Barry Michels és Phil Stutz:
Énerő című könyvét kb. 6 éve olvastam. Itt a blogon több esetben is utaltam már
rá, ezért úgy éreztem itt az ideje egy könyvajánlót írnom hozzá. Ez a könyv is
nagy hatást gyakorolt az életemre annak idején…
Ezelőtt nagyon sok könyvet
olvastam el pszichológia-önismeret-önfejlesztés témakörben, de mind azzal fejeződött
be, hogy ha már felismertük a lelki okokat, amik miatt boldogtalanok vagyunk,
akkor már minden magától megoldódik. Szerintem ez a legnagyobb „bullshit”, mégis
a legtöbb szerző ezzel hitegeti olvasóit.
Tényleg nagyon fontos, hogy
felismerjük a valós mozgató rugókat melyek bennünk munkálnak és még fontosabb,
hogy mély önismeretre tegyünk szert, nem véletlenül szól erről két önálló rovat
a blogomon. De az igazi munka csak
ezután jön! Hiszen meg kell változnunk! Változtatni kell a rossz
berögződéseinken, sémáinkon! Szerintem ez e legnehezebb és a legtöbb munkát és
kitartást igénylő szakasza a fejlődésünknek.
Az Énerő volt az első olyan
könyv, ami konkrét módszereket adott a kezembe. Olyan módszerekről írt, melyeket
saját magam végezhetek azért, hogy megváltoztathassam a saját életem. A
módszerek egyszerűek és a könyv segítségével jól elsajátíthatók. Ezért tartom annyira
jó könyvnek. Természetesen ezek a módszerek sem mindenhatók. Minél kisebb
korból származnak a lelki gyökerek, annál kisebb eséllyel tudunk saját erőből kilépni
a rossz sémáinkból. Erről részletesen itt írtam a blogon: klikk. Azonban
bizonyos mélységű lelki sebek esetén igenis képesek lehetünk az öngyógyításra.
Ehhez pedig ez a könyv komoly segítséget nyújthat! Remélem neked is segíteni fog ezzel a könyvvel
a szerzőpáros, úgy ahogy nekem is tette annak idején…
Kívánok sok sikert utadon!
Ha érdekel jelen rovat előző írása akkor klikk.
Ha érdekel jelen rovat következő írása akkor klikk.
Ha ennek a rovatnak az első részétől szeretnéd végig olvasni az összes eddigi írást, akkor a bevezető részt itt találod: klikk. Onnan indulva az írások alján tovább lépegetve végig tudsz haladni jelen rovat írásain.
Ha szeretnéd jobban átlátni a blog egyes rovatait és a blog működését, akkor erről egy rövid tartalmas útmutatást itt találsz: klikk
Ha úgy érzed ez az írás hasznos mások számára is, akkor kérlek megosztásoddal vagy e-mailben juttasd el nekik. A cikk alatt találhatod a megosztás és az e-mail küldés ikonjait. Már azzal is teszel a klímaváltozás ellen, illetve az emberek boldogágáért, ha megosztásoddal mások tudtára adod jelen blog létét.
Építő szándékú véleményed, kritikád örömmel fogadom, amit a cikk alatt tudsz hozzászólásként megírni.
Ha értékesnek találod a blogot, kérlek légy a blog követője. A „rendszeres olvasás” ikonját a jobb oldalon fent találod. (Ha mobilról nézed, akkor a cikk alatt görgess tovább)
0 Megjegyzések