Egy általam nagyon tisztelt
spirituális vezetőtől tanultam azt, amiről ma írok Neked. Mivel pár nap
leforgása alatt izgalmas dolgokat hozott az életembe ez az üzenet, ezért
szeretném Veled is megosztani, hogy a Te életedet is jobbá tehesse.
Abban biztos vagyok, hogy a legtöbb
olvasónak más jut eszébe a címről, mint amiről írni szeretnék. Ez nem baj, csak
fontos jeleznem, hogy ebben az írásban nem a mai világ által annyira gyakran
sugallott élvezetek hajszolásáról lesz szó.
Pontosabban arról, de egy picit másképpen.
A boldogság első szabálya az erényesség,
amiről az előző részben írtam Neked (klikk). A boldogság második
szabálya, hogy csak olyat tegyél, amit igazán élvezni tudsz! Azonban a
második szabály csak az első betartása mellett érvényes! Biztos ismersz olyan
embert, aki élvezi azt, ha másokat becsaphat. Ő az első szabályt minden egyes
hazugságánál bukja, így esélye sincs a valódi boldogságra, hiába élvezi azt,
hogy állandóan hazudik. Én ismertem egy olyan embert, aki ezt évekig művelte,
amíg össze nem omlott az élete, mint egy kártyavár.
A második szabály akkor érvényes, ha
valóban élvezed azt, amit teszel. Ez azt jelenti, hogy tested, lelked és elméd
egyaránt élvezi. Biztos olyan embert is ismersz, aki szexuális perverzióit
megéli, de közben a lelkét elhallgattatja. A test és az elme élvez ebben az
esetben, de a lélek nem. Ez azoknál az embereknél is így van, akik megtanulták
annyira elfojtani lelkük sugallatait, hogy azt már meg sem hallják. Szóval nem
könnyű olyan tevékenységeket találni, amelyet a lelked, elméd és tested
egyaránt feltétel nélkül élvezni tud. Pedig vannak ilyenek. Mik is ezek? Pont
azok melyek erényességből fakadnak! A két szabály tökéletes szinergiában van
egymással. A jó hírem az, hogy nem kell többet tudni a boldogságról, csak ezt a
két szabályt. Ha meg tudod valósítani ezt a két szabályt az életedben, akkor a
felhőtlen boldogság birtokosa leszel.
Egész életünkben pont az ellentétét
nevelték belénk. A felhőtlenül boldog gyermek csak élvezettel és tisztán
(erényesen) csinál mindent. Aztán jönnek a szülők és egyéb tekintélyszemélyek,
akik mindent elrontanak. Azért teszik, mert őket is már elrontották és
megvannak győződve arról, hogy ebben a világban csak így lehet boldogulni.
Beleverik, belenevelik erővel a gyerekbe azt, hogy sok mindent el KELL fogadni,
sok mindent meg KELL csinálni akkor is, ha az nem esik jól. A gyermek lelkét
úgy betörik, mint ahogy a vadlovat amikor hátasló lesz. És elkészült a szülők
által formált „műremek”: a jólnevelt fiatal felnőtté vált gyermekük, aki
legalább úgy el van rontva, mint ők maguk. Persze azzal védik meg önmagukat a
szülők, hogy a mai világban csak egy lesz életképes a gyermekünk, ha ezeket a
dolgokat megtanulja.
Pedig, ha élvezettel és erényesen
csinálsz mindent az Univerzum mindent megad Neked amire vágsz. Ilyen egyszerű
az Élet és a boldogság szabálya. Csak az emberek, akik elszakadtak az egység
érzésétől és elhitték, hogy a világ alapvetően rossz, azok bonyolítják
feleslegesen túl az életet. A
félelmeink, aggódásink, frusztrációink, elfojtásaink hihetetlen mennyiségű negatív
energiát vonzanak az életünkbe, melyek miatt az életünk a küzdelem színterévé
válik. Tudjuk, hisszük, hogy ez a valóság, hiszen ezt tapasztaljuk. Pedig valójában
tapasztalhatnánk békét, harmóniát, jó és szép világot is, ha megszabadulnánk
félelmeinktől, elfojtásainktól, frusztrációinktól. Csak az tudja tökéletes
élvezettel elfogadni az élet ajándékait, aki nem hagyja, hogy ezek a negatív
energiák bekavarjanak az adott pillanatba. Tulajdonképpen ez a tökéletes
tudatos jelen-lét (bővebben: klikk), amikor nem hagyom, hogy egy sajt
megízlelésének pillanatában a múltam bennem leképeződött lerakódásai bármilyen
árnyék érzéssel vagy negatív gondolattal rombolják azt.
Egyik reggel kimentem reggel
lekaparni a kocsi szélvédőjéről a jeget. Közben eszembe jutott, hogy ezt minek
csinálom, hiszen nem élvezem. Persze jött az agyamból az automatikus válasz,
hogy azért mert KELL. Hiszen a gyerekeknek időben KELL az iskolába érniük, az
pedig autó nélkül nem fog menni. Ekkor kinyílott a harmadik szemem (erről
bővebben itt olvashatsz: klikk). Elkezdtem gyönyörködni a levegőbe
röppenő csillogó apró jégkristályok látványától és közben a gerincemet
bizsergette a hang, ahogy a jégkaparó súrlódik a jeges üvegen. Én hülye! Egész
életemben utáltam a reggeli jégkaparást, miközben egy csodának voltam tanúja
minden ilyen alkalomkor. A szabály melyet a mai írás bemutatott, fordítva is
értelmezhető: miért ne élvezhetnéd?! Berögződött, hogy amit KELL, az
csak vacak lehet. Pedig nem így van. A KELL-ség és az élvezet párhuzamba
állítható. Hogyan? Hát, ha félreállítod az egod, ami a boldogtalanságod okozója
(erről bővebben itt olvashatsz: klikk1, klikk2, klikk3, vagy pedig a
nemrég megjelent könyvemben: klikk). Amikor kimegyek a reggeli hidegbe jeget
kaparni, akkor az egom szerint hideg van, unalmas és kellemetlen ez az
elfoglaltság. Ha félreteszem az egom és elkezdem minden érzékszervemmel előítélet
nélkül megélni a pillanatot, akkor rádöbbenek, hogy még a fázás érzete is lehet
bizsergetően izgalmas, hát még a jégkaparás csodája melyről az előbb írtam. Mit
gondolsz a gyerekek miért imádják kaparni a jeget a kocsiról? Ők még előítéletek
nélkül látnak mindent. Ahogy a gyermekek, úgy Te is megcsodálhatod az Élet
szinte minden pillanatát, tehát eleget tehetsz a boldogság második szabályának:
élvezd, amit teszel, különben ne tedd! Ehhez nem kell más „csak” félretenni az
egod és minden érzékszerveddel a jelenben lenni. Ahhoz, hogy ide eljuss pedig
semmi más nem kell „csak” gyakorlás-gyakorlás-gyakorlás… Őszinte szívvel
kívánok Neked sok sikert utadon!
Ha érdekel jelen rovat előző írása akkor klikk.
Ha érdekel jelen rovat következő írása akkor klikk.
Ha érdekel első könyvem, mely az emberi lélekről legalább annyira szól, mint a klímaváltozás megoldásáról, akkor arról bővebb információkat itt találsz: klikk. Ne feledd! A világ problémáinak megoldását önmagadban kell kezdeni!
Ha ennek a rovatnak az első részétől szeretnéd végig olvasni az összes eddigi írást, akkor a bevezető részt itt találod: klikk. Onnan indulva az írások alján tovább lépegetve végig tudsz haladni jelen rovat írásain.
Ha szeretnéd jobban átlátni a blog egyes rovatait és a blog működését, akkor erről egy rövid tartalmas útmutatást itt találsz: klikk
Ha úgy érzed ez az írás hasznos mások számára is, akkor kérlek megosztásoddal vagy e-mailben juttasd el nekik. A cikk alatt találhatod a megosztás és az e-mail küldés ikonjait. Már azzal is teszel a klímaváltozás ellen, illetve az emberek boldogágáért, ha megosztásoddal mások tudtára adod jelen blog létét.
Építő szándékú véleményed, kritikád örömmel fogadom, amit a cikk alatt tudsz hozzászólásként megírni.
Ha értékesnek találod a blogot, kérlek légy a blog követője. A „rendszeres olvasás” ikonját a jobb oldalon fent találod. (Ha mobilról nézed, akkor a cikk alatt görgess tovább)
0 Megjegyzések