A boldogságkeresés első lépése: a felismerés és alapfogalmak - 17. rész: A lelked rezgésének szintjei VII. (Büszkeség)

 

Jelen írás többrészes. Amennyiben nem olvastad az előző részeket, akkor érdemes először azokon végig szaladnod, mert ezek az írások egymásra épülnek:

I.                    rész (bevezetés): klikk

II.                  rész (szégyen és bűntudat): klikk

III.                rész (fásultság és bánat): klikk

IV.                rész (félelem): klikk

V.                  rész (vágyakozás): klikk

VI.                rész (harag): klikk

Ebben az írásban a büszkeség rezgésszintjéről szeretnék Neked írni. Alig vártam, hogy idáig juthassunk. Ez az a rezgésszint mely a nyugati világban a legtöbb embert érinti. Ezen a szinten az emberi lélek 175-ös értéken rezeg, tehát ez még mindig Élet-pusztító rezgésszint. A lélek rezgésszintjeinek tárgyalása során a legalacsonyabb rezgésszintről haladva felfelé tárgyaljuk őket. A tárgyalási sorban ez az utolsó Élet-pusztító rezgésszint. A következő résztől már Élet-támogatókat fogunk tárgyalni.

Bár az EGO minden Élet-pusztító rezgésszinten erőteljesen jelen van a lélek szerkezetében, mégis ez a rezgésszint az, ahol az EGO a legerőteljesebb teret kapja. A büszkeség rezgésszintjén élő ember érzelem világa úgy van beállítva, hogy ösztönösen igyekszik elkülöníteni saját magát a többi embertől. Ezt úgy teszi meg az egyén, hogy mindig úgy állítja be a helyzeteket, hogy ő különbnek, többnek, másnak tűnjék fel, mint a bírált célszemély. Az érzelem fő iránya a lekicsinyítés. Igyekszünk mások lekicsinyítésével magunkat jobb színben feltüntetni. Ehhez az érzelem világhoz a gőg, felfuvalkodottság társul. Ezen a rezgésszinten élő személy, ha elég intelligens általában jól álcázza végtelen önzőségét. Hiszen az önző érdeke pont az, hogy ne lássák önzőnek. Így gyakori, hogy az Élet-pusztító rezgésszint ellenére, egy kedves és felszínen figyelmes embert ismerünk meg. Az önérdekből kialakított páncél mögé látni csak az egyén mélyebb megismerésével lehet.

Mivel a mai világ állandóan azt sugallja felénk, hogy legyünk önzőek és csak magunkkal foglalkozzunk, ezért a legtöbb ember a mai világban ezen a rezgésszinten él. Mivel ez a rezgésszint Élet-pusztító, ezért ennek a ténynek a közvetett következménye, hogy soha nem látott környezetpusztulás és vészjósló klímaváltozási prognózisok látnak napvilágot. Az internet és a média „áldásos” tevékenysége miatt a legtöbb serdülő és fiatal ezen a rezgésszinten él. Ennek köszönhető, hogy a fiatalabb generációkban szétesnek a valós közösségek, megszűnőben van a tényleges közösségi lét, és 80% feletti a válások aránya. Mindenki magával foglalkozik, és mindenki azt várja el, hogy ővele foglalkozzanak. Így elég esélytelen valós és mély kapcsolatokat építeni. Természetesen mindig a másik fél az oka annak, hogy a kapcsolat zátonyra futott. Ezen a rezgésszinten nem tűnik fel az egyénnek az a tény, hogy minél önzőbbé válik, annál inkább eltávolodik a valós és minőségi emberi kapcsolatoktól.

A büszkeség rezgésszintjén élő ember mindent csak önérdekből képes csinálni. Egyetlen motivációja saját maga, illetve saját céljainak elérése. Az ilyen ember nem képes önzetlenül szeretni sem. Azért szeret valakit, mert cserébe viszonzást vár. Sőt, az ilyen emberek meg vannak arról győződve, hogy nem létezik önzetlenség, mert az önzetlen ember is csak azért önzetlen, mert tudatában van annak, hogy önzetlenségéből előnye származik. Amikor ezen a rezgésszinten éltem, én is meg voltam erről győződve, és nem értettem azokat, akik a valós önzetlenségről beszéltek. Azt gondoltam, hogy nekem van igazam, és ők csak meg idealizálják, szépítik az önzetlenség fogalmát. A valódi helyzet az, hogy ha a büszkeség rezgésszintjén élő ember, eddigi életében még nem volt magasabb rezgésszinten, akkor nem képes elhinni, hogy létezik valós önzetlenség, hiszen ő még ezt sosem tapasztalta meg. Ezáltal nem ítélhető el, beszűkült látásmódjáért. Ezen a rezgésszinten nagyon sok olyan ember él, aki a munkájában, az anyagi vagy politikai világban sikeres. Ez a siker sokakat megtéveszt, nehéz róluk elképzelni, hogy Élet-pusztító energiákat sugároznak önmagukra és környezetükre egyaránt. Pedig ez így van. Az Élet-pusztító energiák gyökere pont abban rejlik, hogy a társadalmi, ökológiai vagy egyéb közérdekeket nem képes maga elé helyezni és önzősége következtében megfeledkezik élete valós céljairól. Azokkal csak akkor képes azonosulni, ha azok a személyes céljaival összhangban vannak. Ezért nyilvánvaló, hogy azokat a nézeteket és ideákat fogja vallani és magáévá tenni, amelyek az önérdekét meg tudják támogatni.  Ők mindig abban hisznek, ami az önérdeküket és az énképüket erősíti, és állandóan erről akarják meggyőzni környezetüket. Ha valaki pl. vegán, akkor a környezetét állandóan meg akarja győzni a vegánság „csodájáról”, és csupa olyan „tényekkel” azonosul az interneten, melyek megtámogatják hitében. Természetesen ez csak példa. Bármivel kapcsolatban, ami az egóba beépül így viselkedünk. Így hihetetlenül beszűkül a tudat, anélkül, hogy azt észre vennénk. Sőt legtöbb esetben teljes tudatossággal tudjuk és hisszük magunkról, hogy mi mennyivel okosabbak vagyunk, mint mások. Az előző példával élve „hogy lehetnek ilyen hülyék az emberek, hogy húst esznek”. Természetesen semmi bajom a példában felhozott vegánokkal, a húsevők ugyanígy viselkednek természetesen ezen a rezgészinten. Ez nem azon múlik hogy ki milyen nézetet vall, hanem azon hogy milyen rezgésszinten rezeg a lelke. 

Az ilyen emberek teljes öntudatossággal tudják, hogy a kitűzött céljaikat ők meg is érdemlik. Mindent megtesznek céljaik elérése érdekében, gyakran még a szabályok kikerülésére is hajlandók ezért. Az életfelfogásuk követelőző, ami azt jelenti, hogy minden téren kikövetelik maguknak „jussukat”. Ezt egyébként jól palástolják addig amíg a célok felé jól haladnak. Addig udvariasak és a felszínen nyugodtnak tűnnek. Azonban, ha a célok elérése kérdésessé válik, akkor ténylegesen is követelőzővé vállnak. Úgymond kimutatják a foguk fehérjét… Ezek között az emberek között a leggyakoribb az ateizmus, vagy az istennel szembeni közönyösség. Hiszen az isten-kép önzetlenséget sugároz, és az összes nagy világvallás arra is nevel. Ez azonban nem összeegyeztethető az önző személyiséggel és annak céljaival. A legtöbb ilyen ember úgy véli, hogy a vallási alapelvek nem nekik szólnak. Ők többek annál, hogy ilyen „butaságokat” saját életükre nézve kötelező érvényűnek tartsanak. Természetesen nem arról van szó, hogy a tíz parancsolat egyik tételét sem tartják be ezek az emberek. Csak ha mégis átlépnének egy-két határt, akkor meg idealizálják maguknak, hogy az miért kivétel és miért helyes. Az EGO önmagát erősítve a szabályok felett áll, és még abban is segít, hogy ezért lelkiismeret furdalása sincs általában ezen a rezgésszinten az egyénnek. Ha mégis lenne, akkor az ego megidealizálja a problémát és a lelkiismeret-furdalás elfojtásra kerül.

Sokat éltem ezen a rezgésszinten. Meg voltam győződve igazamról, és fel sem tűnt, hogy milyen Élet-pusztító módon élek. Azt hittem, hogy helyes úron járok, de ma már tudom, hogy az önzés nagyon messze van a helyes úttól, ha a valódi boldogságot keressük. Ezen a rezgésszinten a szakmai, pénzügyi vagy egyéb sikerek elvakítanak minket. Az egónk elhiteti velünk, hogy a jó úton járunk. Hiszen ezáltal többnek tarthatjuk magunkat másoktól. A kiút ebből a rezgésszintből az, ha az egónk mögé vagyunk képesek nézni, és át tudunk látni egónk délibábján. Erre nagyon kevesek képesek, ezért a legtöbb ember ezen az alacsony rezgésszinten megreked. Az igazán sikeres és boldog emberek, azonban mind túlléptek ezen a szinten és magasabb szintre kerültek.

Ha ezt a rezgésszintet egy magasabb rezgésszintről nézzük, akkor egy szűk látókörű, önző és beszűkült embert látunk. Ha magasabb rezgésszintről ide süllyedünk vissza, akkor rövid ideig itt meg pihen a lélek azzal, hogy átmenetileg csak magával foglalkozik. Hiszen amíg lelki sárkányainkkal küzdünk, addig nincs erőnk az önzetlenségre. Látómezőnk pont azért szűkül be, pont azért leszünk önzőek, mert a belső lelki problémáink elleni küzdelem túl sok lelki energiát emészt fel.  Ha azonban innen feljebb lépünk, akkor már csak Élet-támogató rezgésszintre juthatunk. Így ez az utolsó olyan rezgésszint, amely felett már valódi értékteremtés, valódi siker, valódi boldogság vár ránk. Ez elég motiváció ahhoz, hogy az önámítás világából, kiléphessünk egy valósabb életet kínáló, értékesebb rezgésszintre.

Ha büszkeség rezgésszintjét a harag (vagy alsóbb) szintjéről nézzük, akkor ez komoly fejlődés és előre lépés. Hiszen itt az egyén már egy jóval kifinomultabb önkifejezési rendszert használ. Már nem a másoktól való félelem, vagy másokkal való szembenállás az ego hajtóereje, hanem „csak” a másoktól való elkülönülés. Itt már „csak” a másoktól való különbözőség érzése adja a másokkal való szembenállást. Ez már nem olyan agresszív, kevésbé ön és környezetpusztító. Nem véletlenül ez a szint a legmagasabb az Élet-pusztító szintek között. Ahogy már többször írtam, az Élet-támogató rezgésszintek 200-as értéken kezdődnek. A büszkeség 175-ös szintje már kismértékben marad el ettől.

Ugyanakkor ebből a szintből a legnehezebb kilendülni és feljebb lépni, mert itt az egónk elhiteti velünk, hogy minden rendben van, hiszen különbözőek vagyunk azoktól, akikhez viszonyítunk. Jobbnak, szebbnek, okosabbnak (stb…) érezzük magunkat.  A tudatalattink olyan egyénekhez viszonyít, akikkel szemben ezt a „jobbság érzést” érezhetjük. Ha megismerkedünk olyan egyénekkel, akik egyértelműen jobbak nálunk, akkor általában igyekszünk az ilyen emberek közelébe férkőzni, és a velük való ismeretségben díszelegve még jobbnak feltűntetni magunkat. Másik stratégiánk, hogy megidealizáljuk hogy mi miért nem akarunk olyan jók lenni. Mivel ez a rezgésszint egy önámító délibáb, ezért sokakat annyira becsap, hogy nem is kívánnak ennél a szintnél feljebb kerülni. Ez az írás azért született, hogy ha ilyen embereket ismersz, akkor megértsd és ne ítéld el őket. Ha pedig esetleg ezen a rezgésszinten élsz, akkor adjon egy olyan képet, ami segít abban, hogy a lelki fejlődés hátizsákját újra magadra vedd és elindulj egy boldogabb rezgésszint felé… Ehhez le kell tenned az önelégültség önpusztító felszínedre telepedett mázát…Mert ez csak egy máz, belül legtöbbször önbizalom hiány, vagy belső félelem munkál amit határozottsággal kompenzálunk a világ felé (ha ez bővebben érdekel, klikk ide)...

Fontos, hogy tudd azt is, hogy a büszkeség rezgésszintjén élő ember legbelül mindig magányos. Az önzés mély lelki szinten elkülönít, hiszen az egyén nem hisz az egység erejében. Ezen a rezgésszinten élő ember valójában legbelül fél. A félelem gyökere a másokkal való egység, a másoktól való függés félelme. Senkitől nem akarunk függeni, mert félünk, hogy megsérülünk. Senkit nem merünk szeretni annál jobban, mint ahogy viszonozza, mert félünk, hogy visszaél vele. Az egónk állandó készenlétben figyeli, hogy ki milyen mértékben viszonozza azt, amit felé adunk, és a legkisebb jelre, hogy a másik fél nem az elvárás szerint cselekszik, visszahúzódunk elkülönült, önző világunkba. Ebből a szemszögből jól látható, hogy a büszkeség egy önvédelmi páncél, melyet gyermekkori vagy egyéb sérelmeink miatt építettünk ki. Mint minden Élet-pusztító lelki rezgésszint, ez is félelemből táplálkozik.

A kiút ebből a rezgésszintből a bátorság lelki rezgésszintje. Amiről a következő rész fog szólni. Ez nem véletlen, hiszen komoly bátorág kell ahhoz, hogy merjünk önmagunkkal szembe nézni, hogy merjünk függeni másoktól, hogy merjük a szeretetünket önzetlenül kimutatni és hogy merjünk megszabadulni egónk kisstílű védelmi rendszerétől. Még nagyobb bátorság kell ahhoz, hogy merjünk önmagunkat elfogadni, és szeretni. De erről majd a következő részben írok Neked.

Ha érdekel jelen rovat előző írása, akkor klikk ide: klikk

Ha érdekel jelen rovat következő írása, akkor klikk ide: klikk

Ha úgy érzed segíthet másokon ez az írás, kérlek oszd meg ismerőseid között is (vezérlő gombok a cikk alatt találhatók)...

Építő szándékú véleményed, kedvelésed is örömmel fogadom…

Ha kíváncsi vagy a következő részre, légy a blog követője (vezérlő gomb jobb oldalt, az oldal felső részében található)...