy ha olyat kérsz ami nincs összhangban az életfeladataiddal, életutaddal akkor az vagy nem fog megvalósulni, vagy csak részben. Ez azért fontos, mert az emberek az egojuk révén gyakran rögeszmékké kristályosodott vágyakat hordoznak magukban mely tévútra sodorja őket. Ez természetsen szenvedést okoz az életkben, ami jelzőgény hogy másfelé van a helyes út!
Áldás kísérje teremtő utadat!
Ha érdekel ennek a rovatnak az előző része, akkor itt találod: klikk
Ha a videós tartalmakat is szereted, Youtube csatornámon is örömmel látlak: klikk, illetve Facebook csoportunkban is örömmel osztok meg Veled naprakész érdekességeket: klikk.
Ha többet szeretnél megtudni az Élet-módszerről vagy komplex ismeretre vágysz arról, hogyan lehetsz egészséges, sikeres és boldog, akkor nagy örömmel ajánlom Neked új könyvemet, melyet hatalmas önzetlen energiák írattak meg velem azért, hogy minél többen tapasztalják meg azt a csodát amiben mostanában én is élhetek…. Ezen a weblapon találhatsz bővebb információkat: klikk
Ha érdekel első könyvem, mely az emberi lélekről legalább annyira szól, mint a klímaváltozás megoldásáról, akkor arról bővebb információkat itt találsz: klikk. Ne feledd! A világ problémáinak megoldását önmagadban kell kezdeni!
Ha ennek a rovatnak az első részétől szeretnéd végig olvasni az összes eddigi írást, akkor a bevezető részt itt találod: klikk. Onnan indulva az írások alján tovább lépegetve végig tudsz haladni jelen rovat írásain.
Ha szeretnéd jobban átlátni a blog egyes rovatait és a blog működését, akkor erről egy rövid tartalmas útmutatást itt találsz: klikk
Ha úgy érzed ez az írás hasznos mások számára is, akkor kérlek megosztásoddal vagy e-mailben juttasd el nekik. A cikk alatt találhatod a megosztás és az e-mail küldés ikonjait. Már azzal is teszel a klímaváltozás ellen, illetve az emberek boldogágáért, ha megosztásoddal mások tudtára adod jelen blog létét.
Építő szándékú véleményed, kritikád örömmel fogadom, amit a cikk alatt tudsz hozzászólásként megírni.
Ha értékesnek találod a blogot, kérlek légy a blog követője. A „rendszeres olvasás” ikonját a jobb oldalon fent találod. (Ha mobilról nézed, akkor a cikk alatt görgess tovább)
.jpg)

0 Megjegyzések