Nagymamám sokat mesélt fiatalkori életükről. Akkoriban gyalog, néha busszal jártak az emberek mindenhová. A városba bemenni több órát vett igénybe. Nem volt autójuk, amivel ugyanez 15 perc. Mosófával mostak, nem mosógéppel. Mosogató gép helyett is kézzel mosogattak. Az emberek mégsem siettek és volt idejük egymásra. Fiatalabb koromban sokat gondolkodtam azon, hogyan lehetséges az, hogy ennyiféle eszköz segíti az életünket annak érdekében, hogy időt takarítsunk meg, mégsem élt a Földön olyan társadalom amelyik ennyire nem ért rá semmire és legfőképpen senkire. Ha körülnézel, az embereknek időből van a legkevesebb. Állandóan rohannak, hajtanak, túl vannak pörögve. Az időprés és az ebből fakadó stressz pedig egyre fokozódik. Én is így éltem évtizedekig, mostanában kezdek változni. A boldogság keresési utam egyik következménye a tudatos és ösztönös lassítás-lassulás. Régen büszke voltam arra, hogy hétfőtől vasárnapig dolgozom. Büszke voltam arra, hogy soha semmire sincs időm, állandóan el vagyok havazva. Azzal, hogy ennyien keresnek, ennyi embernek van szüksége a szakmai segítségemre, magam és a világ előtt kompenzáltam súlyos önbecsülés hiányomat. Attól, hogy ilyen sok embernek volt szakmai segítségre szüksége, fontosabbnak, többnek éreztem magam.
Sajnos ez egy felszínes délibáb, ami sosem tömte volna
be a lelkemben tátongó ürességet. A változás csak belülről kifelé sikeres. A
külső megerősítések csak a felszínes mázat, az egot teszi kérgesebbé,
keményebbé, csillogóbbá, mely a belső problémák elfojtásában segít, de a
megoldását csak még nehezebbé teszi. Ez az a csapda, amibe a mai emberek
legtöbbje beleesik. Arra halad mindenki, amerre a társadalom sugallja neki. Pedig
a társadalom a pusztulásába rohan, ahogy arról részletesen írtam nemrég megjelent
könyvemben (bővebben: klikk). Ebből a borzalmas jövőből a kiút csak az
lehet, ha egyénenként döbbenünk rá a társadalom helytelen működésére és saját életünkre
vonatkozóan váltunk irányt. Nem azért, hogy megmentsük a társadalmat (bár ez az
önzetlen cél csodálatos), hanem azért, hogy saját boldogságunkat sikeresebben
találjuk meg.
Ennek az egyik fő területe az időgazdálkodás. Az időhiány
nem más, mint sebesség függés, illetve önmagunk előli menekülés egy becsapós
eszköze. Ha mindig sietünk, sosincs időnk, akkor sosem kell önmagunkkal lennünk
egyedül és csendben. Mert akkor egyből
valami fura ürességérzés tör ránk és az annyira kellemetlen, hogy azonnal
elhessegetjük valami tevékenységgel. Pedig az az üresség az, amivel, ha nem
nézel szembe, akkor sosem lehetsz boldog. A szembenézéshez, pedig sok-sok
önmagaddal töltött idő kell egyedül és csendben. Alapvetően erről szól a
meditáció, melyről itt olvashatsz érdekes írásokat: klikk1, klikk2. A
külső megerősítések, élmények, történések hajszolása helyett a meditáció során
befelé fordulunk és önmagunkkal vagyunk. A belső csend elhozza nekünk a lelkünk
legbelső sugallatait és elkezdődik lelkünk öngyógyítása. Így lehet belülről
kifelé gyógyulni. Ez az egyetlen hatékony mód mely tényleges fejlődést, és a
boldogság fokozódó esélyét hordozza magában.
A meditáció az átlagos mai nyugati ember számára egy
elérhetetlen dolog. A legtöbb ember egója lesöpri valami fura érvvel. Hiszen az
állandóan agyaló, izgő-mozgó, siető nyugati ember képtelen a nyugodt gondolatmentes
állapotra. Így ez az írás nem arra kér Téged, hogy meditálj minden nap legalább
fél órát! Pedig ez a legjobb dolog, amit a boldogságodért tehetsz. Én
2021.03.14-én éreztem rá a meditáció valódi működésére és ez volt eddigi életem
legfontosabb napja. Azóta alig hagytam ki pár napot. Aki elég bátor és van
lelki ereje a gyakorláshoz, az azonnal álljon neki. Akinek ez „too much”, annak
a tudatos lassítást ajánlom. A munkamánia, a sebességmánia, az időfüggés, az
állandó többet akarás mind ugyanarról a gyökérről nőnek. Ezek egy délibábot
kergettetnek velünk életünk végéig, miközben észre sem vesszük, hogy valójában
elfecséreltük életünket. A tudatos lassítás azt jelenti, hogy kilépek a
mókuskerékből és elkezdek fokozatosan egyre lassabban élni. Ez nem bambaságot
jelent, hanem megfontoltságot és életünk tudatos egyszerűsítését. Régebben
rengeteg teendőm volt és egyre gyorsabban és hatékonyabban akartam ezeket
megoldani, hogy utolérjem magam. Azonban ebben a gondolatmenetben van egy óriási
csapda, amire éveken keresztül nem jöttem rá. Ha gyorsabban végzem el a
teendőimet, akkor egy nap alatt sokkal több teendőt pipálhatok ki. Azonban
minden elvégzett feladat újabb feladatokat fog generálni, így az még több
teendőt generál adott idő alatt. Így fokozódik az elhavazott állapot. Ha
tudatosan lassítok, azaz csak azt végzem el, ami tényleg fontos és azt is csak
akkor amikor már tényleg kell és a felszabadult időt nem teendők elvégzésére
fordítom, akkor adott időegység alatt kevesebb teendő elvégzése kevesebb új
teendő beérkezését fogja manifesztálni a jövőmben. Ez a tudatos lassítás
alapja. A kérdés, hogy képes vagy-e ezt megtenni? Hiszen, ha lesz szabad időd,
akkor mit kezdesz majd vele? Újabb
önmagad előli menekülési módokat választasz? Ha, filmet nézel, vagy a netet
bambulod, akkor csak annyit ért ez az egész, hogy a stressz szinted némileg
csökkent. Bár ez is attól függ, milyen média tartalmat nézel (bővebben: klikk).
De ha a felszabadult időt önfejlesztésre fordítod, akkor boldogabb irányba
tereled az életed, minden ilyen időszakasszal melyet magadnak teremtettél. Így
fokozatosan megváltozik az életed egy sokkal minőségibb valóság felé. Szóval a
tudatos lassítás másik fontos szabálya, hogy a felszabaduló időt önmagad
fejlődésére kell fordítanod!
Nemrég volt egy meditációs élményem, ami hihetetlen
átütő volt. Az időről alkotott képemet teljesen megváltoztatta. Azóta nem
nagyon görcsölök azon, hogy odaérek-e valahová, vagy, hogy lesz-e elég időm
erre vagy arra. Az időprés fogalma nem állítom, hogy megszűnt
az életemben, mert néha még mindig bekapcsol a régi berögződés, de több mint
90%-ban eltűnt. A meditációs élményben láttam az életem idővonalát, ami egy
aranyló szál volt. Az a szakasz, amelyik ebből a jelenlegi életemé, fényesebben
ragyogott. (Lélekvándorlás létezik, melyet tudományos alapokra helyezve fogok
Neked bizonyítani a „D-univerzum” című rovatban). Megdöbbentő megtapasztalás
volt látni, hogy életem vonalának milyen pici szakasza a jelenlegi életem. Az
ember pedig ezt a rövid életszakaszt is végtelenségig tovább szabdalja, aprózza
az időről alkotott fura képe miatt. Amint elhitetik velünk, hogy csak egy
életünk van, egyből könnyebb velünk azt is elhitetni, hogy minden perc számít és
hihetetlenül fontos minden döntésünk. Ebből fakadóan már el is indul az élet ész
nélküli beteges habzsolásának lelki gépezete, amit valójában egonak hívnak. A keresztény
egyháznak ez egy szuper eszköze volt arra, hogy kontrollt gyakorolhasson az
embereken évszázadokig. Hiszen, ha egy életed van és azt helytelenül éled,
akkor pokolra jutsz és nem kapsz még egy esélyt. Ezzel nagyon sakkban lehetett
tartani a tudatlan embereket. Fontos kiemelnem, hogy Jézus szavai a legcsodálatosabbak
között vannak, melyet ember valaha kiejtett a száján. Nem a kereszténység
csodálatos tana ellen beszélek, csak az egyház torzító hatásáról írtam az
előbb, mely annyi borzamlat hozott az emberi történelemben. Azonban mihelyt
megérzed (vagy elhiszed) azt, hogy a mostani életed csak egy rövid piciny állomás
és egész valódi életed egy nagyon rövid szakasza, rádöbbensz, hogy semmi
értelme perceken, órákon aggódni és görcsölni. Szóval ennek a meditációs
élménynek az első átütő üzenete az volt, hogy lelkünk élete nagyon-nagyon
hosszú és jelenlegi életünk ennek csak egy piciny állomása, tehát rengeteg
időnk van! Valójában csak azokkal a dolgokkal érdemes
foglalkozni, amiket csak ebben az életedben tehetsz meg! Anyagi javakat bármely
életedben felhalmozhatsz. Viszont a gyermeked, barátod, társad ugyanaz az ember
sosem lesz már a következő életedben. Nem véletlenül őhozzájuk születtél le a
Földre. Velük van olyan dolgod, amit soha máskor nem fogsz tudni megélni. Ezért
fontos a szeretteinkkel töltött minőségi idő, melyre olyan sokan vágynak és
melyre nincs ma már senkinek ideje az értelmetlen rohanás miatt.
A meditációs élményem, mely egy őszinte és vitathatatlan
érzéscsomagként érkezett még egy csodálatos üzenetet hordozott: Mindenre van
elég idő, ami az életfeladatunk teljesítésével kapcsolatos. Az ember azzal
szúrja el az életét, hogy milliárdnyi felesleges gondolatot termel és milliónyi
felesleges cselekedetet végez. Legtöbb ember annyira meg akar felelni a
társadalmi normáknak, hogy már semmi köze nincs tevékenységeinek ahhoz az
életfeladatához amiért ide jött a Földre. Persze ahhoz, hogy ide visszataláljunk
egyre gyakoribb és tartósabb belső csend szükséges. Ennek a kezdete életünk
tudatos lassítása. Ez a kapu egy csodálatosabb élet felé. (Ha bővebben érdekel,
életfeladataink megtalálásának módjairól itt olvashatsz bővebben: klikk)
Kívánom, hogy siker koronázza boldogságkereső utadat!
Ha érdekel jelen rovat előző írása akkor klikk.
Ha érdekel jelen rovat következő írása akkor klikk.
Ha érdekel első könyvem, mely az emberi lélekről legalább annyira szól, mint a klímaváltozás megoldásáról, akkor arról bővebb információkat itt találsz: klikk. Ne feledd! A világ problémáinak megoldását önmagadban kell kezdeni!
Ha ennek a rovatnak az első részétől szeretnéd végig olvasni az összes eddigi írást, akkor a bevezető részt itt találod: klikk. Onnan indulva az írások alján tovább lépegetve végig tudsz haladni jelen rovat írásain.
Ha szeretnéd jobban átlátni a blog egyes rovatait és a blog működését, akkor erről egy rövid tartalmas útmutatást itt találsz: klikk
Ha úgy érzed ez az írás hasznos mások számára is, akkor kérlek megosztásoddal vagy e-mailben juttasd el nekik. A cikk alatt találhatod a megosztás és az e-mail küldés ikonjait. Már azzal is teszel a klímaváltozás ellen, illetve az emberek boldogágáért, ha megosztásoddal mások tudtára adod jelen blog létét.
Építő szándékú véleményed, kritikád örömmel fogadom, amit a cikk alatt tudsz hozzászólásként megírni.
Ha értékesnek találod a blogot, kérlek légy a blog követője. A „rendszeres olvasás” ikonját a jobb oldalon fent találod. (Ha mobilról nézed, akkor a cikk alatt görgess tovább)
0 Megjegyzések