A boldogságkeresés harmadik lépése: módszerek, eszközök - 63. rész: Az akarás elengedése

 

Az „Életed megértésének könyve” című könyvemben részletesen bemutatom és elmagyarázom, hogy a tudat (szellem) miben tér el a lélektől (bővebben: klikk). Ennek megértése felold bennünk számos olyan ellentmondást, amely sajnos tévesen kering a spiritualitás világában. A tudat (szellem) az egótól független, míg akármennyire is furcsa elsőre, de a lelkünk általában az ego uralma alatt áll. Az általában szón nagy, hiszen az ego és a tudat egymás komplementerei. Vagyis ha az egyik gyengül, akkor erősödik a másik. Az ego fokozatos gyengítése által lehet eljutni abba az állapotba, amikor már végül mindenedet a tudat irányítja. Ez az egomentesség vagyis a megvilágosultság állapota. Hétköznapi nyelven ez azt jelenti, hogy elengedjük az akarásunkat. Valójában csak az ego hiteti el velünk azt, hogy mi irányítjuk az életünket, de ez egy illúzió. Ha vissza gondolok az életembe, az összes sorsfordító dolog ami történt velem, mind olyan volt amit nem terveztem el. Így utólag visszagondolva amiket elterveztem az egom szándékaként és teljesültek egyáltalán, azok egyike sem volt olyan horderejű mely az életem fontos mérföldkévének tekinthető lenne. De ha ezt a gondolatmenetet nem tudod elfogadni, akkor vegyünk egy másik szemszöget! Miért van az, hogy a legtöbb ember a szenvedés által fejlődik és a mély szenvedések után indul el új lelki fejlődési utakon? A válasz egyszerű! A legmélyebb lelki állapotunkban elengedjük a kontrollt! Elvesztjük a hitet abban, hogy képesek vagyunk uralni az életünket és ekkor megtörténik a csoda: a tudat átveszi az irányítást! Ezt hívjuk kis halálnak, amikor meghal bennünk valami (az ego egy része) és helyébe valami új lép (a tudat átveszi az irányítást). Sokan azonban elkövetik azt a hibát, hogy ezek után erőre kapnak és még erősebb, még kérgesebb, még rafináltabb egot építenek. Tudniillik az ego elhiteti velünk, hogy azért van, hogy megvédjen minket és ezzel a trükkjével vissza édesgeti magát belénk. Pedig nem szabad neki hinni, az ego egy negatív energia rendszer. Eckhart Tolle fogalmazta meg a legszebben az egot: a lelked parazitája. Nekem 3-szor volt olyan mélyhullám az életemben, amikor teljesen összetört az egom. De voltam olyan béna, hogy ebből kétszer még erősebbet építettem. Te ne kövesd el kérlek ezt a hibát! Ha a mélységes fájdalmak árán (vagy bármely más módon) végre egyszer összetört, akkor történt életed legnagyobb szerencséje! Utána kérlek hagyd, hogy az egomentes tudat (szellem) irányítsa az életed!



Azt is kérdezheted joggal, az eddig olvasottak után, hogy ha ilyen egyszerű a boldogság akkor miért nem veszi át a szellemünk a hatalmat az ego felett, hiszen ő jót akar nekünk azaz önmagának. Erre a nagyon tiszta és egyszerű választ a szabad akarat törvénye adja, mely az Univerzum egyik alaptörvénye. Hogy miért alaptörvény azt itt írtam le részletesen: klikk. Te vagy az aki nap mint nap döntesz, hogy az egot vagy a tudatot választod! A tudatod, pedig tiszteletben tartja a szabad akaratodat! Az ego azonban verseny előnyben van, mert elhiteti veled, hogy az egod Te magad vagy és semmi más nem létezik. Ez pedig a legálságosabb hazugság az Univerzumban. Jelenleg ennek a hazugságnak a szolgája az emberiség legnagyobb hányada itt a Földön. Ezért mondják a spirituális mesterek, hogy amit valóságnak hiszel az illúzió. Hiszen aki az egoban él, az az ego által megszűrt torz valóságot hiszi igaznak. Mindezt meggyőződéssel teszi. Olvass el egy megosztó témájú podcast alatt kommenteket! Kérlek nézd meg, hogy hányféle önhitt valóságot látsz ott. Ha ezt kívülről és érzelmi kötődés nélkül végig nézed, rádöbbensz, hogy mindannyi kommentelő egy alternatív valóságban, azaz egy illúzióban él. Ha te bármelyik véleménnyel azonosulsz, akkor az azt jelenti, hogy te egy őhozzá hasonló illúzióban élsz. Mindenki azt hiszi, hogy övé az igazság és a többiek a hülyék, mely az ego műve. Pedig valójában a Földön élő 8 milliárd ember 99,99%-a illúzióban él. De ez a tudás mit jelent a Te életedre vonatkozóan?  

Minél erősebben, görcsösebben akarod irányítani az életed, annál kevésbé leszel boldog! A görcsös akarás csak lefelé visz a lejtőn. A tiszta szándék és az akarás között fényévnyi a különbség. A tiszta szándék előre visz, az akarás csak hátráltat. Tudom, hogy nem ezt tanítja a mai világ, de attól, hogy mások rossz felé mennek, neked nem fontos arra tartanod!

Lehet abban az illúzióban élni, hogy te sok-sok mindent akarsz és az akarásod céjai vezérelnek. Évtizedekig próbáltam ezt, de rövidtávú örömökön átbukdácsolva leginkább szenvedés lett az osztályrészem. Szóval ez nem jó stratégia. Aztán jöttek azok az összeomlások, amikor elhittem, hogy nem vagyok képes irányítani az életem, összetört az egom és ekkor mindig fellendülő, boldog és energikus időszakok jöttek az életemben. Ahogy visszaerősödött az egom, mindig kezdett ellapulni a lendület és mérséklődni a boldogság. Az Életed megértésének könyvében (klikk) részletesen bemutatom, hogyan lehet fokozatosan az egot leépíteni és átadni magunkat a szellemünk (tudatunk) irányításának. Ez azért fontos tudás, mert fokozatos építkezéssel is el lehet ezt érni, anélkül hogy a mély szenvedés bugyraiban átélnénk a kis halált. A választás lehetősége természetesen a tiéd. De sajnos így vagy úgy megkapjuk a lehetőséget arra, hogy felébredjünk. A felébredés abban áll, hogy elengedjük azt a téves illúziót, hogy van értelme annak, hogy mi irányítunk. Az irányírás illúziója az ego! Minél jobban akarod irányítani az életed, annál nagyobb egoval és annál mélyebb illúzióban élsz. Ha fájt ez a mondat, akkor az az ego tiltakozása. Gyorsan figyeld meg, hogy a testedben hol jelent meg a feszültség! Ott az egod fizikai középpontja a testedben. Abban az energia központodban a legerősebb az egod (bővebben: klikk).

Tudom, hogy ez egy nehezen emészthető írás volt, hiszen az egod folyamatosan érvelt ellene, ahogy olvastad. De ami ellen a legjobban ágál az ego, az veszélyezteti legjobban a létét. Szóval ezen keresztül lehet tetten érni, hogy mikor nem szabad rá hallgatni és pont az ellentétes irányba szükséges haladni, mint ahogy ő sugallja. Az ego életveszélyes helyzetekben hasznos lehet, de szerencsére az életünk 99,9%-ában nem feltétlenül van rá szükség. Csak Te dönthetsz arról hogy a szellemed vagy az egod uralmát fogadod el! Igaz, hogy az utóbbit könnyebb elfogadni, mert az az ösztönös „alapbeállításunk” még állati korunkból örökölve. Nem véletlen, hogy az evolúció célja a megvilágosodott ember tömegessé válása, hiszen az az állati örökségünk végső letételé jelenti. Hogyan lehet elindulni ezen az úton? A felébredést jelenő felismerés után, erre pontos útmutatást ad jelen blog számos írása, vagy ez a könyvem: klikk.

Kívánok sok erőt boldogságkereső utadon!


 Ha többet szeretnél megtudni az Élet-módszerről vagy komplex ismeretre vágysz arról, hogyan lehetsz egészséges, sikeres és boldog, akkor nagy örömmel ajánlom Neked új könyvemet, melyet hatalmas önzetlen energiák írattak meg velem azért, hogy minél többen tapasztalják meg azt a csodát amiben mostanában én is élhetek…. Ezen a weblapon találhatsz bővebb információkat: klikk 


Ha érdekel jelen rovat előző írása akkor klikk.

Ha érdekel jelen rovat következő írása akkor klikk.


Ha a videós tartalmakat is szereted, Youtube csatornámon is örömmel látlak: klikk

Ha érdekel első könyvem, mely az emberi lélekről, az élet tiszteletéről legalább annyira szól, mint a klímaváltozás megoldásáról, akkor arról bővebb információkat itt találsz: klikkNe feledd! A világ problémáinak megoldását önmagadban kell kezdeni! 

Ha ennek a rovatnak az első részétől szeretnéd végig olvasni az összes eddigi írást, akkor a bevezető részt itt találod: klikk. Onnan indulva az írások alján tovább lépegetve végig tudsz haladni jelen rovat írásain. 

Ha szeretnéd jobban átlátni a blog egyes rovatait és a blog működését, akkor erről egy rövid tartalmas útmutatást itt találsz: klikk


Ha úgy érzed ez az írás hasznos mások számára is, akkor kérlek megosztásoddal vagy e-mailben juttasd el nekik. A cikk alatt találhatod a megosztás és az e-mail küldés ikonjait. Már azzal is teszel a klímaváltozás ellen, illetve az emberek boldogágáért, ha megosztásoddal mások tudtára adod jelen blog létét.

 

 Építő szándékú véleményed, kritikád örömmel fogadom, amit a cikk alatt tudsz hozzászólásként megírni.


  Ha értékesnek találod a blogot, kérlek légy a blog követője. A „rendszeres olvasás” ikonját a jobb oldalon fent találod. (Ha mobilról nézed, akkor a cikk alatt görgess tovább)


Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések