A boldogságkeresés második lépése: a mély önismeret – 31. rész: Pont fordított a helyes nézőpont (csak haladóknak)

 

Mostanában előfordul, hogy meditáció közben kapok az Univerzumtól (Az Univerzum helyére hited szerint bármely szót helyettesíthetsz, mint például: Isten, Teremtő, Mindenható, stb…) olyan üzeneteket, amelyekről biztosan tudom, hogy nem saját fejemből pattantak ki. Ezt egyrészt onnan tudom, hogy az eddigi ismereteimmel meggyőződéseimmel ellentmondanak, másrészt az eddigi ismereteimből nem lehetne logikusan kikövetkeztetni azok tartalmát. Ezen kívül az az érdekes ezekben a sugallatokban, hogy ezek egy olyan erőteljes érzéscsomag keretében érkeznek meg hozzám, melyek egyértelműsítik részemre, hogy ez az igazság, nem pedig az, amit eddig gondoltam.



A ma reggeli meditációm hozott egy ilyen üzenetet. Amit szeretnék Neked átadni, hátha Neked is segít boldogabb életet élni. Az Univerzum az üzenetet küldte nekem: annál jobban kell szeretned valakit, minél elviselhetetlenebb, idegesítőbb, minél utálatosabb a számodra. Elsőre furcsán hangzik ez a kijelentés, de az érzéscsomaggal egy magyarázat is érkezett, mely hihetetlenül tisztává tette számomra ezt az egészet. Ha az életedbe kerül valaki, akit nem tudsz elviselni, az okkal történik veled. Azokat a személyeket nem azért utáljuk, mert ők annyira utálni valók, még ha erről is vagyunk legtöbben meggyőződve. Ez a meggyőződés csak az ego reaktív valósága. A belső lelki valóság az, hogy általában azért utálunk valakit, mert olyan dologra világít rá, amiben gyengék vagyunk, amiben fejlődnünk kell, vagy amit el kell fogadnunk magunkban. A reaktív valóságunkban azért utáljuk azt az embert, mert ez a könnyebb út. Ha őt utáljuk, akkor ezzel egyben önmagunkat különbnek, többnek, másnak láttatjuk önmagunk előtt. Pedig pont ez az ego csapdája. Szóval, ha valakit elviselhetetlennek tartunk, az az ember egy jelzőfény az életünkben arra, hogy fejlődnünk kell. De merre? Ez mindig attól függ, hogy mit hordoz annak az embernek a bennem keltett érzések üzenete.

Nézzünk erre példákat a saját életemből. Pár éve jártam rendszeresen egy kooperációra egy munka miatt, ahol a terveimet bíráló személyek vezetője egy olyan ember volt, aki meg volt arról győződve, hogy ő egy korrekt, egyenes, okos, intelligens és jó szakember. Valójában önfejű volt, buta, alulképzett és szűklátókörű. Szóval az önismerete borzalmas szinten volt. Jól ki volt tömve az egoja hamis énképekkel. Ez az ember borzasztóan idegesített, mert sajnos a butasága és önhittsége, hatalommal párosult, így társadalmi szempontból borzalmas károkat okozott, miközben pont az ellentétéről volt meggyőződve. Azt gondolta önmagáról, hogy ő egy helyesen és objektíven eljáró személy, miközben nap mint nap visszaélt a hatalmával. Akkoriban még a spirituális fejlődésem csíráit éltem csak meg és őszintén bevallom sokszor annyira kihozott a sodromból, hogy a kooperációkon kiabálva és minősíthetetlen módon viselkedtem. Tiszta szívemből utáltam ezt az embert és az egomat borzasztóan sértette, hogy egy ilyen hülyével sodort össze a sors. Amiket az előbbi sorokban felsoroltam azok természetesen az egom torz álláspontjai voltak erről a személyről. A valódi üzenet nem az volt, amit az egom sugallott. A haragom, dühöm, a frusztráltság, ami bennem élt csak jelzőfénye volt annak, hogy még fejlődnöm kell. Az ő személyének üzenete az volt, hogy nem vagyok még elég elfogadó és nem vagyok még elég türelmes! A meditációmban sok olyan arc jelent meg, akiket valaha valamiért ki nem állhattam vagy utáltam, vagy akikre haragudtam. Mindegyiknél meg is jött a válasz, hogy mi volt az a valódi üzenet, amit az egom süketsége miatt nem tudtam meghallani akkor. De ettől minden letisztult! Az egonk valósága egy tükrözött valóság. Amiről az ego meg van győződve az csak a felszínes reakció más emberek viselkedésére. De az, hogy miért igy reagálunk ezekre az emberekre az az igazi valóság. Az az, ami a lelkünk mélyén ott van, és az egonk pont a hangos reakcióval menekül előle. A valódi igazság az ok, amiért így reagálunk. Ezek a reakcióink jól mutatják, hogy nem tudunk még eléggé szeretni, vagy eléggé elfogadóak lenni, vagy eléggé figyelmesek, vagy elég önzetlenek, vagy elég odaadóak lenni és még sorolhatnám. Az üzenet mindig egyértelmű, ha mersz az egod mögé nézni és megtalálni magadban azt az okot, hogy egy másik ember miért tud kiváltani belőled ilyen reakciót. Sosem ő az oka a reakciódnak. Ő olyan, mint a foszfor a gyufás skatulyán, de te vagy a gyufa. Amikor érintkezésbe kerültök belobban a dühöd, haragod vagy más reakciód. De a gyufa akkor is Te vagy. Nem azért gyulladsz be mert érintkeztél a foszforral, hanem azért, mert gyufa vagy. A gyufa létedet kell megváltoztatni, átalakítani, hogy ne legyél gyulladásképes. Egy magas lelki rezgésszinten élő buddhista szerzetesre miért nem tud úgy hatni ugyanaz az ember, aki téged hihetetlenül felidegesít. Hogy lehet, hogy a szerzetes mosolyogva és békével fogadja ugyanannak azembernek ugyanolyan reakcióit?! Úgy, hogy ő már túl lépett a gyufa létén. Őt már nem lehet belobbantani. Ő már fejlettebb lélekkel rendelkezik, őt már nem lehet bevonni érzelmileg olyan könnyen, mint Téged vagy engem.

A belső világunk tükörképe a külső érékelt világ. Ha belül megváltozik, a külső világról alkotott valóságképünk automatikusan megváltozik. Ezt magamon nagyon sokszor tapasztaltam, mert lelki fejlődésem útján nagyon mélyről jutottam idáig. Így nagyon sokféle igazság birtokosa voltam már. Mindig az aktuális lelki rezgésszintünk szerinti valóságot hisszük igaznak (erről bővebben itt olvashatsz: klikk). Ugyanakkor ez fordítva is igaz. A külső világban kialakuló reakcióink segítenek abban, hogy egonk mögé nézzünk és többet tudjunk meg önmagunkról. Minden személyes reakciónk mely eltér a semlegestől az az egonk reaktív valósága, a tükörkép mutatta valóság. Az, aki a tükörbe néz az az ego vagy valódi én? Ez azon múlik, mennyire mersz önmagadba tekinteni. A valódi énben kell elindítani a változást, a gyógyulást és minden jobbá alakul. Szóval az önismeretünk mélyítésének legjobb módja, ha megvizsgáljuk emberi kapcsolatainkat. Vannak emberek az életedben, akikkel nem jössz ki jól? Vannak emberek az életedben, akiket nem tudsz elfogadni olyannak amilyen? Vannak emberek az életedben, akikkel rossz kapcsolatot ápolsz? Ismersz olyanokat, akik rendszeresen idegesítenek, vagy frusztrálnak? Vannak emberek, akiket cimkézel? Minél, szélsőségesebbek a reakcióid, minél több az olyan emberi kapcsolatod mely nem harmonikus annál több a lelkedben a gyógyítatlan seb, az egod mögött elrejtett fájdalmas valóság. Csak rajtad múlik, hogy bemersz-e oda nézni? Ha egyedül nem megy, kérj segítséget!

Jelenlegi életemben is van egy ember, aki többször kibillent az egyensúlyomból. Az egom bekapcsol és haragszom rá.  Beszűkült látómezője és a mellé rendelt hatalom együtt egy olyan Életpusztító helyzetet generál amire ösztönösen ellenségesen reagálok. Pedig nem tehet róla, hogy Ő ilyen. Ő is úgy él és úgy viselkedik ahogy tud. Az a tény, hogy nem tudok semleges maradni szűklátókörű, önhitt reakcióira az azt mutatja, hogy még mindig bőven van hová fejlődjek. Azért ezzel a példával zárom az írásom, hogy lásd: csak rajtad múlik, hogy másban keresed-e a hibát, vagy önmagadban! Ha nem az utóbbit választod, akkor azzal elzárod önmagad elől a fejlődés lehetőségét és konzerválod azt a boldogtalan állapotot, amiben létezel….

Kívánom, hogy siker koronázza boldogságkereső utadat!

Ha érdekel jelen rovat előző írása akkor klikk

Ha érdekel jelen rovat következő írása akkor klikk

Ha érdekel első könyvem, mely az emberi lélekről legalább annyira szól, mint a klímaváltozás megoldásáról, akkor arról bővebb információkat itt találsz: klikkNe feledd! A világ problémáinak megoldását önmagadban kell kezdeni! 

Ha ennek a rovatnak az első részétől szeretnéd végig olvasni az összes eddigi írást, akkor a bevezető részt itt találod: klikk. Onnan indulva az írások alján tovább lépegetve végig tudsz haladni jelen rovat írásain. 

Ha szeretnéd jobban átlátni a blog egyes rovatait és a blog működését, akkor erről egy rövid tartalmas útmutatást itt találsz: klikk


Ha úgy érzed ez az írás hasznos mások számára is, akkor kérlek megosztásoddal vagy e-mailben juttasd el nekik. A cikk alatt találhatod a megosztás és az e-mail küldés ikonjait. Már azzal is teszel a klímaváltozás ellen, illetve az emberek boldogágáért, ha megosztásoddal mások tudtára adod jelen blog létét.

 

 Építő szándékú véleményed, kritikád örömmel fogadom, amit a cikk alatt tudsz hozzászólásként megírni.


  Ha értékesnek találod a blogot, kérlek légy a blog követője. A „rendszeres olvasás” ikonját a jobb oldalon fent találod. (Ha mobilról nézed, akkor a cikk alatt görgess tovább)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések