A boldogságkeresés első lépése: a felismerés és alapfogalmak - 9. rész: A lelked rezgésének szintje I.


A mai írásom egy nagyon fontos alapfogalom csoportba kezd bele. Aki ezt megérti és elsajátítja, annak jelentősen megváltozik az emberekről, és az emberi társadalom működéséról alkotott képe. Az így nyert szélesebb látókör fontos annak érdekében, hogy a boldogság felé vezető úton újabb mérföldköveket érj el, mert számos módszer megértése, amit később ismertetni fogok ezen alapul.


A most bemutatásra kerülő rendszer alapjait a kineziológia tudományának egyik alapítója találta ki, aki mellesleg pszichiáter professzor volt. Dr. David R. Hawkins ezzel kapcsolatos eredményeit és rendszerét az „Erő kontra erő” című könyvében írta meg. Talán nem merész azt állítanom, hogy az emberi lélekkel foglalkozó világirodalom legjobb művei közé tehető ez a könyv. Akinek jelen blogbejegyzés felkelti az érdeklődését, annak őszinte szívvel ajánlom ezt a könyvet, melyet magyar nyelven innen tudsz letölteni (klikkide). Én egyébként tananyagként tanítanám középiskolában, ha én dönthetnék a tananyag összeállításáról.
Tudományosan bizonyított, hogy az emberi léleknek van egy bizonyos energia szintje. Ez az energia hat a környező emberekre és saját belső lelki állapotunk milyenségét is tükrözi. A lélek különböző rezgés szintjeit különböző definiált szintekhez lehet kötni, melyek a következők lentről felfelé haladva:

- Szégyen és bűntudat: klikk /értéke: 20 és 30/

- Fásultság és bánat: klikk /értéke: 50 és 75/

- Félelem: klikk /értéke: 100/

- Vágyakozás: klikk /értéke: 125/

- Harag: klikk /értéke: 150/

- Büszkeség: klikk /értéke: 175/

- Bátorság: klikk /értéke: 200/

- Pártatlanság: klikk /értéke: 250/

-  Hajlandóság: klikk /értéke: 310/

- Elfogadás: klikk /értéke: 350/

- Ésszerűségklikk /értéke: 400/

- Szeretet: klikk /értéke: 500/

- Öröm és béke: klikk /értéke: 540 és 600/

- Megvilágosultság: klikk /értéke: 700-1000/

Egy átlagember lelke az itt bemutatott 17 féle érzésből a legtöbbet érezte már. Azonban az összes érzésünk átlagértéke adja meg lelkünk rezgésszintjét, melyet a fenti felsorolás valamely fő érzése jellemez. Ez eddig így biztosan nem tűnik túl érdekesnek a számodra, de az igazán érdekes dolgok csak most jönnek. A szégyen szintjétől a büszkeség szintjéig, az emberek olyan negatív lelki energiákat bocsátanak ki magukból, mely az adott személyt élet pusztítóvá teszi, és a környezetében lévő emberekre és minden más élőlényre is negatív hatással van. A bátorságtól a megvilágosultságig lévő szinteken az emberi lélek pozitív és élet támogató energiákat bocsát ki, mellyel környezetére hatást gyakorol.  
Biztos Te is tapasztaltad már, hogy egy spirituálisan érett ember környezetében békésebbnek, vidámabbnak és energikusabbnak érezted magad. És biztos érezted azt is, hogy egy panaszkodó, önsajnálatot árasztó ember környezetében az energiáid rohamosan csökkentek. Ez azért van, mert az emberi lélek energiái, egymásra hatnak, és mindig egyensúlyra törekszenek. Az energia vámpírság fogalma is ezt a jelenséget tükrözi.
Ha egy nagyon magas spirituális szinten lévő ember tart egy előadást, akkor általában a teremben lévő összes embert magával ragadja az a pozitív hangulat, melyet ő sugároz magából anélkül, hogy ennek a nézők tudatában lennének. Egy ilyen ember akár olyan magas lelki szinten is lehet, hogy akár több 10000 ember negatív lelki energiáját is képes ellensúlyozni. Gondoljunk Buddhára, Jézusra vagy Teréz anyára, hogy micsoda hatást gyakoroltak a környezetükben lévő emberekre. (Az én értelmezésem szerint Buddha és Jézus megvilágosodott emberek voltak).  Ez az energia rendszer tudományosan is bizonyítottan működik.
Ha ennek a rendszernek a szempontjából vizsgáljuk az életünket, akkor egyből megkapjuk a választ, hogy miért olyan fontos a lelkünk fejlődésével foglalkoznunk. Mert saját boldogságunkon túl, ezzel mások boldogságára is hatást gyakorlunk, anélkül, hogy annak az adott személy akár tudatában lenne. A lelki fejlődés legfontosabb lépcsője az, amikor a büszkeség (EGO) szintjéről a bátorság szintjére lépünk, mert itt válunk élet pusztítókból élet támogatókká.
Ha az emberiség lelki energia szintjének átlaga az élet támogatók szintjét el fogja érni, akkor mérséklődni fog a Földön a környezet pusztítás és a klímaváltozás elleni küzdelem is hatékonnyá válik. Ezért növekszik közös gyökéren a személyes boldogságod és a klímaváltozás kérdése.
De térjünk vissza a Te életedre. Ha boldogabb életet, békésebb családot, vagy odaadóbb barátokat akarsz a környezetedben látni, akkor a saját lelked rezgésszintjét kell emelned a lelked fejlesztése által. Ez a legtöbb, amit tehetsz magadért, a szeretteidért és a világért!
Ezért mondják a nagy bölcsek, hogy a boldogság belülről fakad és nem külső hatások eredménye. Ha megváltoztatod a lelked rezgésszintjét pozitív irányba, akkor békésebb, harmonikusabb, szeretet teljesebb leszel, és nem vonz be a lelked annyi rosszat sem. Egyre minőségibbé vállnak az emberi kapcsolatait és ami még csodálatosabb, hogy egyre kisebbek lesznek az életedben a negatív kilengések. Ugye megéri? Én már tapasztalatból mondom Neked, hogy a válasz „IGEN”. Pár éve még élet pusztító lelki rezgésekkel éltem, tudattalanul. Most pedig már az életigenlés egy magas lelki rezgésszintjén élem az életem. A következmények szinte hihetetlenek. Az életem minden területén minőségi változások történtek. Ha egy szóval kellene jellemezni az életemet 5 évvel ezelőtt, akkor a „szenvedés” szót választanám. Ha egy szóval kellene jellemezni a mai életemet, akkor a „csoda” szó lenne rá a legalkalmasabb.
Jelen blog azért íródik, hogy ha hétről hétre az írások olvasója leszel, akkor egyre közelebb kerülsz Te is ehhez a csodához. Őszinte, tiszta szívből kívánom, hogy mielőbb így legyen!
A jelen blogbejegyzésben leírt alapokat lelki rezgésszintenként fogom tovább tárgyalni a következő blog bejegyzésekben, mert fontosnak tartom a teljes rendszer alapos megértését. Remélem felkeltettem érdeklődésed! Ne feledd bejegyzésenként 2 perc és mindig közelebb kerülsz a személyes boldogságodhoz!

Ha érdekel jelen rovat előző írása, akkor klikk ide: klikk

Ha érdekel jelen rovat következő írása, akkor klikkelj ide: klikk

(Ha úgy érzed segíthet másokon ez az írás, kérlek oszd meg ismerőseid között is! Építő szándékú véleményed, kedvelésed is örömmel fogadom…Ha kíváncsi vagy a következő részre, légy a blog követője...)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések