A boldogságkeresés második lépése: a mély önismeret – 36. rész: Mennyire vagy racionális? – Tudd meg miért nem mindegy! (CSAK HALADÓKNAK!)

 

Kérlek olvasd el az alábbi mondatot és figyeld meg a mondat hatására fellépő az érzéseidet:

„A racionalitás nem más, mint félelem”



A racionalitás egy csodálatos világ. Fontos, hogy tudd: mérnökként én is elhivatott gyakorlója vagyok a racionalitásnak nap mint nap, legfőképpen a munkám során. De mégis azt állítom, hogy a fenti állítás tökéletesen igaz. Ezek után kérem Tőled a legnehezebbet! Ne tedd félre ezt az írást, hanem kérlek olvasd tovább! Tudom, hogy első hallásra ez hülyeségnek tűnik, hiszen nem ezt tanították egész eddigi életedben. De ha megfigyelted az érzéseidet, akkor bizonyára tapasztaltál egy érzelmi ellenállást! Na az volt az egod. Minél erősebb ez az ellenállás Benned, annál erősebb az egod, mely kontroll alatt akar tartani Téged és az egész életedet. De most nézzük meg, miért igaz a fenti állítás?!

A világunk két részre oszlik: racionálisan megmagyarázható és a racionálisan nem megmagyarázható ún. irracionális világra. A racionálisan megmagyarázható világ az, melyben tudományos érvek logikus rendszerével el tudunk igazodni.  Ennek két fő alappillére van: jól ismerjük az adott jelenséget és tudományosan képesek vagyunk megmagyarázni azt. Az irracionális világ az Univerzum nagyobbik része. Gondolj bele kérlek, hogy a húrelmélet bebizonyította, hogy 11 dimenzió létezik. De mi ebből csak 4-et ismerünk. Szóval, ha azt feltételezzük, hogy minden dimenzió megismerése azonos mennyiségű tudást igényel (nyilvánvaló ez durva egyszerűsítése a valóságnak, de az egyszerűség kedvéért tegyük fel), akkor a világnak több mint 70%-áról semmit sem tudunk. No de ha abba gondolunk bele, hogy az általunk ismert 4-dimenziós Univerzum milyen parányi részét ismerjük akár térben, akár időben, akkor könnyen belátható, hogy az Univerzum 99,9999%-át nem ismerjük.

Mitől fél az ego a legjobban? Az ismeretlentől. Mit akar állandóan elérni az ego? Azt, hogy biztonságba tartsa önmagát. Ezért az ego a racionalitásba imád kapaszkodni. A racionalitás az ego eszköze arra, hogy elkerülje a bizonytalanságot, ezt pedig félelemből teszi. Az ego félelme, hogy nem marad fenn, ezért arra sarkalja az egyént, hogy a racionalitás nagyképűségében díszelegve a biztonság látszatát keltse. Mennyire egyszerű hülyeségnek, tudatlanságnak, butaságnak titulálni emberek milliói által megélt irracionális megtapasztalásokat?! Pedig gondolj bele kérlek! Ha ez emberi tudomány nem ismeri az Univerzum 99,9999%-át és Te az emberi tudománynak csak 1 milliomod részét ismered, akkor az Univerzum 99,9999999999%-át nem ismered. Akkor az egod miért kapaszkodik olyan erősen az igazadba? Félelemből! Az egod számára mennyire félelmetes egy olyan világban létezni, ahol a rendszer 99,9999999999%-át nem tudja kontroll alatt tartani?! Tudniillik az ego legfőbb vágya a kontroll, minden felett. De esélye sincs, ezért egyszerűbb ha elhiteti Veled, hogy ha valaki mást gondol, érez, tapasztal mint Te, az hülye, tudatlan, buta, stb…

Minél racionálisabb valaki, legbelül annál jobban fél! Tudom, hogy ez így elsőre erős! De nézz meg kérlek egy kisgyereket, akiben még nincs ego! Mennyire félelem nélkül és tiszta szívből tapasztalja a valóságot. A gyerekek még látják az aurát és a szellemeket is. Tökéletesen érzik a szüleik érzelmeit. Mire felnőnek teljesen kineveljük belőlük ezeket a képességeket. Pedig ezek a képességek létezők, hiszen több millió ember beszámolt már ezekről. Mégis a racionális elme azonnal elbagatellizálja és racionalizáló érvek mögé bújik. Fél megismerni azt, amit kisgyermek korban elzárt. Miért zárta el? Mert ezzel nem felelt meg a szüleinek és fél, hogy ha újra előkerül, akkor újra nem lesz szerethető! Azért vesszük magunkra ezt a racionalitás mázát, mert meg akarunk felelni a szüleinknek majd később a társadalomnak és meg akarjuk a magunkat óvni attól az érzéstől, hogy nem vagyunk eléggé szerethetők, ha másképp érzékeljük a dolgokat, mint a nagy átlag.

 

Így a racionalitás olyan, mint egy páncél, mely elvileg megvéd sok váratlan vagy meglepő dologtól, de cserébe el is vesz! Elveszi az Univerzum 99,9999999999%-át. Mert az emberi tudat képes sok mindent megismerni az Univerzumról anélkül, hogy tudományosan értelmezni tudná. Az érzelmeink, intuícióink, a meditatív megéléseink mind képessé tesznek ezen világ bizonyos részeinek megtapasztalására. Az irracionális világ bizonyos része így a spirituális úton feltáródik és így egy sokkal szélesebb látómezőbe kerülnek az emberek. A spirituális mesterek évezredek óta tudják azokat az alapvetéseket, melyekre a tudomány még csak napjainkban kezd rádöbbenni a kvantumfizika felfedezései által. Amit a spirituális világ a tapasztalatai által tud, annak csíráiba a racionális világ most kezd betekintést tenni.

Szóval a racionalitás egy hasznos dolog amikor meg akarok javítani egy autót, vagy meg akarok írni egy szoftvert. Legfőképpen az ember alkotta rendszereken belül működik jól a racionalitás. De az Élet minden más területén kudarcot vallunk ezzel az „eszközzel”. Az ego imádja például az érzelmeket is a racionalitással „lesöpörni”, mert az érzelmek kiszámíthatatlanok, ezáltal csak gondot és problémát okoznak az ego szerint. Pedig ez is csak félelem, ez is csak menekülés.

Az egész nyugati racionális társadalom a félelemre épül, mint ahogy ezt a könyvemben bizonyítottam (bővebben: klikk).  De mi lenne, ha felépítenénk egy félelem mentes társadalmat? Abban a társadalomban nem kellene mindent megmagyarázni. Szabadon lehetne élni, megélni, megtapasztalni megítélés, cimkézés, viszonyítás és racionális mérlegelés nélkül. Olyan világ lenne, ahol az érzelmeink, intuícióink és megtapasztalásainkhoz hűen élhetnénk. A jövő embere a racionalitást akkor fogja használni ha az helyénvaló és az intuícuióit pediíg akkor amikor annak van a helye. 

Gondolj bele kérlek! Ha a legtöbb ember által annyira magasztolt racionalitás annyira szuper „eszköz”, akkor miért van annyi boldogtalanság, háború? Miért van klímaváltozás? Miért van annyi betegség? Miért pusztul a teljes földi ökoszisztéma?

Szóval merj őszinte lenni önmagadhoz! Merd megélni a belső sugallataidat és merd járni a spiritualitás csodálatos útját!

Ezáltal tiszta szívből és önzetlen szeretettel kívánom, hogy hátra lévő életed minden egyes napján legyél egyre boldogabb!

Ha érdekel jelen rovat előző írása akkor klikk

Ha érdekel jelen rovat következő írása akkor klikk

Ha érdekel első könyvem, mely az emberi lélekről legalább annyira szól, mint a klímaváltozás megoldásáról, akkor arról bővebb információkat itt találsz: klikkNe feledd! A világ problémáinak megoldását önmagadban kell kezdeni! 

Ha ennek a rovatnak az első részétől szeretnéd végig olvasni az összes eddigi írást, akkor a bevezető részt itt találod: klikk. Onnan indulva az írások alján tovább lépegetve végig tudsz haladni jelen rovat írásain. 

Ha szeretnéd jobban átlátni a blog egyes rovatait és a blog működését, akkor erről egy rövid tartalmas útmutatást itt találsz: klikk


Ha úgy érzed ez az írás hasznos mások számára is, akkor kérlek megosztásoddal vagy e-mailben juttasd el nekik. A cikk alatt találhatod a megosztás és az e-mail küldés ikonjait. Már azzal is teszel a klímaváltozás ellen, illetve az emberek boldogágáért, ha megosztásoddal mások tudtára adod jelen blog létét.

 

 Építő szándékú véleményed, kritikád örömmel fogadom, amit a cikk alatt tudsz hozzászólásként megírni.


  Ha értékesnek találod a blogot, kérlek légy a blog követője. A „rendszeres olvasás” ikonját a jobb oldalon fent találod. (Ha mobilról nézed, akkor a cikk alatt görgess tovább)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések