A boldogságkeresés első lépése: a felismerés és alapfogalmak - 5. rész: A női perfekcionizmus avagy az állandó fogyás kényszer érzete I.

A mai blogbejegyzés egy társadalmi szintű, tömeges problémát fog feszegetni. Bár a női testképpel kapcsolatos problémáról fogok írni, de a perfekcionizmus problémája a férfiakat is nagy arányban érinti, csak az ő esetükben ez többnyire más területeken jelenik meg. Így jelen blog bejegyzés elősorban ugyan nőknek szól, mégis a férfiak számára is érdekes gondolatokkal szolgálhat.

Tömeges jelenség a mai általános iskolás lányoknál, hogy az évi 2-3 alkalommal történő testsúly mérést az egyik legnagyobb stressz faktornak élik meg, sőt megalázónak érzik, hogy mások előtt mérlegre kell állniuk. Egyes fiatal lányok napokkal a mérés előtt nem esznek és depressziósak a gondolattól, hogy ez a borzalmas dolog fog velük történni. Nyilván egy háborút megjárt ídős ember vagy egy gyerekkori szegénységet megélt középkorú ember, ezen akár jóízút is nevet, és gyakori ösztönös reakció erre a felsőbb generációktól, hogy „hová jut így a világ, ha ezeknek a gyerekeknek és serdülőknek egy ilyen pici probléma ekkora nagy gondot okoz”. Ez a felnőtt reakció hibás és helytelen! Több okból is, de kettőt kiemelek belőle: Az egyik ok az, hogy az érzelmekkel nem lehet vitába szállni racionális érvekkel. Ha valaki valamit komoly problémának érez, akkor az neki az is. Szóval ne arról akarjuk meggyőzni, hogy ez nem is olyan nagy probléma, hanem próbáljuk megérteni őt és annak okait (ez a blogbejegyzés is ezt teszi). A másik ok az, hogy pont a mi felnőtt generációink okozták azt a helyzetet, hogy ez a mai fiataloknál tömeges és súlyos jelenség. Egyébként a mai felnőtt korosztályú nők is állandó fogyási kényszerben élnek, az edző termek és az utcák tele vannak perfekcionista nőkkel. Ezek a nők önsanyargató mértékben nem esznek, minden fronton a tökéletes külső megjelenés rabjai. Egyesek még szépészeti műtéteken is átesnek azért, hogy szebbnek tűnhessenek a világ előtt. Ismertem olyan középkorú hölgyet, aki kihúzatta az összes egészséges fogát, és Angelina Jolie fogsorának másolatát implantáltatta a szájába, hogy ezzel fokozza szépségét. Pedig férfi szemmel semmi baj nem volt a hölgy külső megjelenésével. Ez egy extrém példa, azonban hétköznapi példa az, hogy a középkorú hölgyek 85%-a nem eszik este vacsorát egyáltalán, mert a vacsora hizlal szerintük a legjobban. Ugyanakkor ők alvás zavarosak, korán ébrednek, mert a szervezetük feléli az összes energiát addigra és köztudottan az éhség felgyorsítja az agyműködést. Ebből fakad a hölgyeknél az a bizonyos hajnali agyalás, amit nem tudnak abbahagyni és ezért nem tudnak eleget aludni. Egy kiadós, nem hizlaló összetevőkből összetett vacsora lenne erre a megoldás minden este a legtöbb esetben, de sajnos ezt nem lehet megtenni, hiszen akkor lőttek a fogyásnak. A nők, ezt a harcot a külső megjelenésükkel kapcsolatban egész életükben vívják, szinte kortól függetlenül. A 40-es korosztályban ezt felerősíti az öregedés első tüneteiből eredő változások okozta elégedetlenség is. Minden generációt érint ez a probléma, és súlyosan csökkenti a nők boldogsággal kapcsolatos esélyét. Hiszen, ha magunkkal elégedetlenek vagyunk, akkor a boldogság már eleve csak rövid időszakokra korlátozódhat.

A probléma megoldása nem az, hogy leadsz még 3 kilót, vagy átműtteted a melleidet a szerinted ideális formájúra és méretűre. Mert ha ezeket megkapod, akkor le akarsz adni újabb 2 kilót, vagy jöhet az Angelina Jolie fogsor beültetés. A folyamatnak sosem lesz vége. Sosem leszel elégedett önmagaddal, mert ez egy olyan délibáb, amit egész életedben kergetsz. Ha elérsz egy szintet, akkor mire eléred azt, újabb szintet akarsz elérni. Vagy azért, hogy újra játszhasd a játszmádat, visszahízol és kezded elölről. Az sem jó megoldás, hogy nem vagy elégedett a külsőddel, de beletörődsz és azt hiteted el magaddal, hogy ez téged nem érdekel. Ilyen hölgyeket is ismerek. Mindkét stratégia ego-ból ered és boldogtalansághoz vezet.

Ahhoz, hogy megértsük a helyes utat, először meg kell értenünk, hogy miből ered a lelkünkben ez az egész. Természetesen ezt is gyermekkorból hozzuk legtöbben, amire utána sok későbbi réteg is rárakódott. A gyökere az egésznek a szeretet hiány. Ha gyermek korban nem kaptunk elég szeretetet, akkor azt könyveltük el magunkról, hogy nem vagyunk elég szerethetők. Ezt a borzalmas érzést eldugtuk jó mélyen a lelkünkben, és ez azóta sugárzik minden tevékenységünkre kihatva, még akkor is, ha annak nem vagyunk tudatában. Egyszer meg ismertem egy eléggé erősen perfekcionista és hiú hölgyet, aki erre azt mondta, hogy butaságot mondok, hiszen az ő szülei nem váltak el, és őrá mindig eleget figyeltek. Neki kedves rendes szülei voltak. Az egyre mélyülő beszélgetések során azonban hamar kiderült, hogy a két szülő tanult viselkedés mintákat közvetített lányuk felé. Azaz kedvesek és figyelmesek voltak a felszínen, mert tudták, hogy egy jó szülőnek, hogy kell viselkednie. De valójában a teljesen önzetlen odafigyelésre és a teljesen önzetlen szeretetre egyik szülő sem volt igazán képes. Milyen gyakori az, hogy kedvesen bólogatunk a gyermekünk mondandójára miközben épp azon jár az eszünk, hogy mit felejtettünk el venni a voltban. Szóval csak a felszínen volt minden rendben a családban. A gyerekek szenzorai ösztönösen megérzik, hogy a szeretet kinyilvánítás őszinte, vagy csak egy tanult viselkedés minta. Nem lehet a lelkük elől palástolni a valóságot. Ha nem érzik tiszta szívükből, hogy szeretve vannak, akkor a szeretethiány érzete bekonzerválódik. A kisgyermek mindig magát okolja, és sosem a szülőt. Mert a gyermek tényleg teljes önzetlenséggel szereti szüleit.

Gondoljunk bele, hogy hány ma élő felnőtt nőnek volt olyan gyermekkora, ahol a két szülőtől rendszeres, és teljesen önzetlen odafigyelést és szeretetet kapott? Akik így nőttek fel, azok biztos, hogy nem perfekcionisták, maximum egészséges mértékben igényesek a külső megjelenésükre. A kettő között óriási különbség van! Ráadásul a mai fiatal generációt olyan szülői réteg nevelte fel, akik között a munkamánia, a pénz és egzisztencia hajszolása volt a fő népbetegség. Ennek a következménye pont az, hogy ők még kevesebb önzetlen figyelmet tudtak gyernekeiknek adni. Ettől olyan tömeges a mai fiatal lányok körében a testsúlyukkal és testképükkel kapcsolatos énkép zavar. Mi vagyunk az ő fájdalmaiknak okozói, így a mi dolgunk, hogy segítsük őket, hogy kijöhessenek ebből! Nagyon nem szeretem azt a reakciót, amit nagyon sok szülőtől hallok: „Nem is értem, hogy lett ilyen ez a gyerek”. Ez a saját szülői felelősség teljes letolása magunkról.

Nyilván erre az egészre rárakódik a média világ ideál hajszoló „agymosodája” és a férfiak női szépséggel kapcsolatos elvárásai is. De ezen hatások túlzó befogadására is azok hajlamosabbak, akik a fenti sérültségből többet kaptak. A konklúzió egyszerű! Nem az állandó fogyókúra, műtétek és egyéb női önsanyargató praktikák a megoldások arra, hogy magukat a nők elfogadják. A megoldás az, hogy elindulnak a lelkük gyógyításának útján, és a bennük felgyűlt szeretethiányt csökkentik. Ennek lesz következménye az, hogy az énképük megváltozik, önelfogadásuk mértéke fokozódik, és ezáltal egyre boldogabbak lesznek. Hogy hogyan? Erről külön blogbejegyzés sorozat fog indulni nemsokára ezen a blogon… Fogok klassz módszerekről írni Nektek, ígérem!

Azoknál a serdülőknél, akik kismértékben sérültek, egyszerű racionális magyarázattal is lehet javítani a testsúlyzavarral kapcsolatos énképükön. A fiatal lányok között az terjedt el, hogy semmi mást nem néznek egymáson csak azt, hogy ki hány kilók. Megdöbbentő volt látni egyszer, hogy egy alacsony kb. 150 cm magas lány, aki 52 kg, hogy „menőzik” olyan lányok előtt a súlyával, akik 175 cm magasak és 62 kilósak. A magasabb lányok teljes frusztrációba estek az alacsony lány kérkedésének hatására mert hogy ők 10 kg-al nehezebbek, és ez mennyire „gáz”. Ugye így olvasva milyen vicces? A 150/52-es lány egy picit „vaskoska”, míg a 175/62-es lányok már kórosan soványak. Mégis kövérnek érzik magukat a másik lányhoz képest, mert csak a testsúly értékét nézik.  Elmagyaráztam kedvesen és rájuk figyelve, önzetlen hozzáállással, hogy testmagasság mínusz 110 cm adja a kb. ideális testsúlyt. Szóval ők valójában túl soványak, mert 65 kg körül kellene lenniük. Míg a kis hencegőnek 40 kg-nak kellene lennie, ha ugyanúgy akarna kinézni, mint ők! Szóval a kis hencegőn 12 kg plusz van, rajzuk viszont 3 kg mínusz. A kisebb sérültségi szintű lányoknál ez mérsékli a testsúly fóbiát, azonban sokszor el kell mondani, mert a társadalmi beállítódás miatt nehezen rögzül bennük. A mélyebben sérülteknél azonban ez nem segít, hiszen ők egy nagyon szigorú és kritikus szűrőn keresztül látják magukat. Az ilyen esetekben használható módszerekről ahogy fent is írtam külön blog bejegyzés sorozat indul itt a közeljövőben…
Ha objektíven képes vagy rálátni hogy milyen mértékű a perfekcionizmusod, abból következtetve elindulhatsz a mélyebb önismeret útján is. Ez az első lépés hogy jobb irányba induljon az életed. Erről bővebben itt olvashatsz...

Ha érdekel jelen rovat előző írása, akkor klikk ide: klikk

(Ha úgy érzed segíthet másokon ez az írás, kérlek oszd meg ismerőseid között is! Építő szándékú véleményed, kedvelésed is örömmel fogadom…Ha tetszenek az itt olvasható írások, légy a blog követője...)