A boldogságkeresés második lépése: a mély önismeret - 8. rész: Vajon melyik lelki rezgésszinten élek I. – Istenkép és világkép (önismereti teszttel)

 

Hányszor jártunk már úgy, hogy megismertünk egy embert, aki mesélt nekünk igazságáról, világképéről és értetlenül álltunk előtte, hogyan gondolhatja, hogy igaza van. Vagy a tv-ben láttunk valakit, és nem értettük, hogy lehet olyan amilyen, vagy mi késztethette tettére. Hiszen én teljesen másképp látom, másképp gondolom. Ő, akkor, hogy lehet ilyen?

Például egy önző - büszkeség lelki rezgésszinten élő – ember (bővebben: klikk), értetlenül áll az előtt, ha valaki minden ok nélkül önzetlen. Hiszen számára nem létezik teljes önzetlenség. Ő meg van arról győződve, hogy mindent az önzés irányít. Ha mégis önzetlenséget tapasztal, akkor általában valami álszent mögöttes okot keres, hiszen be akarja önmagának bizonyítani, hogy világképe helyes. Ha ilyet mégsem talál, akkor egyszerűen túl naívnak, vagy hülyének titulálja az illetőt.

Pedig a különböző lelki rezgésszinteken élő emberek világképe jelentősen eltérő. És ha megkérdeznénk, hogy melyik rezgésszinten élő embernek van igaza, akkor arra az egyételmű válasz az, hogy mindegyiknek. Tudniillik minden rezgésszinten más a világképünk, és ezáltal más a valóságról alkotott meggyőződésünk is.  Nézzük meg egy picit részletesebben ezt a rendszert és használjuk fel önismereted mélyítésére! Remélem lesz kedved egy kis önismereti játékhoz! Hidd el nagyon hasznos lesz. Ennek megértésével és életedbe való integrálásával emberi kapcsolataid komolyan fognak fejlődni.

A játék során bemutatom Neked röviden az egyes rezgésszinteken élő emberek, hogyan látják a világot és milyen az istenképük. Ahhoz, hogy önismereted mélyülhessen az alábbi sorok által, arra kérlek, hogy minden egyes lelki rezgésszintnél figyeld meg a legbelső érzéseidet, amiket a sorok generálnak benned. 3 féle érzés csoport merülhet fel benned:

1.      Huuu, ez nagyon rossz lehet. Szegények. Sajnálom. Szerencsés vagyok, hogy ilyet nem érzek.

2.      Igen, ez reális. Szoktam ilyennek érezni a világot.

3.      Huu, ez már túlzás. Feldolgozhatatlan számomra ez az életérzés.

Amelyik érzésvilág van benned, azt a számot írd kérlek az adott rezgésszint mellé. Nagyon szépen kérlek, hogy légy őszinte magadhoz, és ne a racionális gondolkodásodra, hanem a mondatokkal kapcsolatban előjövő érzéseidre figyelj! Ha racionálisan gondolkodva töltöd ki, akkor hamis képet fogsz kapni önmagadról! Fontos, hogy tudd, hogy nincs rossz válasz! Bármit érzel, az helyes! Ne engedd, hogy a racionális gondolkodásod értékelje érzéseid helyességét!

Ha felkészültél, akkor vágjunk bele. Szép nyugodtan olvasd el sorban, amit az egyes rezgésszintekről írok, és mindegyik olvasása után figyeld meg milyen érzéseket generált benned. Az érzéseket tedd bele valamelyik csoportba a fent bemutatott háromból és írj mellé egy számot.

A szégyen lelki rezgésszintjén élő ember számára a világ egy nyomorúságos, kellemetlen hely, ahol isten egy megvető lény, aki az embert megveti gyarlóságáért, és a benne élő rengeteg rosszért. Az emberek alapvetően rosszak és igaz önzetlen szeretetre képtelenek.

A bűntudat lelki rezgésszintjén élő ember gonosznak látja az embereket és a világot. Az ő istenképe egy gyűlölködő lény, aki megbosszulja az embereket azt a sok gonoszságot, ami bennük rejlik.

A fásultság szintjén élő ember elítélőnek látja istent és a világot reménytelennek éli meg, ugyanakkor a bánat rezgésszintjén a világ egy tragikus hely, ahol az embert az isten lenézi.

A félelem rezgésszintjén isten egy büntető lény, aki mindenért büntetést ró ki ránk, ami rosszat teszünk. A világ pedig egy olyan hely, mely tele van fenyegetésekkel, amelyek ránk leselkednek.

A vágyakozás lelki rezgésszintje olyan világképet generál, amelyben a világ tele van elérhetetlen dolgokkal, és elért dolgokból eredő csalódásokkal. A világ tele van nehezen vagy egyéltalán nem elérhető csodálatos dolgokkal. Isten egy olyan lény, aki megtagadja az emberektől a boldogságot, a bennük élő rosszért, és nagyon nehézzé teszi, hogy egy kis boldogságot kaphassunk.

A harag az a lelki rezgésszint, ahol a világ egy szembenálló hely, amely tele van ellenséges érzületű emberekkel, akinek isten majd megbosszulja „balgaságukat”. Itt az emberek mást gondolnak, mint én, és ez ellenállást generál bennem.

A büszkeség rezgésszintjén a világ egy önző és követelődző hely, ahol mindenki csak a saját érdeke szerint cselekszik. Ebben a helyzetben az ember istent egy közönyös lénynek éli meg. Így nem véletlen, hogy a legtöbb ateista ezen a lelki rezgésszinten él. (Természetesen ez nem jelenti azt, hogy aki ateista az feltétlenül a büszkeség lelki rezgésszintjén élők táborába tartozik!).

A bátorság szintjén élő ember istent egy megengedő lénynek látja, aki hajlandó elnézni gyarlóságunk, a bennünk élő rossz egy részét. A világ egy hely arra, hogy megvalósíthassuk lelki fejlődésünket, és megdolgozhassunk boldogságunkért.

A pártatlanság lelki rezgésszintjén élő ember számára a világ egy kielégítő hely, ahol meg tudja valósítani alapszintű vágyait. Az ő szemében isten egy olyan lény, aki ezért adta képességeit a számára, hogy azokat ki is tudja használni saját boldogságának és a világ jobbá tételének érdekében.

A hajlandóság lelki rezgésszintjén a világ egy reményteli hely, ahol a jövőkép optimista. Ezen a rezgésszinten isten egy inspiráló lény, aki motivál arra, hogy jobbá tegyük ezt a világot.

Az elfogadás szintjén a világ harmonikus és isten egy végletekig könyörületes lény, míg az ésszerűség szintjén a világ egy jelentőségteljes csoda, melyhez végtelenül bölcs istenkép társul.

A szeretet rezgésszintjén minden emberben a jót és a jóindulatot látja a szemlélő, ugyanakkor istent a mindenkit feltétel nélkül szerető lényként éli meg.

Az öröm rezgésszintjén a világ olyan hely, ahol minden a maga teljességében létezik, és isten a mindenkiben létező Egy, aki mindent és mindenkit átitat.

A béke lelki rezgésszintje hozza el az embernek azt a világképet, ahol az egész univerzum és abban minden élő úgy tökéletes ahogy van. Isten maga az univerzum, melyet létezése átitat.

A megvilágosultság szintjén a puszta létezésünk maga a tökéletesség, és létünk egyesül az univerzummal és istennel.

Most, hogy végig csináltad a tesztet, értékeljük ki közösen, és utána vonjunk le együtt izgalmas konklúziókat. Kérlek nézd meg, hogy hol vannak 1-esek, 2-esek és 3-asok. Nagyon sokféle variáció lehetséges, és mind helyes! Egyetlen egy helytelen megoldás létezik, az az, hogy ha nem voltál őszinte az érzéseidhez. Egyébként, ha az a kérdésed merül fel, hogy „hogyan legyek őszinte az érzéseimhez” az egy jel arra, hogy menekülsz önmagad elől! Erről is írtam egy érdekes cikket: klikk.

Ha őszintén válaszoltál, akkor ahol 1-es értéket látsz, ott jelenleg nem jár a lelked. Ez vagy azt jelenti, hogy sosem járt, vagy hogy járt, de már megoldottad.

Ahol 2-es értéket látsz, ott jár a lelked jelenleg.

Ahol 3-as értéket látsz, ott sem jár a lelked és azokon vagy sosem fogsz, vagy a lelki fejlődésed során, azokat még elérheted.  Sose mond, hogy soha!!!

Ha csak egy helyen van 2-es értéked, akkor egy stabil lelkületű ember vagy. Stabil a világképed, és az önmagadról alkotott képed is. Ahol a 2-es van, azon a lelki rezgésszinten tartózkodik a lelked szinte mindig. Ez nagyon ritka, de előfordul. Ha ilyen ember vagy, akkor azt döntsd el, hogy mennyire vagy boldog, mennyire érzed jól magad a bőrödben? Ha jól, akkor minden rendben. Valószínűleg egész életedben ezen a rezgésszinten maradsz, és ez így van jól. Ha nem igazán vagy boldog, akkor a fejlődésed irányát az egyel magasabb lelki rezgésszint adja. Kérlek olvasd el, annak a lelki rezgésszintnek a részletes leírását és gondolkodj el ezen. Az egyes lelki rezgésszintek részletes leírásainak linkjeit jelen cikk végén találod.

Ha több helyen van írva 2-es, akkor annál bizonytalanabb a lelked minél több helyre van írva. Ez nem baj! Hiszen rossz válasz nincs. Ez csak azt jelenti, hogy a lelked vagy még fejlődőben van, vagy nem igazán találja még a helyét. Ez egyébként a leggyakoribb eset, hiszen a lelkünk gyakran csapongó, nem tud egy helyen rögzülni.

A számok elhelyezkedése is segít az önértékelésben. Ha először 1-esek vannak egymás után, utána 2-esek, utána 3-asok az a leggyakrabban előforduló eset. A 2-esek jelölik azt az összefüggő sávot, ahol a lelked tartózkodik.  Azonban az is lehet, hogy 2-eseket 1-esek követnek, majd újra 2-esek jönnek. Ha ilyen van, akkor az alsó kettesekre jellemző rezgésszintek okait kell még magadban meggyógyítanod. Erre érdemes fókuszálnod lelki fejlődésed első lépéseként. Például nekem hiába vannak 2-esek a hajlandóság, elfogadás és ésszerűség szintjén, mégis enyhe érzések által keltett 2-esek még mindig megjelennek a szégyen, a bűntudat és a félelem szintjeinél. Szóval ezeken a területeken még mindig nem raktam tökéletes rendet, még mindig nem küzdöttem meg teljesen múltbeli fájdalmaim lelki sárkányaival. Bár az 2-esekhez társuló érzések gyengék, de jelen vannak. Tehát van még teendő.   

Ha több helyen van 2-esed, akkor a lelki rezgésszinted megállapításához kell 1-2 hét önmegfigyelés. Figyeld meg, hogy gondolataid, arányaiban mennyi időt tartózkodnak azokon a lelki rezgésszinteken, amelyek mellet a 2-esek vannak.  De erről igyekszek később egy külön írást írni Neked.

Remélem jelen írás hatására közelebb kerültél ahhoz, hogy milyen lelki rezgésszinten élsz. Fogok még erről írni ezért, ha nem tiszta még a kép, akkor légy türelemmel. Egyre inkább tisztulni fog.

Azonban egy nagyon fontos következtetést még el kell, hogy mondjak. Minden egyes rezgésszinten más a világképünk, így más az igazságról alkotott képünk is. Kinek van valójában igaza? A válasz az, hogy mindenkinek és senkinek! Csak a megvilágosodott embereknek adatik meg a tökéletes objektivitás látásának élménye. Ezért van az, hogy a tökéletes alapigazságokat rejtő mondatok Buddha, Jézus és más nagy vallás alapítók neveihez fűződnek. Mindenki más egy torz, beszűkült világot lát és érez. Amikor két átlagember veszekszik az igazáról, akkor az a helyzet, hogy egyiknek sincs igaza. Hiszen egyikük sincs az objektív érzékelés birtokában, még akkor sem, ha legtöbben azt hisszük magunkról, hogy a mi igazságunk objektív. Ugyanakkor mindkét félnek igaza van, hiszen az ő igazságuk, az ő világképük az, amelyben élnek. Ha azonban ezt megértjük, akkor megtanuljuk tiszteletben tartani mások véleményét, és ez az empátia alapja. Ennek hatására csökken a Földön a békétlenség, és emelkedik a harmónia szintje. Szóval akármilyen nehéz, tartsd tiszteletben más igazát!

 Ha érdekel jelen rovat előző írása, akkor klikk ide: klikk

Ha érdekel jelen rovat követlező írása, akkor: klikk

Ha valamelyik lelki rezgésszint részletesebben érdekel, akkor azokat itt találod:

I.                    rész (bevezetés): klikk

II.                  rész (szégyen és bűntudat): klikk /értéke: 20 és 30/

III.                rész (fásultság és bánat): klikk /értéke: 50 és 75/

IV.                rész (félelem): klikk /értéke: 100/

V.                  rész (vágyakozás): klikk /értéke: 125/

VI.                rész (harag): klikk /értéke: 150/

VII.              rész (büszkeség): klikk /értéke: 175/

VIII.          rész (bátorság): klikk /értéke: 200/

IX.                rész (pártatlanság): klikk /értéke: 250/

X.                  rész (hajlandóság): klikk /értéke: 310/

XI.                rész (elfogadás): klikk /értéke: 350/

XII.              rész (ésszerűség)klikk /értéke: 400/

XIII.          rész (szeretet): klikk /értéke: 500/

XIV.           rész (öröm és béke): klikk /értéke: 540 és 600/

XV.              rész (megvilágosultság): klikk /értéke: 700-1000/


Ha úgy érzed ez az írás hasznos mások számára is, akkor kérlek megosztásoddal vagy e-mailben juttasd el nekik. A cikk alatt találhatod a megosztás és az e-mail küldés ikonjait. Már azzal is teszel a klímaváltozás ellen, illetve az emberek boldogágáért, ha megosztásoddal mások tudtára adod jelen blog létét.

 

 Építő szándékú véleményed, kritikád örömmel fogadom, amit a cikk alatt tudsz hozzászólásként megírni.

 

Ha értékesnek találod a blogot, kérlek légy a blog követője. A „rendszeres olvasás” ikonját a jobb oldalon fent találod.

 

 


Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések