A félelem lelki rezgésszintje egy elég kellemetlen hely, ahol a félelem minden tettünk és gondolatunk indítéka és táplálója. Erről a lelki rezgésszintről itt olvashatsz bővebben: klikk. Van, aki egész napját itt tölti, de a legtöbben inkább gyakran rövid időkre keveredünk ide. A félelem alapú gondolkodásnak számos hátránya van saját és családunk életére nézve. Az egyik az, hogy rengeteg energiát emészt fel a félelmekkel való belső lelki küzdelem. Ezek az energiák így nem tudnak Élet-támogatóbb dolgokra fordítódni. Akár saját magunk, akár szeretteink így kevesebbet kapnak valódi önmagunkból. A félelem elszívja életerőnket legtöbbször anélkül, hogy ezt észre vennénk. Az is nagyon gyakori, hogy a félelem annyira részét képezi már a gondolkodásunknak, hogy nem is vagyunk tudatában ennek. Szóval fontos, hogy szánj rá pár napot az életedből és figyeld meg önmagad! Objektíven figyelj a saját gondolataidra és nézd meg, hogy mennyiszer jár az agyad olyan dolgokon, amiktől félsz. Az aggódás a félelem egy formája, így azt is tekintsd ennek kérlek. Ha már tisztán látod, hogy egy nap mennyi időt tölt a lelked ezen a lelki rezgésszinten, akkor fogod megérteni igazán, hogy mennyire fontos ezen változtatnod. Ez a lelki rezgésszint komoly gátja a valódi boldogságodnak!
Sokan azért nem akarnak ezen
változtatni, mert annyira a lelkük részévé vált a félelem alapú gondolkodás,
hogy úgy érzik ez adja az erőt nap mint nap arra, hogy cselekedjenek. A félelem
így egy motiváló erővé alakul a fejükben, és úgy élik meg az ilyen emberek,
hogy enélkül elvesztik a talajt a lábuk alól. Hiszen, ha nem fogok félni, akkor
mi fog erőt adni nekem ahhoz, hogy nap mint nap helyt álljak! Jártam eleget ezen a lelki rezgésszinten, így
át tudom érezni ezt a helyzetet…
Megnyugtatásképpen szeretném
egyértelműsíteni a számodra, hogy sokkal több erőd lesz, ha nem fogsz félni, és
helyette lesz más motivációd. A félelemnél magasabb lelki rezgésszintű motiváló
erők a vágyakozás (klikk), harag (klikk), büszkeség (klikk)
és a bátorság (klikk). Ha a félelem lelki rezgésszintjéből szintet fogsz
ugrani, akkor ezek valamelyike fogja átvenni a motivációs erőt adó lelki
attitűdöt. Mivel ezek kevésbé
Élet-pusztító energia szintek, ezért több erőd marad majd önmagad fejlesztésére
a boldogsághoz vezető úton. Az, hogy melyik szintre fogsz majd ugrani nagyon
sok mindentől függ. Nem is ez most a lényeg. A fontos az, hogy szabadulj meg a
lehető legtöbb félelmedtől és akkor jelentősen javulni fog az életed. Ha
belegondolsz, az is egy félelem, hogy mi ad majd erőt Neked, ha nem fog
motiválni a félelem. Szóval a félelem elvesztésének következményeitől is félsz.
A mai módszer a félelem alapú
gondolkodást igyekszik átformálni benned. Ahhoz, hogy ezt jól tudd alkalmazni,
először meg kell ismerned az ego(d) működését. Az ego az egy fránya „jószág” a
lelkünkben. Meggyőződésem, hogy életünk fő tönkre tevője, annak ellenére, hogy
pont az ellenkezőjét hiteti el velünk. Az ego azzal telepszik be a lelkünkbe
egész fiatal korban, hogy elhiteti velünk, hogy megvéd minden rossztól. Persze
ez nem igaz, de mégis a legtöbben bedőlünk neki. A félelem az egyik nagyon erős
eszköze az egonak arra, hogy saját fontosságát elhitesse veled. Tudniillik, az
egot nem az érdekli, hogy Neked mi a jó, hanem az érdekli, hogyan tud a
lelkedben fennmaradni és erősödni. Az ego csak saját fennmaradásával foglalkozik!
Figyeld meg a gondolataidat és rá fogsz jönni, hogy így működik benned… Az ego
állandóan pásztázza a jövőt és közben azt „lesi”, hogy milyen rossz dolgok
leselkednek rád a képzelt jövőben.
Folyamatosan figyelmeztet rengeteg rossz dologra, ami a jövőben
történhet veled és ezzel elhiteti, hogy tulajdonképpen ő mentett meg ezen rossz
dolgoktól. Pedig ez egy nagy kamu. Ha picit mögé nézel a dolgoknak, akkor rá
fogsz döbbenni, hogy a jövővel kapcsolatos félelmeid 99%-a sosem történik
meg! Miért nem? Nem azért, mert az egod megvédett tőle! Hanem azért, mert a
jövőddel kapcsolatos félelmeid 99%-a fikció! A jövő változatok állandó
pásztázása közben rengeteg olyan jövő alternatívát vizsgálsz, melyek sosem
fognak megtörténni. Ezeket az egod generálta, és még azt is elhitette veled,
hogy racionális és logikus következtetések eredményei. Ahhoz, hogy le tudd
tenni a félelem alapú gondolkodást, vagy annak egy részét, az alábbi mondatot
kell tudatosítanod először magadban:
A jövővel
kapcsolatos félelmeim 99%-a sosem fog megvalósulni. Amennyiben a maradék kb. 1%
megvalósul, akkor az pedig okkal történik. Azt ezért fogom megélni, mert az
Élet figyelmeztetni szeretne, hogy nem helyes irányba tartok!
Szóval 100 félelem okból minimum 99
felesleges! Ha nehezen megy ennek tudatosítása, akkor használd ennek
megerősítésére a papír módszert, amit itt találsz: klikk. Képzeld el,
hogy ez mennyi feleleges lelki energia elpazarlása, és képzeld el, hogy ha ez
felszabadulna mennyi csodálatos dologra tudnád fordítani. A maradék 1%-nyi
félelem ok pedig fontos, hogy megtörténjen mert ezeket azért küldi Neked az
Élet, hogy jelzéseket adjon a számodra! Ezekből fogsz okulni, ha objektíven és
nyitott szemmel jársz, és ezek által leszel boldogabb. Szóval ezek a félelem
okok, jelző fényei az életednek.
A sikeres ember abban különbözik
a sikertelentől, hogy amikor valami kedvezőtlen dolog éri, akkor abból tanul.
Objektíven értelmezi, hogy mit kell csinálnia a jövőben másképpen és ezt
beépíti az életébe. A sikertelen emberek ilyenkor inkább másokat hibáztatnak
vagy egyéb kibúvókat keresnek önmaguk előtt és utána ugyanúgy beleesnek ezekbe
a csapdákba. Ráadásul a félelmeik ezáltal tovább fokozódnak. Sajnos a változtatás alappillére az, hogy
tudd: minden rosszért, ami veled történik Te vagy a felelős és senki más!
(Erről egy érdekes írást itt találsz: klikk). Amíg másokat okolsz, addig
pozitív változás nem lesz az életedben. A félelmeidet addig nem fogod tudni
elengedni, amíg azt nem akarod igazán! Azaz szembe kell nézned önmagaddal és
fel kell vállalnod, hogy Te vagy minden félelmed okozója.
Ha tudatosítottad a fentebb
kivastagított 3 mondatot magadban, az már a változást elindítja benned. De
addig ne lépj tovább a módszerben míg ez meg nem történik! Valószínűleg ez
hetekbe telik, vagy akár hónapokba, hiszen egy rossz berögződésen változtatni
nehéz és időigényes munka. Folyamatosan rajta kell kapnunk magunkat azon, hogy
a régi gondolatformák irányába terelődtünk. Fontos, hogy ne ostorozd magad, ha
visszaesel! Az csak mélyíti a félelmeket benned esetleg még szégyent és
bűntudatot is generál, ami a félelemnél is pusztítóbb lelki attitűd. Ilyen
esetekben is légy magaddal elfogadó és a jövőbeni változásra fordítsd az
energiáid!
Amikor a fenti mondatok
tudatosodtak és már életed részévé váltak, akkor tudsz majd megint ugrani egy
szintet. Ez a szint pedig az Életbe vetett bizalmon alapul. Tudom, hogy elsőre
furcsa Neked ilyet olvasni. Az egod azonnal bekapcsol és azt sugallja Neked,
hogy bízhatnál az Életben, hiszen pont ő hozta a sok rosszat, ami veled
történt. Az egod azt mondja Neked, hogy ha ő nem lenne, akkor még rosszabb
lenne most a helyzet… Ez persze nem igaz, mint ahogy már fentebb leírtam. Nem
az Élet hozta Neked a rosszat, hanem a helytelen gondolkodási mintázataid, amik
az egodban gyökereznek. A félelem alapú gondolkodás félelmet generál. Hiszen, ha
félelem alapú döntéseket küldök a környezetem felé, akkor a környezetemben
olyan válaszokat fog ez létrehozni, melyek ezeket a félelmeket csatolják vissza
felém. És így működővé válik az „ön beteljesítő jóslat”. Szóval a gondolat
mintázatból való kilépés okozza a megoldást. Az Életben tehát bízhatsz, még ha
furcsa is elsőre, mert ez Élet alapszabálya a következő:
Az Élet mindig
segít, ha pedig nem, akkor azt azért teszi, hogy figyelmeztessen arra, hogy
rossz irányba haladsz, vagy rossz módon teszed azt.
Ez a módszer második szintje.
Elhinni azt, hogy az Élet neked jót akar. Tudatosítani magadban, hogy ha nem
másokat okolsz, hanem minden rosszból, ami veled történik céltudatosan saját
sikeredet, jövődet építő következtetéseket vonsz le, akkor nincs mitől félned.
Hiszen a félelmeid és mentegetőzéseid pont ezektől a jelzőfényektől igyekeznek
„megóvni” és ezáltal esélytelenné válik, hogy fejlődj. Ha már ezt is
tudatosítottad magadban (lehet, hogy hónapokba telik, de megéri!), akkor jön a
harmadik szint. Amikor eszedbe jut egy félelem alapú gondolat, akkor a
következőt mondod magadnak:
Ha majd esetleg
tényleg megvalósul, akkor majd mindent megteszek annak érdekében, hogy
megoldjam! Addig azonban fontosabb dolgom is van ennél.
Itt már ezért tudod ezt megtenni
úgy, hogy a lelked el is hiszi, mert már tudatosítottad magadban, hogy a
félelmeid legnagyobb hányada sosem fog megtörténni. Ha pedig mégis megtörténik,
akkor az hosszútávon jó, hiszen lehetőséget ad a fejlődésedre. Itt már azt is
tudatosítottad magadban, hogy az Életben megbízhatsz, ő a segítőd és nem az egod.
Nagyon nehéz ezen az úton
elindulni. Először ez az egész furcsa lesz. Az egod folyamatosan fogja Neked
mondani azokat az indokokat, hogy miért nem működik. Sőt, úgy fogod érezni,
hogy nincs erőd ilyesmire és hogy rád ez a módszer nem hat. Ilyenkor gondolj
bele abba, hogy milyen nehéz volt megtanulni járni. Hányszor esik el a
kisgyerek és hányszor kel fel újra, mire végre elkezd pár lépést tenni. Utána
mennyit gyakorol mire stabilan jár. Mire nagy gyerek lesz, már ösztönszerű a
járás és a futás is. Ugyanígy működik ez is. A rossz gondolatminta felülírása
sok visszaeséssel jár. A változás csíráinak táplálása sok energia befektetést
igényel. Eleinte nem megy, utána alig megy. Míg később már picit megy, de csak néha.
Aztán fokozatosan egyre jobb lesz, míg végül berögzül és életünk szerves
részévé válik! Minden változás így történik az életünkben, ami pozitív irányú!
Csak a rossz irányú változások mennek könnyen. Építkezni nehéz, de rombolni könnyű…
Ha önállóan nem tudsz a félelmeiden
változtatni, akkor kérd szakember segítségét! Ebben az esetben valószínűleg
nagyon mély lelki sebek munkálnak benned, melyek begyógyításához segítségre van
szükséged! Mivel félelem alapú a gondolkodásod, ezért félsz segítséget is
kérni! Szóval légy bátor és tedd meg ezt a fontos lépést, ha úgy adódik… Engem
is ilyen bátor lépések tettek boldogabbá!
Ha úgy érzed ez az írás hasznos mások számára is, akkor kérlek megosztásoddal vagy e-mailben juttasd el nekik. A cikk alatt találhatod a megosztás és az e-mail küldés ikonjait. Már azzal is teszel a klímaváltozás ellen, illetve az emberek boldogágáért, ha megosztásoddal mások tudtára adod jelen blog létét.
Építő szándékú véleményed, kritikád örömmel fogadom, amit a cikk alatt tudsz hozzászólásként megírni.
0 Megjegyzések