A boldogságkeresés második lépése: a mély önismeret – 25. rész: Mennyire egészséges a belső gyermeked 1. rész – a másoktól függő, az agresszor és a nárcisztikus

 

Eric Berne a tranzakcióanalízis atyja szerint minden felnőttben él egy gyermeki én, egy szülői én és egy felnőtt én. Azok a lelkileg egészséges emberek, akik mindhárom énállapotukat jól tudják működtetni. Legtöbbünkben élő belső gyermek azonban igencsak sérült és ennek köszönhetjük számos problémánkat. A legtöbb váratlan és abnormális viselkedésünk abból fakad, hogy a belső gyermekünk lelkileg sérült. Természetesen ezek a gyermekkorunkban megélt és általában elfojtva azóta is bennünk dolgozó sérelmek azok, melyek ma is kihatnak mindennapi életünkre.

Az utóbbi időben sokat foglalkozom belső gyermekemmel és annak gyógyításával. Ez hozta az ihletet arra, hogy erről a témáról írjak egy több részes írás sorozatot. Akármennyire is hihetetlenül hangzik, átveheted a szülő szerepét és Te magad meggyógyíthatod a ma is benned élő sértett gyermeket. Ha ezt eléred, akkor belső gyermeked lesz az, aki a csodát és az örömet újra behozza az életedbe! Szóval megéri a fáradtságot! Sőt, sajnos ez az állítás fordítva is igaz. Egészséges belső gyermek nélkül soha nem lehetsz tartósan igazán boldog! Hogy hogyan gyógyíthatod meg Őt, arról is fogok részletesen írni a későbbiekben, de először arra célszerű rájönnöd, hogy a belső gyermekeddel milyen mértékű problémák vannak. A legtöbb ember annyira elfojtja gyermekkori problémáit, hogy teljes bizonyossággal gondolja, hogy az ő esetében ez teljesen rendben van. Sajnos az esetek 99,99%-ban ez nem igaz, ez csak szimpla lelki önvédelmi automatizmus és az egonk álságos reakciója.

Amivel nem tudtunk gyermekkorunkban megbirkózni lelkileg, oda nem szívesen megyünk vissza pedig felnőttfejjel sokszor rövid idő alatt meg lehet számos problémát oldani, amit gyermekkorban szüleinktől való függési viszony miatt nem tudtunk. Ha a belső gyermekünk sérült, annak számos tünete van. A mai írás három ilyen fő tünettel foglalkozik részletesebben.

A másoktól való függés az első ilyen tünet, melyre számos példát lehetne írni. Saját életemből kiemelném a múltamban tomboló kapcsolat függőségemet. Állandóan szükségem volt valakire. Még ki sem estem az egyik kapcsolatból már benne is voltam a másikban. Az is jellemző volt rám, hogy a kapcsolataimban a párjaim igényei, problémái, gondjai előrébb valók voltak az enyémnél. Ez azért volt így, mert a gyermek az szüleitől kapott állandó testi vagy lelki bántalmazást úgy tudja csak feldolgozni, hogy lelke belső „igényeire” nem figyel. Elzárja önmagát saját lelkétől és megtanulja, hogy csak kifelé figyeljen. Ennek az lesz a következménye, hogy megszűnik saját identitásunk és mások véleménye, vágya, érzései alapján ítéljük meg önmagunkat. Szóval a kapcsolataimban, ha megkérdezték a párjaim, hogy mit szeretnék, azt mondtam, hogy nekem mindegy. Azt szeretném, amit Te! Ez miatt nyilván kedves és alkalmazkodó társ voltam, de valójában csak gőzöm nem volt, hogy valójában mit szeretnék. Gyermekkoromban totálisan elfojtottam az érzéseimet és a vágyaimat. Megszűnt a kapcsolatom saját magammal.

A mástól való függés jó példája az is amikor külső megerősítések alapján ítéljük meg önmagunkat. Például, vannak akiknek nagyon fontosak a külsőségek, vagy az, hogy milyen társadalmi csoporthoz tartoznak. Ezek az emberek attól teszik függővé identitásukat, hogy mások milyennek ítélik meg őket. Ezért fontos nekik, hogy sokszor teljes eladósodás árán is menő autóval járjanak, szép nagy házban lakjanak és részesei legyenek bizonyos számukra elitnek gondolt csoportoknak (pl. Golf-klub). Az ilyen emberekből alakulnak ki a sznobok, a prűdek, a kóros perfekcionisták, a maximalisták, stb… Nekik a legkisebb negatív megítélés másoktól az identitásuk azonnali romba dőlését okozza. Ami érthető, hiszen a saját belső identitásukat már rég elvesztették és ha az a rendszer, aminek a megítélése által határozzák meg magukat nem tartja őket elég jónak, akkor sajnos csak a semmi marad a lelkükben.

 Másik jó példa az, amikor elhagyott a szerelmem és őszinte öngyilkossági gondolataim voltak. Ez is a másik embertől való függés tipikus tünete. Nem arról van szó, hogy nem borzasztó, ha a szerelmünk elhagy minket. Hanem arról, hogy saját értékünket egyedül a párunk értékítélete alapján határozzuk meg. Szóval, ha ő kidob engem, mint egy elhasznált felmosórongyot, akkor az értékem sem több annál. Egy olyan ember, akinek a belső gyermeke egészséges, nyilvánvalóan ilyenkor is érzi belső értékeit és nem akar azonnal öngyilkosságba rohanni. Az egészséges belső gyermekkel élő felnőtt, így a szerelmi bánatot gyorsabban heveri ki. Nekem az első kiheverése 10 évbe tellett. Szerinted mennyire volt sérült a belső gyermekem?

Sok olyan nőt és férfit is ismerek, aki az alapján választ párt, hogy őt, hogy ítélik meg mások a párja által. Például, ha egy férfi azért választ egy gyönyörű nőt, mert ezáltal ő jobb pasinak tud tűnni a világ előtt, akkor ő is sérült belső gyermekkel rendelkezik és a másoktól való függés jellemzi. Az ilyen férfi kínosan figyel párja öltözködésére, testsúlyára, kinézetére, hiszen saját megítéltsége ezen múlik (legalább is ezt gondolja). A nőknél is jellemző ugyanez a lelki mechanizmus, amikor őt jól díszítő férfit választ, aki csak addig jó neki, amig anyagilag és egyéb módokon megfelelő módon tudja őt „díszíteni”.

A gyermekek ahhoz, hogy saját belső érzelmeiket megélhessék ahhoz szeretetre és biztonságra van szükségük. Ezen felül nagyon fontos, hogy megfelelő támogatást kapjanak fejlődésük során ahhoz, hogy a gondolatikat és az érzelmeiket megtanulják elkülöníteni és mindegyiket a maga idejében megfelelően a helyén kezelni. Azok a gyermekek, akik ezt nem kapják meg, azon túl, hogy szakítanak önmagukkal vagy önmaguk bizonyos részével, az állandó belső bizonytalanság miatt a folyamatos éber figyelem állapotában léteznek. A stresszhormonok állandóan ott „dolgoznak” az életükben, amitől szűklátókörűek és önzőek lesznek. (Erről egy érdekes írást itt találsz: klikk). Innen indul általában az erős EGO kialakulása, ami már egész kisgyermek korban megtörténhet. Több olyan gyermeket ismertem életemben, akiknek már 4-5 éves korukban brutálisan túlkérgesedett egójuk volt. Belső sértettségük mára már tisztán érthető a számomra és szüleiket ismerve nem is meglepő, hogy szegény gyermek ennyire sérült már ilyen pici korában. A szülők az anyagi javakat ugyan megadják a gyermeknek, de az érzelmi biztonságot, az önzetlen odafigyelést és szeretetet nem. Ez mai világunkban egy tipikus, szinte minden családban jellemző hiba. Nem csoda, hogy annyi sérült gyermek, tinédzser és felnőtt van a környezetünkben.

A sértett belső gyermek egy másik típusa az, amikor állandóan kedves és alkalmazkodó valaki. Valójában lehet, hogy legbelül dühöng, vagy csalódott, de azért ilyen alkalmazkodó és kedves, mert a másik fél véleménye alapján ítéli meg önmagát. Másrészt az ilyen ember sajnos nincs is tisztában valós belső igényeivel. Én ebbe a táborba tartoztam egész életemben. Igaz, mára már szépen gyógyulgat belső gyermekem, így ez szépen lassan csöndesedik, javul.

Azonban a sértett belső gyermek, rengeteg agressziót is okoz a világban. Számos esetben a felnőtt emberek kegyetlenségei a megszégyenített, sértett belső gyermek következményei. Hitler is egy szadista hajlamú apuka törvénytelen gyermeke volt. Elég sokszorosan visszaadta a világnak gyermekkorban felhalmozott félelmét, fájdalmát és koncentrált tömény szégyenét.

Számos esetben volt olyan tapasztalatom, ahol az agresszor szinte élvezi, hogy fájdalmat okoz másoknak. Ilyen esetekben a sérült belső gyermek a felnőtt testbe bújva sokszorosan adja vissza a világnak azt, amit gyermekkorában kapott. Élvezi amit tesz, mert ilyenkor elmúlnak belső félelmei. Ilyenkor átmenetileg biztonságban érzi magát, hiszen hatalmat érez a bántalmazott felett. Mennyi bántalmazó párkapcsolatról tudunk a környezetünkben? Vagy mennyi olyan ember van, aki szinte alig várja, hogy belekössenek, vagy mindent megtesz, hogy kiprovokálja? Az agresszorok gyakran büszkén mesélik tetteiket. Általában nem vállalnak felelősséget a tetteinkért. Mindig nekik van igazuk és mindig a másik fél az oka annak, hogy így járt. Pedig valójában az elfojtott saját belső gyermekük mindennek az okai. Régebben én általában alkalmazkodó és kedves voltam, de amikor nagyon részegre ittam magam, akkor kijött belőlem egy ilyen énem is. Szerencsére mára már ez nem jellemző.  

A bántalmazott gyermekekből, akik tehetetlenül tűrték szülőjük agressziójóit, felnőtt korra agresszorokká vállnak, mely belső félelmeik, szégyenük és fájdalmaik okoznak. Ezek okoznak annyi ellentétet, fájdalmat, veszekedést és háborút világunkban.  A bántalmazott gyermek félelmében elveszti saját identitását és lénye támadójával azonosul, hiszen úgy éli meg, hogy ő hatalmasabb nála. Tehát ha ő is támadó lesz, akkor többet nem kell ebben a borzalomban részesülnie. A testi és lelki erőszaknál is erősebb behatások érik azokat, akik szexuális molesztálás, bántalmazás áldozatai. De talán ebbe jobb nem is belegondolni, hogy ezek az élmények milyen mélyre képesek sodorni egy gyermek lelkét….

A sértett belső gyermek enyhébb változata az, amikor az agressziót a személye elleni támadás váltja ki. Ezek a felnőttek a vélt vagy valós támadás hatására vállnak dühössé és agresszívvá. Minél apróbb dolgok kihozzák az egyént a sodrából, annál inkább sérült a belső gyermekük. A hirtelen haragú emberek tartoznak legfőképpen ebbe a csoportba. Rám ez egész életemben jellemző volt. Sajnos ma is érvényes rám. Talán annyit javult a helyzet, hogy sokkal ritkábban fordul elő és komolyabb események hatására. Jól esik a fejlődés gyümölcse, mert a hirtelen haragú felindulásaim után mindig bűntudatot éreztem, ami egy nagyon életpusztító lelki rezgésszint (erről bővebben itt olvashatsz: klikk). Nem minthogy ha a harag önmagában nem lenne elég élet-pusztító. Erről bővebben itt olvashatsz: klikk. 

A sérült belső gyermek másik tünete a nárcisztikusság. Csecsemő korunkban nem volt még én csak mi. A csecsemő még abban a hitben él, hogy édesanyja és ő egyek. Nincs tudatában annak, hogy ő egy külön létező. Amikor a csecsemő elkezd ráeszmélni arra, hogy ő nem azonos édesanyjával, akkor semmi másra nincs szüksége csak tökéletes önzetlen elfogadásra és szeretetre. Ebből az elfogadásból és szeretetből tudja meg a csecsemő, hogy ki is Ő valójában. Azok a kisgyerekek, akik ebben a korban ezt nem kapják meg, végtelen szeretet és elfogadás hiány koncentrálódik a lelkükben. Ez pedig nárcisztikusságban jelenik meg a felnőtt énben. Az ilyen emberek állandóan hajszolják mások szeretetét, elismerését, odafigyelését. De mivel egy feneketlen lelki gödröt akarnak betömni vele, az sosem telik meg. Minél többet kapnak belőle, annál többet akarnak. Én is ilyen voltam. Rengeteg nő szexuális elfogadásán keresztül próbáltam betölteni a lelkemben tátongó mély szakadékot. Természetesen sikertelenül. A külső megerősítések nem segítenek! A lélek belső gyógyulása hozhat csak békét és harmóniát. Sőt, minél több nő elfogadását „habzsoltam be” annál mélyebbre zuhantam.

Egyetemi oktatóként is szerettem a pódiumon „diszelegni”. Fiatalon azért lettem oktató, mert így rengeteg hallgató elismerését tudtam behabzsolni arra vonatkozóan, hogy én milyen nagytudású ember vagyok. Ez is a nárcisztikusság egy megjelenése. Mára már az oktatást inkább tartom egy jótékony szolgálatnak, mint saját ürességemet mérséklő külső megerősítés hajszolásnak.  Ezáltal az oktatásom színvonala is minőségibbé vállt. Ugyanakkor látom, hogy mennyi kollégám szenved egész életében tudattalanul sérült belső gyermekétől.

A nárcisztikus emberekre pár további jellemző:

-          Mindig csalódnak kapcsolataikban, mindig a tökéletes párt keresik, akik minden igényüket maximális képesek kielégíteni.

-          Hajlamosak a szenvedélybetegségekre, kapcsolat és szex-függőségre

-          Pénzt, anyagikat, külsőségeket, egzisztenciát hajszolnak, mert ez adja meg számukra az értékesség érzését

-          Szeretnek olyan foglalkozásokat választani, ahol sokan nézik őket vagy sok embertől kapnak figyelmet, elismerést (pl. sportolók, oktatók, színészek, politikusok, orvosok).

-          Saját gyermekeiket is arra használják, hogy tőlük is az ő csodálatukat kebelezzék be.

A mai írásban bemutatott jellemzők alkalmasak arra, hogy megítéld: belső gyermeked mennyire sérült?! Ugyanakkor ez alapján másképp tudsz nézni másokra is. A következő részben újabb olyan jellemzőkről fogok írni, melyek a sérült belső gyermekre utalnak. Bízom benne, hogy a cikksorozat segíti majd önismereted mélyülését, illetve a környezetedben élő emberek nagyobb elfogadását, megértését! Sok sikert kívánok utadon….

Ha érdekel jelen rovat előző írása akkor klikk. 

Ha érdekel jelen rovat következő írása akkor klikk. 

Ha ennek a rovatnak az első részétől szeretnéd végig olvasni az összes eddigi írást, akkor a bevezető részt itt találod: klikk. Onnan indulva az írások alján tovább lépegetve végig tudsz haladni jelen rovat írásain. 

Ha szeretnéd jobban átlátni a blog egyes rovatait és a blog működését, akkor erről egy rövid tartalmas útmutatást itt találsz: klikk

Ha úgy érzed ez az írás hasznos mások számára is, akkor kérlek megosztásoddal vagy e-mailben juttasd el nekik. A cikk alatt találhatod a megosztás és az e-mail küldés ikonjait. Már azzal is teszel a klímaváltozás ellen, illetve az emberek boldogágáért, ha megosztásoddal mások tudtára adod jelen blog létét.

 

 Építő szándékú véleményed, kritikád örömmel fogadom, amit a cikk alatt tudsz hozzászólásként megírni.

  Ha értékesnek találod a blogot, kérlek légy a blog követője. A „rendszeres olvasás” ikonját a jobb oldalon fent találod. (Ha mobilról nézed, akkor a cikk alatt görgess tovább)