Klímaváltozással összefüggő alapfogalmak – 7. rész: Bhután a minta (Boldogság Index)

Nem vagyok egy „utazós típus”, mert tisztában vagyok az utazás mérhetetlen ökológiai hatásaival, ugyanakkor tisztán látom, hogy a belső béke és a boldogság nem az új élmények hajszolásában rejlik. Az utazás is egy módja új élmények begyűjtésének és sokan szinte a függőség szintjéig növelik ezt a szokásukat.

Mindezek ellenére Bhutánba egyszer nagyon szívesen eljutnék azzal a céllal, hogy éljek is ott egy ideig. Nem reális vágy, hiszen annyi minden ide köt. Egyébként meg nyilvánvalóan nem véletlenül születtem ide. Itt van dolgom, itt van feladatom. De miért is vágyom annyira Bhután levegőjére?

Bhután politikai vezetése az ország népességének maximális boldogágát tartja szem előtt. Ez a fő cél: a maximális boldogság elérése, fenntartása. A lakosság buddhista. A buddhistákról tudni kell, hogy vallásuk a legnagyobb mértékben természet tisztelő vallás. Ez az ok, amiért az én lelkemhez is ez áll legközelebb, bár nem vagyok a hagyományos értelemben vett hívő ember. A buddhisták hisznek a lélekvándorlásban és minden élőlényre úgy tekintenek, mintha elhunyt szüleik vagy nagyapáik lennének. Hiszen nem tudhatják, hogy nem-e éppen így van. Szóval nem ölnek meg, nem rongálnak meg semmilyen élőlényt csak akkor, ha az az életük fenntartása érdekében elengedhetetlen. Hiszen úgy tartják, hogy szüleik és nagyszüleik örömmel áldoznák fel életüket gyermekük életéért, de mivel ez egy óriási „ajándék”, ezért ezzel csak végső esetben lehet élni.  Ez a tudatosság átitatja a társadalmat, így nincs felesleges környezet pusztítás és nem mellesleg az emberek őszintébb és tisztább emberi kapcsolatokban élnek. Természetesen ennek következménye az egyszerűség. A társadalom békésen, harmonikusan, de egyszerűen él. Az anyagi jólét egy sokadrangú kérdés.  Bhutánban az eddig elmondottakat egy példával szeretném illusztrálni. Jó pár éve végeztek egy szavazást. Az országnak összegyűlt annyi pénze, hogy minden faluba el tudják vinni az elektromos áramot. A népszavazáshoz kiadott szórólapon leírták, hogy mennyi előnye van annak, ha minden lakóházat elektromos árammal tudnának ellátni. Ugyanakkor azt is beleírták, hogy az országnak csak légkábelek kiépítésére van pénzük. A légkábelek viszont veszélyesek a madarakra. Ugyan nem sok madár pusztul el a légkábelek által, de jóval több mint jelenleg. Az ország lakossága egyértelműen leszavazta az elektromos ellátás megvalósítását. Szóval ott a természet tisztelete nem mellébeszélés!

Bhutánban ez miatt az ökológiai rendszerek szinte sértetlenek, hiszen az emberek tényleg harmóniában élnek a természettel. Ez az ország tökéletes minta az Egyensúly 6 Programjának bemutatott elveihez. Erről egy előadást itt nézhetsz meg: klikk, illetve az ezzel kapcsolatos írásokat az Egyensúly 6 Programja című blog-rovatban találod.

Bhután országa 2009-ben Koppenhágai klímacsúcson ígéretet tett, hogy karbon semleges marad. A 2015-ös Párizsi klímacsúcson bemutatták, hogy a világon egyedüli országként betartották ígéretüket, sőt ígéretet tettek arra, hogy ezt a jövőben is fenntartják. Ami még izgalmasabb, hogy ezt túl is teljesítették, mert ők az egyetlen negatív karbon mérleggel rendelkező ország!  Szóval ők nem csak mellébeszélnek, hanem tényleg azt teszik, amit mondanak. Náluk a Bruttó Össznépi Termék (GDP) helyett, a Bruttó Össznépi Boldogság (GNH) a társadalom fejlődésének mérőszáma. (Ennek az Egyensúly 6 Programjában való bevezetéséről itt olvashatsz egy írást: klikk). Ez a gyakorlati példa jól mutatja, amit több írásomban is igyekeztem Neked bemutatni (klikk1, klikk2, klikk3). A természettel való egyensúly és a valódi boldogság kéz a kézben járnak! Egyik sem képzelhető el a másik nélkül, amíg az ember a domináns faj a Földön. Ebben az országban az oktatás és az orvosi ellátás teljesen ingyenes, ami annyira az, hogy még a gyógyszerek is ingyen vannak. Az egészség és a tudás alanyi jog. Fontos számukra a gazdasági fejlődés, de nem okozhatja az egyedi kultúrájuk rombolását és a csodálatos természeti értékeik pusztulását. Az országuk területének 72%-át erdő borítja és ennek ellenére a hercegük születésének ünnepléseként 108000 db fát ültettek el. A jelenlegi fő céljaik az ország területén az orv-vadászat teljes megszüntetése, továbbá a bányászat és vadászat beszüntetése az összes természetes erdei területükön.

Hol vagyunk mi ettől a „civilizált” Európában? Erre a kérdésre a választ Rád bízom. Mindenesetre Bhután kezdeményezte az ENSZ-ben, hogy a Boldogság Indexet vezessék be és számítsák minden országra. Bhután kezdeményezése egy idő után sikerrel járt, de csak félig-meddig. Hiszen az ENSZ kb. 3 évente elkészíti a minden országra terjedő „Happy Report”-ot, amiben minden országra kiszámítják a boldogság indexet (A 2020-as ENSZ Happy Report-ot itt találod: klikk). Azonban ezen a listán Bhután csak középmezőnyben végzett. Ennek oka, hogy az ENSZ által kidolgozott boldogság index a legnagyobb súllyal az anyagi jólétet veszi alapul, és minden más paramétert jóval kisebb súllyal számol bele az indexbe. Így az ENSZ elemzése szerint a világ legboldogabb országai az európai skandináv államok.

Jó kérdés, hogy Svédországban vagy Bhutánban boldogabbak-e az emberek?! Szerintem ez legfőképp azon múlik, hogy kinek mi a fontos. Akinek az anyagi biztonság az első és a demokrácia az valószínűleg Svédországban érezné jobban magát. Akinek a lelki fejlődés, mély emberi kapcsolatok és a tiszta természeti környezet, az Bhutánban.

Ha Magyarországot nézzük, akkor sajnos még a szomszédjaink mindegyike is megelőz minket, ami nem meglepő. De hogy ennek mi lehet az oka, annak eldöntését rád bízom…

Ha érdekel jelen rovat előző része, akkor klikk.

Ha érdekel jelen rovat következő része, akkor klikk.

Ha szeretnéd jobban átlátni a blog egyes rovatait és a blog működését, akkor erről egy rövid tartalmas útmutatást itt találsz: klikk


Ha úgy érzed ez az írás hasznos mások számára is, akkor kérlek megosztásoddal vagy e-mailben juttasd el nekik. A cikk alatt találhatod a megosztás és az e-mail küldés ikonjait. Már azzal is teszel a klímaváltozás ellen, illetve az emberek boldogágáért, ha megosztásoddal mások tudtára adod jelen blog létét.

 

 Építő szándékú véleményed, kritikád örömmel fogadom, amit a cikk alatt tudsz hozzászólásként megírni.


  Ha értékesnek találod a blogot, kérlek légy a blog követője. A „rendszeres olvasás” ikonját a jobb oldalon fent találod. (Ha mobilról nézed, akkor a cikk alatt görgess tovább)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések