Rólam röviden

 

Kedves Látogató!

Ez a blog nem rólam szól, mert egy kifelé áradó önzetlenség hajtja.  Ez miatt nem rólam kell, hogy szóljon itt semmi. Ennek ellenére egy ilyen blogon illik bemutatkozni Neked, ezért írok röviden pár sort magamról.

Egyetemi oktatóként, kutatóként, tervezőként és feltalálóként végzem munkám legfőképp vízépítési és környezetvédelmi területen. Annak ellenére, hogy műszaki pályán tevékenykedem, a pszichológia, emberi lélek, természetgyógyászat komoly szintű évtizedek óta tartó hobbyjaim. Az életem során mindig a lelki fejlődést tartottam a legfontosabb célkitűzésnek. Nagyon nehéz gyerekkorból, sok lelki sérültséggel és nagyon mély lelki szintről indultam. Azonban boldogságkeresésem mély hullámvölgyek és rövid hullámhegyek után szép lassan sikeres lett. Mára egy boldog és kiegyensúlyozott ember lett belőlem. Ezen az úton sok olyan tapasztalatra tettem szert, ami úgy érzem segíthet másoknak abban, hogy a boldogságukat megtalálják. A célom az, hogy Te is egyre hatékonyabban és céltudatosabban juthass egyre magasabb boldogság szintekre.

Ugyanakkor kisgyermek korom óta zavar az emberiség és a természet viszonya is. Ahogy mi emberek a természettel bánunk az embertelen. Ami elég furcsa. Hogy lehet, hogy az emberek az embertelenek? A klímaváltozás a legvégső figyelmeztetés a természet részéről. 20 éve kong a fejemben egy kérdés: Hogy lehetne a klímaváltozást megoldani? A válaszra egyértelműen megtaláltam a megoldást. Kialakult a fejemben egy rendszer, mely kivezeti az emberiséget egy környezettudatos és boldog világba.


Mivel a mai ember mindig rohan, és nincs ideje elmélyülni hosszú írások által, ezért választottam az információ terjesztésére a blog formáját. Heti 1-3 db 2-4 perces írással jelentkezem, ami minimális időigény mellett komoly tartalmakat fog adni Neked. Ha elolvasod minden héten a blog tartalmait, szép fokozatosan összeáll benned is egy kép arról, hogy hogyan lehetne önmagad boldogabbá tenni, és ezzel egyidőben részesévé válni a világ megmentésének! Mivel a blog teljesen önérdek mentes, ezért veszíteni semmit sem tudsz azon, ha hétről hétre velem tartasz. Ebből csak előnyöd származhat…

Kérlek gyere velem ezen az úton és tegyük jobbá együtt ezt a világot!

DRDE (Dr. Dittrich Ernő)

e-mail: jusdobetterworld@gmail.com

 

Megjegyzés küldése

4 Megjegyzések

  1. nnna... akkor becsatlakozom! kezdem a régi posztokkal, és ha érdekesnek találom a posztot, akkor a végén reflektálok :)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmet :)

    VálaszTörlés
  3. Kedves Ernő! A boldogságkeresés első lépései 4. részről sehogy sem tudok továbbmenni az 5.-hez. Keresővel sem találom. Kaphatok segítséget? Köszönöm, Orsi

    VálaszTörlés
  4. https://justdobetterworld.blogspot.com/2020/06/a-boldogsagkereses-elso-lepese.html
    Itt talélható a linkje! Jó elmélyülést :)

    VálaszTörlés