Megoldás a klímaváltozásra – Az egyensúly 6 programja - 16. rész: Te vagy a Föld immunrendszere

 

A tested immunrendszerének fő vonala nagytömegű baktériumból áll. Körülbelül 1,5 kg-nyi baktérium él a testünkben. Ezen baktériumok között vannak az emberi test számára jó baktériumok és vannak rosszak. A jó baktériumok szimbiózisban élnek a szervezetünkkel és cserébe abban segítenek, hogy ha külső fertőzés éri a testet, akkor igyekeznek kiszorítani a rossz baktériumokat. Ez egy nagyon erős védvonal, ami a testünket óvja a külső fertőzésektől, vagy azok túlzott szétterjedésétől. Az ilyen típusú immunrendszerünknek több mint a 80%-a a száj-torok-gyomor-bélrendszer vonalon helyezkedik el, mert itt jelenik meg a legtöbb tápanyag, ami ezeknek a baktériumoknak is hasznos és fontos. Szóval a bennünk élő baktériumok valójában harcolnak a legjobb életfeltételeket biztosító helyekért. Ha sok rossz baktérium foglalja el ezeket a helyeket, akkor az betegségben realizálódik, ha pedig jó baktériumok akkor a szervezet egészségesebb irányba mozdul el. Azt is tudjuk, hogy ha jó lelki állapotban vagyunk, akkor a jó baktériumok nagyobb eséllyel terjednek szét bennünk, mint a rosszak. Vagyis az immunrendszerünk erősödik a jó lelkiállapot révén. Amikor rossz lelkiállapotba kerülünk, akkor hajlamosabbak vagyunk a fertőzésekre és betegségekre, hiszen az immunrendszerünk legyengül. Komolyabb betegségekből felépülő emberek milliói számolnak be arról, hogy amikor a lelkükben pozitív változások indultak el a betegség okozta szenvedések hatására, akkor indult el a gyógyulásuk. Ezek az emberek azóta ösztönösen a spiritualitás elvei szerint élnek.

De hogy jön ez az egész kérdés a klímaváltozáshoz? Egy barátommal szoktunk meditálni vasárnap reggelente az erdőben egy forrás mellett. Ma meditációnk során a számára jött egy olyan meditációs élmény, melyben az emberiséget a Föld immunrendszereként érzékelte. Ez a gondolat nagyon érdekes és szemléletes volt a számomra. Ihletet adott a mai írásra. A Földön élő embereket el lehet úgy képzelni, mint a test jó és rossz baktériumait. Ebben a hasonlatban a Föld a testünk. A Föld ökoszisztémájának állapota azon múlik, hogy az immunrendszer legfőbb vonalát képező emberiség mekkora hányada jó vagy rossz. De a jó és rossz szavak nem elég precízek. A 200-as érték alatti Élet-pusztító lelki rezgésszinten élő emberek a Föld ökoszisztémájában betegségeket generálnak (bővebben: klikk) még akkor is, ha ez tudattalan. Sőt még akkor is, ha az ellentétéről vannak ezek az emberek meggyőződve, ami sajnos elég gyakori az ego álságos működési mechanizmusai miatt (bővebben: klikk). Természetesen ez fordítva is igaz. A 200 feletti lelki rezgésszintű emberek tudottan vagy tudattalanul, de összességében építik az Élet szövedékét a Földön. Szóval a Föld ökoszisztémájának állapota azon áll vagy bukik, hogy milyen arányban élnek rajta 200 alatti vagy 200 feletti lelki rezgésszintű emberek. Mi emberek vagyunk a Föld immunrendszere!

Kérlek most állj meg egy pillanatra és nézd meg ezt a 3 perces videót, hogy megértsd, hogy a 200 alatti lelki rezgésszinten élő ember, hogyan működik és mit tesz a Földdel: klikk.

Ha ezt megértjük, akkor lép be a személyes felelősség kérdése. Minden ember morális és személyes felelőssége az, hogy a Föld immunrendszerében pozitív hatást gyakorló tag legyen (bővebben: klikk). Ehhez nem kell semmi más, mint a lelkünk rezgésszintjének emelése a lehető megmagasabb értékre. Ez azért fontos, mert minél magasabb a lelki rezgésszintünk, annál több alacsony lelki rezgésszintű ember életpusztító energiáit kompenzáljuk. Szóval itt az írás elején olvasható immunrendszerrel ellentétben nem a szó szerint vett kiszorítási mechanizmusok működnek, hiszen minden embernek egyenlő joga van az élethez függetlenül annak lelki rezgésszintjétől. Hanem a magasabb lelki rezgésszintek úgy kompenzálják az alacsonyabb lelki rezgésszintű energiákat, hogy ennek az emberek nincsenek is tudatában. Ennek részletes kifejtéséről és bizonyításáról olvashatsz nemrég megjelent könyvemben (bővebben: klikk). Szóval nemcsak személyes boldogságunk hanem a Föld jövője is azon múlik, hogy lelki fejlődésünk útján mennyire vagyunk sikeresek, hiszen ezzel a Föld immunrendszerének Élet-támogató, gyógyító tagjaivá válunk… Ugye mennyire érthető, hogy miért ilyen erőteljesek a pusztulási folyamatok, ha a mai átlagember lelki érettségén múlik minden? 

Ha érdekel jelen rovat előző írása akkor klikk

Ha érdekel jelen rovat következő írása akkor klikk

Ha érdekel első könyvem, mely az emberi lélekről legalább annyira szól, mint a klímaváltozás megoldásáról, akkor arról bővebb információkat itt találsz: klikkNe feledd! A világ problémáinak megoldását önmagadban kell kezdeni! 

Ha ennek a rovatnak az első részétől szeretnéd végig olvasni az összes eddigi írást, akkor a bevezető részt itt találod: klikk. Onnan indulva az írások alján tovább lépegetve végig tudsz haladni jelen rovat írásain. 

Ha szeretnéd jobban átlátni a blog egyes rovatait és a blog működését, akkor erről egy rövid tartalmas útmutatást itt találsz: klikk


Ha úgy érzed ez az írás hasznos mások számára is, akkor kérlek megosztásoddal vagy e-mailben juttasd el nekik. A cikk alatt találhatod a megosztás és az e-mail küldés ikonjait. Már azzal is teszel a klímaváltozás ellen, illetve az emberek boldogágáért, ha megosztásoddal mások tudtára adod jelen blog létét.

 

 Építő szándékú véleményed, kritikád örömmel fogadom, amit a cikk alatt tudsz hozzászólásként megírni.


  Ha értékesnek találod a blogot, kérlek légy a blog követője. A „rendszeres olvasás” ikonját a jobb oldalon fent találod. (Ha mobilról nézed, akkor a cikk alatt görgess tovább)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések