A boldogságkeresés második lépése: a mély önismeret – 29. rész: A mocsár, a szikla és a kristály tiszta víz

 

Több kineziológiai, vagy pszichológiai témájú írásban olvastam már a szikla és a mocsár típusú emberekről. Mivel régebben lelkileg erősen érintett voltam ebben a kérdésben ezért érdekeltek az ezzel kapcsolatos írások. Ugyanakkor mindig kerestem a magyarázatot, hogy miért a két szélsőséget jelentő jellemtípus közötti középút adja a legideálisabb személyiséget?! Úgy éreztem ez az igazság, de tökéletesen nem állt össze bennem, hogy miért is van ez így.

Tegnap olvastam Gunagriha „Három kívánság” című könyvét, melyet nagy szeretettel ajánlok mindenkinek, akik a lelki fejlődés azon szakaszán vannak már, hogy nyitottak a mediációról és az érzelmekről elmélkedni, illetve olvasni. Gunagriha könyve számomra nagyon sok értékes üzenetet adott, igazán jó könyvnek tartom. Az ő könyvének egy sora ébresztett rá az előbb feltett kérdés válaszára, így kikristályosodott a megoldás. Ez adta a motivációt a mai írásomhoz, hiszen a szikla és mocsár típusú emberekről már régóta le szeretném írni tapasztalataimat.



Mint az bizonyára e pár sor alapján egyértelművé vált számodra is, a címben lévő három jelző, három embertípust jelöl. Önismereted mélyítésére kiválóan alkalmas, ha jelen írás elolvasása közben és után, végig gondolod, hogy Te melyik embertípushoz tartozol. Persze mivel ezek szélsőségek, ezért a helyes kérdés inkább az, hogy mely életterületeken, melyik típus jellemző rád inkább?

Az életem lelki fejlődésében nagy áttörést hozó integratív pszichoterápia (bővebben: klikk) időszakáig én tipikus és szélsőséges szikla voltam. A szikla típusú ember végletekig igyekszik racionális lenni, aki az érzelmeit annyira elfojtja ahogy csak tudja. Nála az érzelmek, megérzések, szerencse, intuíció nem jó, hogy léteznek. Ezek olyan felesleges dolgok, melyek csak bekavarnak a normális életbe. Ha nem lennének azok a fránya érzelmek és megérzések, akkor számára minden sokkal egyszerűbb lenne. De ezek rendszeresen jönnek és mindenféle logikátlan sugallatokat hoznak, melyeket racionális érvekkel és erőből nyom el a szikla típusú ember. Az ilyen emberek általában saját valódi lelki igényeikkel nincsenek tisztában, így általában boldogtalanok. Legtöbbször azonban nem értik, hogy miért boldogtalanok, hiszen mindent olyan logikusan csinálnak.  Biztosan tudják, hogy amit tesznek, gondolnak az helyes. De ha minden helyes akkor, hogy lehet, hogy mégsem boldogok? Jómagam is szenvedője voltam ennek a jellemrendszernek. Visszanézve borzalmas volt. Akkor, benne élve pedig nem voltam igazán jól, de a sok önmagamnak történő bebeszéléssel, önámítással igyekeztem elviselhetőbbé, jobbá tenni a valóságot.

A mocsár típusú ember pont a szikla típusú ellentéte. A mocsár típusú emberek még akkor sem hajlandók használni a racionális gondolkodásukat, ha kényszerítik rá őket. Ők bármi történik is csak a szívükre és a megérzéseikre hallgatnak. Nekem volt mély ismeretségem egy ilyen típusú emberrel és kőkemény racionális sziklaként úgy éreztem, hogy neki teljesen feleslegesen van a testében agy, merthogy azt szó szerint fájna neki használni. Általában ez az embertípus sem boldog. Hiszen neki meg állandóan jönnek a szerinte felesleges racionális érvek az életébe, melyek mindig bekavarnak és bebonyolítanak mindent. Az agyuk állandón közbe szól, hogy ezt vagy azt máshogy kellene csinálni. Számukra a racionális gondolatok csak felesleges, problémageneráló dolgok melyeket el kell fojtani, le kell rázni. Ezért ezt is teszik. A racionális gondolatokat kisöprik a fejükből és bármi legyen is az ára, a megérzéseik, a szívük szerint cselekednek.

A mocsár típusú emberek nem értik a sziklákat, hogy lehetnek ennyire szűk látókörűek és érzéketlenek. A sziklák pedig nem értik a mocsár típusú embereket, hogyan lehetnek ennyire függetlenek a racionalitástól, hogyan szakadhatnak el ennyire a földtől. Annak ellenére, hogy ezek az emberek ennyire ellentétjei egymásnak, mégis gyakran bevonzzák egymást. A férfiak között gyakoribb a szikla típus, míg a nők között a mocsár.

Ez nem véletlen, hiszen az ellentétek azért vonzzák egymást, mert így tudnak egymástól a legtöbbet tanulni. A mocsár típusú ember mindenáron megpróbálja ráébreszteni a szikla típusút, hogy milyen csodálatos dolog az érzelmek világa. Ő az, aki igyekszik kinyitni a szikla típusú ember szívét. A szikla típusú ember megpróbálja mindenáron ráébreszteni a mocsár típusú párját arra, hogy nem lehet a mai világban racionális gondolkodás nélkül létezni, hiszen ez egyenlő a saját életünk tönkretételével. Ideális esetben a két fél egymástól tanulva egy középút irányába húzza egymást és egy harmonikus kapcsolat alakul ki belőle. Ez akkor lehetséges, ha nem önfejűek és nyitottak a másik világának megismerésére. Balszerencsés esetben az ilyen kapcsolatok csúfos zátonyra futnak, ahogy azt az én élettapasztalatom is hozta annak idején.

Egyébként, ha igazságot kellene tenni a két embertípus között, régebben a szikláknak adtam volna igazat és a mocsár típusúakat szó szerint hülyének néztem. Ma azt mondom, hogy a mocsár típusúaknak van inkább igazuk, hiszen az érzelmeink és a megérzéseink egy szélesebb spektrumú világba vezetnek minket. A racionalitás nagyon szűk látókört eredményez az embernek, mellyel boldogan élni nem könnyű, sőt, szerintem lehetetlen. De ha ez így van, akkor miért boldogtalanok általában a mocsár típusúak? A válasz nagyon egyszerű. Azért, mert a lelki sérüléseik és ezekre települt játszmáik miatt a megérzéseik és érzelmeik állandóan bevonzzák a problémákat, a gondot az életükbe. Mivel a racionális gondolataikat nem használják arra, hogy ezeket kivédjék, így nagyon sokszor kerülnek bajba és általában nem igazán tudnak érvényesülni a világban. Sajnos ők tipikusan azok az emberek, akik a saját hibájukból sem szeretnek tanulni. Természetesen a legtöbbször az szokott lenni erre az önámító magyarázatuk, hogy nem jó világba születtek, vagy az, hogy ez a világ túlzottan racionális a számukra.

De most térjünk rá a harmadik ember típusra. Ez pedig a kristály tiszta víz típusú ember. Ez saját elnevezés. Ők azok, akik vagy már megvilágosultak, vagy viszonylag közel járnak már ehhez az állapothoz. A megvilágosult embereknek a szívük és az agyuk tökéletes koherenciában van. Ők a két érzés-tudat rendszert egymás előnyére használják. A racionális ember elfojtja a szívét, a mocsár típusú ember pedig elfojtja a racionális gondolkodását. A kristály tiszta víz típusú emberben a szívből jövő érzelmek, megérzések és intuíciók a vezetők, az iránymutatók, melyek által a racionális gondolkodás letisztul és szélesebb látókört kap. Ezt hívjuk megvilágosodottságnak, amikor az agyunkban kialakult világkép hihetetlenül logikus, egyszerű és így egyszer csak minden fontos kérdés világossá és megértetté válik. Ez a széles tiszta látómező csak úgy tud kialakulni, ha az agyunk és a szívünk koherenciába kerül. Ez energetikailag azt jelenti, hogy a két energiaközpont együtt rezeg. (Energia központokról itt olvashatsz bővebben: klikk). Spirituális értelemben pedig ez azt jelenti, hogy az érzelmeink és megérzéseink útmutatásait teljes értékben elfogadjuk, mely a tudatunkat és a gondolkodásunkat vezényli az optimális irányok, lehetőségek megtalálására. Mivel a két energiaközpont összhangban van, ezért a tudat a szív szolgálatába áll. Ebben az állapotban nincsenek elfojtások, mint a mocsár és a szikla típusú embereknél. Hanem itt a két energiaközpont egymást erősítve működik az egyén számára elérhető legnagyobb jóért. Az utóbbi időszakokban "beleszagoltam" ebbe a világba, és ámulattal tölt el, hogy mennyire más így élni. A könnyebb és boldogabb élet persze arra motivál, hogy tovább fejlődjek ezen az úton. 

Hogyan lehetsz Te is kristály tiszta víz? A válasz nagyon egyszerű: meg kell tanulnod figyelni a szívedre és meg kell tanulnod kitisztítani önmagadból mindent, ami a szívedben elrejtett és elfojtott lelki-hulladék. De akármilyen egyszerűen hangzik, ez az út göröngyös és időigényes. Azonban sosem késő elkezdeni, illetve bármennyit haladtál előre ezen az úton, mindig egyre boldogabb leszel. Szóval MA van itt az ideje belefognod!

A módszerek tárháza elég bőséges, melyről egy folyamatosan bővülő gyűjteményt itt a blogon egy külön rovat tartalmaz: klikk.  De osztom az általam nagyon tisztelt Gunagriha véleményét abban, hogy a meditáció az egyik legjobb technika, ami ezen az úton segítségedre lehet (bővebben: klikk). Szóval meditálj minden nap, és szép fokozatosan elkezd a lelked a kristály tiszta vízhez egyre inkább hasonlítani. Ugye milyen csodálatos lenne? Én kb. 5 hónapja meditálok, de csak jót-jót és jót tudok mondani a hatásairól. Igyekszem ezekről is számot adni itt a blogon a jövőben…

Ha érdekel jelen rovat előző írása akkor klikk

Ha ennek a rovatnak az első részétől szeretnéd végig olvasni az összes eddigi írást, akkor a bevezető részt itt találod: klikk. Onnan indulva az írások alján tovább lépegetve végig tudsz haladni jelen rovat írásain. 

Ha szeretnéd jobban átlátni a blog egyes rovatait és a blog működését, akkor erről egy rövid tartalmas útmutatást itt találsz: klikk


Ha úgy érzed ez az írás hasznos mások számára is, akkor kérlek megosztásoddal vagy e-mailben juttasd el nekik. A cikk alatt találhatod a megosztás és az e-mail küldés ikonjait. Már azzal is teszel a klímaváltozás ellen, illetve az emberek boldogágáért, ha megosztásoddal mások tudtára adod jelen blog létét.

 

 Építő szándékú véleményed, kritikád örömmel fogadom, amit a cikk alatt tudsz hozzászólásként megírni.


  Ha értékesnek találod a blogot, kérlek légy a blog követője. A „rendszeres olvasás” ikonját a jobb oldalon fent találod. (Ha mobilról nézed, akkor a cikk alatt görgess tovább)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések