A boldogságkeresés harmadik lépése: módszerek, eszközök - 47. rész: A félelmeid legyőzése – a legjobb forgatókönyv módszere

 

A mai írás egy olyan módszerről szól, mely félelmeid gyógyítására szolgál. Ennek a módszernek az alapját Micheal B. Beckwith egyik online tanfolyamán hallgattam, akinek minden könyvét és előadását tiszta szívből ajánlok minden Keresőnek. Módszerét saját életemre formáltam, alakítottam és ha előtör valami bennem, akkor használom azóta is. A módszer hatékonysága bátorított fel arra, hogy ezzel is megpróbáljak segíteni abban, hogy a Te életed is jobbá válhasson általa. Ezt a módszert valójában az összes életpusztító lelki rezgésszintből való kilépéshez használhatod, ha megfelelő módon használod. A lelki rezgésszintekről részletesebben jelen blogon is olvashatsz (bővebben: klikk), hiszen számos írásban igyekeztem itt Neked értékes információkat közölni erről a kiemelten fontos témáról. Ugyanakkor nemrég megjelent könyvem (bővebben: klikk) részletesen és alaposan megtanít minden fontos dologra, amit a lelki rezgésszintekről tudni kell.



Tulajdonképpen, ha elég mélyen belegondolunk akkor az összes életpusztító lelki rezgésszint (szégyen, bűntudat, fásultság, bánat, félelem, vágyakozás, harag, büszkeség) valamilyen módon a félelemből táplálkozik, vagy ahhoz kötődik. Így félelmeinktől való sikeres megszabadulás jelentős szabadság, béke és harmónia fokozódását hozza lelkünkben, ezáltal életünk minden területén pozitív változások indulnak be. Így hát kiemelt fontosságú félelmeinkkel szembenézni és feldolgozni azokat. A félelem érzése által termelt hormonok hosszútávon testi betegségeket is okoznak (bővebben: klikk), ezért egészségünk megóvása vagy helyreállítása szempontjából is nagyon fontos, hogy mérsékeljük félelem függésünket. Nem véletlenül használtam ezt a szót! Mert minden negatív lelki rezgésszinthez kötődő rendszeresen visszatérő gondolkodási, érzelmi vagy cselekvési minta tulajdonképpen addikció! Szóval, ha félelmeiddel vagy más életpusztító érzelemvilágoddal szakítani tudsz, akkor addiktív szokások is automatikusan eltűnnek az életedből. Hogy ez miért így működik, azt jelen rovat előző írása nagyon tisztán bemutatja számodra: klikk.

A félelem nem más, mint az egonk egy reakciója a jövőnkre vonatkozóan. Az egonk az agyunk állandó készenlétben tartásával folyamatosan a lehetséges jövő alternatívákat pásztázza. A félelmeink az egónk irányításával gondolatként kialakult legpesszimistább jövő alternatívákba kapaszkodik. Szerencsére egy átlagos ember életében a félelmeinek minimális része realizálódik ténylegesen fizikai megvalósulásként. Ez mindjárt ad egy nyomós okot arra, hogy félelmeinket elhessegessük, hiszen legtöbb esetben félelmeink alaptalanok vagy túlzóak. Jelen rovatban ezzel kapcsolatban két hatékony módszert már bemutattam a múltban, melyeket bátran kombináld a maival, ha úgy tartja kedved: klikk1, klikk2.

Szóval az egód kreál egy lehető legpesszimistább jövő alternatívát, mellyel kapcsolatosan az agyadba tóduló gondolatok azonnal a félelem érzését generálják benned. Ez miatt van, hogy akik alapvetően pesszimisták, azok általában többet is félnek. Hiszen hajlamosabbak mély, rémisztő jövő alternatívákat kreálni maguknak. Pont ez az a hajlam, ami valójában egy függőség. A test a félelem által generált hormonok iránt vált függővé, ezért annak ellenére, hogy agyból tudjuk, hogy ez nekünk nem jó, mégis rendszeresen beleesünk tudatalattinkból érkező félelmek csapdáiba (bővebben: klikk).

A félelemmel az még a baj, hogy elhessegetni nagyon nehéz! Ha elfojtjuk, akkor gyakran még erőteljesebben tör elő. Szóval nincs mese, előbb-utóbb szembe kell nézned vele, különben rombolja az életminőségedet és egy idő után az egészségedet is. A félelem nagyon alacsony lelki rezgésszint (bővebben: klikk) így minden esetben önpusztító, életpusztító energiákat generál.

A megoldás önmagunk átszoktatásában rejlik! A félelem által generált testi hormonok helyett testünk sejtjeit át kell szoktatni valami pozitív érzéshez kapcsolódó hormonrendszerre, melynek részleteit itt találod részletesen leírva: klikk.  Jelen írásban a „hogyan”-ra szeretnék választ adni.

Amikor egy képzelt borzalmas jövőalternatíva félelmet generál benned, akkor azt a lehető legpozitívára kell tudatosan cserélned. Például társad több órája nem veszi fel a telefont és nem is hív vissza. Sok ember ilyenkor már valami durva balesetet lát maga előtt, vagy elképzeli, hogy a párja édes kettesben valami motelben szerelmeskedik valakivel. Legalábbis mielőtt jelentős lelki átalakuláskon átmentem, én emlékszem, hogy ezek valamelyikén kattogtam volna egy ilyen helyzetben. Ezek a gondolatok természetesen mély félelmet, aggódást keltenek bennünk. Gyakori, hogy más negatív érzelmek is kapcsolódnak a képhez. Idegesek, feszültek leszünk és beindul egy rossz érzelmi-idegi-hormonális spirál, ami mély önpusztító folyamatok együttese és mindennek nevezhető csak boldogság generátornak nem. Ekkor, itt az idő, hogy kapcsoljunk! A gondolkodás mintáinkról le tudjuk szoktatni magunkat, ha eleget gyakoroljuk! Szóval, ilyenkor tudatosan el kell képzelni például azt, hogy párod összefutott az utcán valami régi jó ismerősével és beültek egy étterembe és ott önfeledten beszélgetve, tartalmas és békés időtöltésben van része. Valószínűleg a telefonját a kocsijában felejtette így nemsokára észbe kap és jelentkezni fog. Fontos, hogy ehhez a gondolatcsomaghoz érzelmet is társíts! Akkor tudod a legpesszimistább jövő alternatívát a legoptimistábbra cserélni, ha elképzeled azt és érzelmileg is beleéled magad. Hiszen a félelemnél is ezt csinálod, érzelmet társítasz a képhez! Ha negatív módon megy, akkor miért ne menne ugyanez pozitív irányba. Szóval a példára visszatérve képzeld el, hogy párod nagyon jól érzi magát és te őszinte örömmel és szeretettel élvezd a gondolatod, hogy párodnak most nagyon jó. Ez az önzetlen és tiszta odaadó érzés elfújja a félelem érzését a lelkedből. Akárhányszor megpróbál visszatérni a régi gondolkodásmintából fakadó félelemhez kötődő gondolatsor, azonnal cseréld le az előbb leírt módon. Nagyon fontos az érzések lehető legmélyebb átélése, mert ha csak agyból csinálod akkor azt elfojtásnak hívják és az nagyon visszaüt később! Az olyan mintha egy kukta fedőjén lezárnád a szelepet. Előbb-utóbb durvábban tör ki, mint valaha. Ha pozitív érzelmekre cseréled, az elindítja életedbe a pozitív változást, hiszen az olyan, mint amikor a kukta alatt lejjebb veszed a tűzhely hőmérsékletét. Ha hálát is kapcsolsz ehhez a folyamathoz az sokat gyorsít a gyógyuláson, bővebben: klikk.

Azonban a sikerhez kemény kitartás kell, mert a régi gondolatminták nehezen oldódnak fel. Képzeld el eddigi életeben hány ezerszer jelentek már meg! Neked több héten vagy hónapon át kell lecserélned a legjobb jövőalternatívához kapcsolódó érzelmekre ahhoz, hogy a változás stabil és tartós legyen. A tested „félelem-hormon” függését kell valamely pozitív érzelemhez kapcsolódó hormon függésre cserélni.

Ha gyakran visszatérő félelmekről van szó, akkor jóval hatékonyabb a gyógyulás, ha mindezt meditációban csinálod, bővebben: klikk! Ugyanakkor az optimista gondolkodásminták elsajátítására minden napi kaleidoszkóp videók nézése is jól támogatja megkezdett munkád (bővebben: klikk)!

Kívánok sok erőt és kitartást utadhoz! Ha pozitív eredményeket értél el, kérlek oszd meg velem örömöd, hogy együtt örülhessek Veled! Ha elakadtál utadon, akkor tiszta szívből segítek Neked ha tudok…

Ha érdekel jelen rovat előző írása akkor klikk.

Ha érdekel jelen rovat következő írása akkor klikk.

Ha érdekel első könyvem, mely az emberi lélekről legalább annyira szól, mint a klímaváltozás megoldásáról, akkor arról bővebb információkat itt találsz: klikkNe feledd! A világ problémáinak megoldását önmagadban kell kezdeni! 

Ha ennek a rovatnak az első részétől szeretnéd végig olvasni az összes eddigi írást, akkor a bevezető részt itt találod: klikk. Onnan indulva az írások alján tovább lépegetve végig tudsz haladni jelen rovat írásain. 

Ha szeretnéd jobban átlátni a blog egyes rovatait és a blog működését, akkor erről egy rövid tartalmas útmutatást itt találsz: klikk


Ha úgy érzed ez az írás hasznos mások számára is, akkor kérlek megosztásoddal vagy e-mailben juttasd el nekik. A cikk alatt találhatod a megosztás és az e-mail küldés ikonjait. Már azzal is teszel a klímaváltozás ellen, illetve az emberek boldogágáért, ha megosztásoddal mások tudtára adod jelen blog létét.

 

 Építő szándékú véleményed, kritikád örömmel fogadom, amit a cikk alatt tudsz hozzászólásként megírni.


  Ha értékesnek találod a blogot, kérlek légy a blog követője. A „rendszeres olvasás” ikonját a jobb oldalon fent találod. (Ha mobilról nézed, akkor a cikk alatt görgess tovább)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések