A boldogságkeresés második lépése: a mély önismeret - 3. rész: Az a „fránya” komfort zóna


Mai inspirációmat egy csodálatos élmény adta. Egy régi jó ismerősömmel találkoztam, akivel együtt ebédeltünk és megjegyeztem, hogy milyen jó ránézni, mennyire kisugárzik a kiegyensúlyozottsága és boldogsága. Mire ő legnagyobb meglepetésemre megköszönte, hogy 3 évvel ezelőtt kimozdítottam az akkori rossz állapotából és akkor elindult egy helyes irányba az élete. Mára egy igazán boldog ember ült velem szemben. Jól esett a köszönete, bár mivel teljes önzetlenségből és segítő szándékkal adtam neki anno tanácsot, nem vártam, hogy valaha is köszönetet kapok érte. No, de térjünk rá a lényegre. A kulcsmondat, amit neki mondtam az így szólt: „Az igazán jó dolgok az életeben a jelenlegi komfort zónádon kívül vannak”.


Erről a mondatról szeretnék ma írni Neked, több nézőpontból nagyító alá téve a kérdéskört. A komfort zóna azon tevékenységek, helyek, szokások összessége, ahol lelkileg biztonságban érezzük magunkat. Komfort zónán kívülre úgy tudunk kerülni, ha valami olyasmit csinálunk, ami izgalommal vagy némi stresszel, esetleg félelem érzettel jár amikor bele akarunk fogni. Érdemes rászánnod az életedből egy-két hetet és megvizsgálni magad, hogy mennyire vagy komfort zónában maradó típus. Ez fontos eleme az önismeretednek! Általában, akik kalandozók, vagy bátran nekivágnak az újnak, vagy az ismeretlennek, azok nem ilyenek. Akik viszont jól elvannak a saját megszokott rendszerükben azok komfort zónájukon belül élő emberek. Ez utóbbiakat két csoportra lehet osztani. Az egyik csoport az, aki tökéletesen elégedett az életével. Nekik nem érdemes tovább olvasni ezt az írást. Hiszen ők boldogok, vagy azt hitetik el magukkal. A másik csoport azokból áll, akik ugyan állandóan a komfort zóna térfelén játszanak, de nem igazán boldogok ebben az „élettér”-ben. Rájuk legfőképp az jellemző, hogy vannak vágyaik, amikről álmodoznak, de nem lépnek ki mégsem a komfort zónájukból, hogy elérjék azt. Ezek az emberek között vannak a tipikus halogatók, meg azok is, akik mindig meg tudják magyarázni, hogy miért ne lépjék meg azt a bizonyos dolgot. Ide tartoznak azok is, akik mindig a legrosszabb jövőképet prognosztizálják maguknak abban az esetben, ha valami szokatlan jut az eszükbe. Ha Te ebbe a „klubba” tartozol, akkor nagyon egyszerű kérdésem van a számodra: Ha nem igazán jó a komfortzónád térfelén az élet, akkor biztos érdemes ott maradnod? Szóval a válasz egyszerű: Lépj ki a komfort zónádból! Igen ám, de a komfort zónádon kívül nem csak a klassz dolgok várhatnak, hanem a komoly szenvedések, a nagy orra bukások, stb.. Ez így van! Ha kilépsz a komfort zónádból és jól orra buksz, akkor az nagyon jó lesz úgy! Fejlődni nagyon ritkán lehet úgy, hogy előtte nem botlunk el párszor. Legtöbbször lelki mélységekbe zuhanunk, majd, amikor azt feldolgozzuk akkor leszünk többek és jobbak, mint amilyenek zuhanás előtt voltunk. Jelen írás elején megemlített úriemberrel is ez történt, és persze velem is ki tudja hányszor. A félelem attól, hogy bajba kerülsz, csak konzerválja a jelenlegi kedvezőtlen helyzeted! Ez nem azt jelenti, hogy teljesen felelőtlenül bármit megtehetünk. A komfort zónán kívül légy körültekintő és óvatos! Annyira nem érdemes orra bukni, hogy végleg úgy maradj! De lépj ki, tedd meg, menj át a másik térfélre játszani! Ha orra buksz, akkor állj fel, és közben tanulj belőle! Ha felálltál, gondold újra, hogy merre van a helyes irány és légy elég bátor, menj tovább! Ha olvastad az alapfogalmakkal foglalkozó rovat 9. részét (klikk ide), akkor nem véletlenül az első életigenlő lelki energia szint a „bátorság” szintje, és nem véletlenül a legutolsó életellenző lelki energia a szint az EGO szintje. Az EGO a komfort zónád védőőre. A „bátorság” az a szint, ahol ki merünk lépni az ego önvédelmi reflexei mögül, és merünk tenni azért, hogy boldogabbak legyünk! Ehhez tényleg nem kell semmi más, mint bátorság! Tehát légy bátor és ezáltal légy szabadabb és boldogabb!


Ha érdekel jelen rovat (Boldogságkeresés mársodik lépése: mély önismeret) előző írása akkor klikk ide: klikk

Ha érdekel jelen rovat (Boldogságkeresés mársodik lépése: mély önismeret) következő írása, akkor klikk ide: klikk

(Ha úgy érzed segíthet másokon ez az írás, kérlek oszd meg ismerőseid között is! Építő szándékú véleményed, kedvelésed is örömmel fogadom…Ha tetszenek az itt olvasható írások, légy a blog követője...)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések