Önéletrajz - 2021

 

1976.január 30.-án születtem Pécsen. Egy háromgyermekes család középső gyermekeként nőttem fel. Édesapám 6 éves koromban elhunyt, így édesanyám nehéz körülmények között, szinte hihetetlen akaraterővel és önfeláldozással egyedül nevelt fel minket. 1994-ben a Barcsi Vízügyi Szakközépiskolában végeztem, utána 1999-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen okleveles építőmérnökként. Először kivitelezést vezető mérnökként, majd tervezőként dolgoztam vízépítési területen. Egyetemi oktatói pályafutásomat 2001-ben kezdtem el. 2002-ben diplomát szereztem a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán. Már ott is klímavédelem és közgazdaságtan kapcsolatáról írtam a szakdolgozatomat. 2015-ben szereztem „műszaki tudományok doktora (PhD)” címet a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Kar Doktori Iskolájában. Műszaki pályafutásom során több 100 vízimérnöki létesítmény tervezése és ezer feletti egyetemi hallgató műszaki oktatása áll mögöttem. Oktatási és kutatási munkám fő irányvonala a víz és a környezetvédelem, melyen belül a klímavédelem mindig különösen érdekelt. Fő kutatási területemen (természetközeli szennyvíztisztítás) nemzetközi és hazai publikációk és konferencia előadások mutatják a magas szintű műszaki kutatói munkásságom eredményeit. Az elmúlt években 3 db napenergetikai találmányt jelentettem be a Magyar Szabadalmi Hivatalba.  Időközben 3 gyermek és 2 fogadott gyermek által alkotott színes mozaik család boldog családfője lettem.

Műszaki munkám során megtapasztaltam a racionalitás korlátjait, így a műszaki objektivitás és racionalitás iránti tiszteletem megtartása mellett, egyre jobban elmélyültem az emberi lélek és lelki fejlődés rejtelmeiben. A pszichológia és a természet gyógyászat évtizedek óta tartó hobbijaim. Ez mellett több mint 20 éve foglalkozom a klímaváltozással, és szinte folyamatosan keresem erre a megoldást.

2002-ben döbbentem rá, hogy minden rosszért, ami velem történik én vagyok a felelős. Ennek hatására elkezdtem fáradhatatlan lelki önfejlesztésemet. Nagyon sok lelki sárkánnyal kellett megküzdenem azóta. Addikciók, válás és sok kellemetlen mérföldkő jelzi azokat a mélyhullámokat és lelki szenvedéseket, melyeken átmentem. Mára átléptem a stabil boldogság kapuját. Mivel megjártam a legmélyebb lelki gödröket, ahonnan találtam magamnak kiutat, ezért belső önzetlen késztetésemnek adok ezen a blogon nyílt utat arra, hogy másoknak is segíthessek.

Ugyanakkor 2019-ben összeállt a fejemben egy modell, ami kivezetheti az emberiséget a klímavédelem zsákutcájából. Ebben a modellben az a jó, hogy nem csak ezt oldja meg, hanem az emberi társadalmi berendezkedés napjainkban jellemző legfőbb problémáit is. Hiszem és tudom, hogy ez a rendszer boldog és békés jövőt hoz az emberiségre! Erről egy 3 kötetes könyv megírása jelenleg folyamatban van. De az írás közben rájöttem, hogy az emberek kis százaléka olvas ilyen terjedelmes műveket. Ezért úgy döntöttem, hogy 2-4 perces írások formájában fogom a világ tudtára adni a fejemben összeállt rendszert. Bízom benne, hogy ezzel segíthetek abban, hogy a világ a jelenleg erőteljesen lefelé húzó spirálból egy felfelé ívelő fejlőési pályára állhasson. Ehhez arra van szükség, hogy megismerd ezt a rendszert – minél több embertársaddal együtt - és benned tovább alakuljon és fejlődjék. Továbbá a rendszer megismerése után tedd meg Te is azt, amit tudsz annak érdekében, hogy ez a világ pozitív irányba alakulhasson.

Azt már most kijelentem Neked, hogy az emberi boldogság és a klímavédelem közös gyökéren növekszik! Így kapcsolódik össze a blog első látásra különállónak tűnő 2 fő témája. Ha velem tartasz itt a blogon, akkor ennek az állításnak a teljes összetettségét szép lassan bemutatom Neked.

Erről szól megjelent könyvem is "Jövőnk neve halál/élet? - Megoldás a klímaváltozásra avagy a változás 6 programja" címmel, melyről bővebb infomrációkat a www.justdobetterworld.hu oldalon találsz. (Bővebben: klikk)

Köszönöm a megtisztelő figyelmed!



DRDE (Dr. Dittrich Ernő)

e-mail: justdobetterworld@gmail.com

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések