A boldogságkeresés: Életmód, természetgyógyászat – 1. rész: Mi a betegség? (A betegség 5 szintű értelmezése)

 

Ahhoz, hogy a betegséget – akár önmagunkban, akár külső segítséggel - gyógyítani tudjuk, a betegségről alkotott képünket kell megváltoztatnunk valójában. Ehhez először induljunk ki a betegség nyugati racionális orvoslás szerinti megközelítéséből. Eszerint a tudomány szerint a betegség valamilyen kedvezőtlen biokémiai vagy fizikai elváltozás a testben, melyek biokémiai vagy fizikai folyamatok okoznak. A nyugati racionális orvoslás szerint a betegség a testben kezdődik és ott is kell megszüntetni azt, gyógyszerekkel, műtétekkel, vagy egyéb hathatós beavatkozásokkal.



Fontos kiemelnem, hogy ez a rovat egyik írásában sem kíván a hagyományos nyugati orvoslás ellen szólni. Hiszen az előbb bemutatott definíció tulajdonképpen igaz. A betegség megnyilvánulása tényleg az, amit a mai orvoslás erről tudni vél. Ez az írás is, mint ahogy a jövőben ebben a rovatban íródó többi is, a racionális orvoslás mellett, kiegészítő segítséget kíván nyújtani.

Ahhoz, hogy megértsük ezt, folytassuk a gondlatmenetünket a betegségről alkotott képpel kapcsolatban. A betegségről alkotott nyugati orvoslás szerinti definíció ugyan igaz, de az csak a jéghegy csúcsa. Ez olyan mintha csak azt a felét akarnánk látni a valóságnak, ami a jéghegyből a felszínen látszik. A mai, túlzottan racionális világunkban ez sok mindennel van így, nem csak a gyógyítással.  A betegség „jéghegyének” vízfelszín felett látszó csúcsát a mai orvostudomány nagyon jól ismeri és rengeteg eljárást és gyógyszert, kezelési eljárást dolgozott ki a gyógyításukra. Azonban a mai nyugati orvoslással több probléma is van. Az egyik, hogy mérhetetlenül drága, és ezáltal társadalmilag fenntarthatatlan lesz tartósan. Mitől ennyire drága ez a rendszer? A legfőbb ok a jéghegy csúcsának szűklátókörűségében rejlik. A racionális nyugati orvoslás sajnos csak tünetet kezel. Így mindig vissza járunk az orvoshoz, hiszen a betegség gyökere megmarad, amiből az újra és újra kisarjad. Ez mellett, olyankor is drága módszerekkel dolgozik, amikor lehetne ingyenesekkel vagy jóval olcsóbbakkal is. Ez nem bírálat! Nagyon örülök, hogy egy olyan társadalomban élek, ahol ilyen magasszintű egészségügyi ellátás van. Ez tényleg csodálatos! Azonban ezt még jobbá, még hatékonyabbá és még fenntarthatóbbá lehet tenni a jövőben!

Ehhez az első lépés az, hogy a betegség értelmezésében megértjük a jéghegy víz alatti részét! A hasonlat azért szemléletes, mert a betegségek racionális orvoslás által figyelmen kívül hagyott része sokkal nagyobb, mint az, amit a mai nyugati orvoslás látni akar.  Ugyanakkor csírájában már elindultak a mai cikk támájával összefüggő folyamatok a nyugati orvoslás világában is. Erre utal az, hogy egyre több Nyugat-Európai klinikán használják a keleti orvoslás, a természet gyógyászat és a pszichológia tudományainak módszereit kiegészítő terápiaként.

A betegségnek 5 szintje van. A legfelső szint az, amiről eddig beszéltünk. De lássuk a másik 4, sokak számára nem annyira ismert szintet, mely a jéghely példájával élve a vízfelszín alatt „rejtőzködik”.

No de menjünk mélyebbre a jéghegy mentén az első víz alatti szintre! A keleti orvoslás, ami a csakrákra és meridiánokra épül, azt mondja ki, hogy minden betegség alapvető oka, ha a gázok, folyadékok vagy energiák szabad áramlása blokkolódik, vagy részlegesen akadályozott lesz. A test energia rendszerében történő változás terén a bio-energetikusok hozzáállása jól közelíthető a keleti orvosláshoz. A legtöbb természetgyógyászati rendszer is illeszthető ebbe az elképzelés rendszerbe. Ez a szemlélet azért nagyon hasznos, mert a keleti orvoslás, akkor is talál gyógymódot a problémára, ha a tünetek még nem annyira komolyak és egyértelműek. Az enyhébb tünetegyüttesek esetén a nyugati orvoslás sokszor nem igazán tud mit kezdeni a beteg problémáival. Engem is többször hazaküldtek azzal, hogy szedjek algopyrint és utána szóljak, ha nem javul.  Persze nem javult, de nem mentem vissza, mert láttam, hogy a dokik teljesen tanácstalanok. Azonban ez így nem helyes, hiszen ilyenkor még meg lehetne előzni a probléma elfajulását olcsón, egyszerűbben. Így a keleti gyógyítási gondolkodásmód nagyon kedvezően használható a megelőzésre, vagy a betegség elmélyülésének meggátolására. Ilyen gyógyászati módok az akkupunktúra vagy a reflexzónás talpmasszázs és a különböző gyógynövények alkalmazása is, de számos más módszer van még a kelléktárban. Persze ezek lehetnek hatékonyak komoly problémák esetén is. Erre saját életemből is vannak valós tapasztalataim. 


A vízfelszín alatti második szint abból a tényből ered, hogy a betegségek szinte minden esetben lelki eredetűek! Erről már írtam itt a blogon egy érdekes írást, ami, ha érdekel, akkor itt találod: klikk. Először a 30-as éveim közepén, saját bőrömön tapasztaltam a lelki eredetű problémák testi tüneteit, amikor a racionális orvoslás nem találta betegség együttesem okát és gyógyítani sem tudta. Akkor döbbentem rá a pszichoszomatika fontosságára és arra, hogy ez mennyire komoly dolog. Igaz, hogy akkor még azt gondoltam, hogy vannak pszichoszomatikus betegségek és vannak nem pszichoszomatikus betegségek. Azóta eltelt kb. 10 év. Jól beleástam magam a témában és magamat, illetve családtagjaimat is megfigyelve, egyértelművé vált a számomra, hogy kétféle betegség létezik: olyan, aminek közvetlen oka lelki eredetű, illetve olyan, amelynek közvetett oka lelki eredetű. Nagyon ritkák azok a betegségek, amelyeknek semmiféle pszichoszomatikus gyökere nincs. Nézzük meg mit jelent ez! Amikor 30-as éveim közepe felé sem önmagamnak sem feleségemnek nem mertem bevallani, hogy el akarok válni, akkor szinte állandóan fájt a torkom. Az orvosok mindenféle kivizsgálásra küldtek, de nem találták az okát. Míg rá nem döbbentem magamtól. Amint őszintén bevallottam magamnak és páromnak a válás igényét, a torokfájások elmúltak. Szóval ez egy közvetlenül pszichoszomatikus betegség példája. A test jelzi, hogy a lelkünkben komoly a probléma és változás szükséges. Most nézzünk egy példát a másik csoportra. Tételezzük fel, hogy HPV-t kapott el valaki (bár nem kívánom senkinek). Ez egy nemi úton terjedő vírusfertőzés, amire nincs hagyományos értelembe vett gyógymód. Szóval a szervezetnek kell leküzdenie a kórokozót, ami sok esetben nagyon-nagyon nehezen megy. Ha összeszedi valaki a kórt, akkor annak közvetett lelki oka van. Lehet, hogy rendszeresen félrelép, ami lelki intimitás gátlás egyértelmű tünete, persze más lelki oka is lehet. Lehet, hogy az illető nem lép félre, de a párja igen. Ebben az esetben a kapcsolatának minősége jelzi, hogy komoly lelki problémái vannak, amit vagy tudomásul vesz és tűr, vagy szőnyeg alá sepri. Ha esetleg nem hinnéd él, amit írok, akkor jó, ha tudod, hogy a modern pszichológia már tudományosan is ezt az álláspontot tartja igaznak és helyesnek. A betegségek lelki elfojtásokból, félre sepert, rendbe tétel nélküli negatív érzésekből és az ego okozta elkülönülésből táplálkoznak. A gyógyuláshoz tehát a lelkünket kell meggyógyítanunk és vissza kell találnunk valódi önmagunkhoz. A lélek gyógyulása, a test gyógyulását vonja maga után minden esetben, amikor még nem túl késő.


No de menjünk még mélyebbre a jéghegy mentén! A buddhista filozófia szerint a betegség egyetlen módon kerülhető el, ez pedig az, ha rálépsz a megvilágosodáshoz vezető útra. Ez így biztosan túl „spiri-guru” szövegnek tűnik, ezért lefordítom Neked hétköznapi nyelvre. A megvilágosodáshoz vezető út nem más, mint a lelki fejlődés egyes lépcsőinek végig járása. Ha olvastad a lelki rezgésszintekről írt írás sorozatot, akkor bizonyára Neked is azonnal beugrik, hogy ott a legfelső szint a megvilágosultság (ha nem olvastad, akkor az első részt itt találod: klikk). Ez nem véletlen! Hiszen az egyes lelki rezgésszintek a megvilágosodáshoz vezető út mérföldkövei, lépcsői. Az életed legfőbb feladata, hogy ezen az úton felfelé lépegetve haladj előre. Ha letérsz erről az útról, akkor megbetegszel, mert csak a betegség által okozott szenvedés lehet az, ami által a lelked tovább fejlődik. (Ennek igazolását ebben az írásban találod: klikk). Azonban amíg nem térsz le erről az útról, addig egészséges maradsz. Nem véletlen, hogy ennyi a rákos megbetegedés napjainkban. Az emberek egész életükben menekülnek lelki problémáik elől. A racionális nyugati világban elfeledkeztünk lelki fejlődésünkről. A testünk enyhébb jelzéseit gyógyszerekkel, tüneti kezelésekkel nyomjuk el. Amikor már túl sok lelki fejlődni valót hagytunk figyelmen kívül, akkor jön a rák vagy más durva betegség. Nincs tovább! Menthetetlenül szenvednünk kell azért, hogy a lelkünk fejlődjék halálunk előtt. Ha kigyógyulunk ebből a borzalmas kórból, akkor kapunk még egy esélyt, hogy a lelki fejlődés útjára visszatérjünk, de az is lehet, hogy a betegség alatti szenvedés hozta meg azt a lelki fejlődési mértéket amire szükség volt. Ha nem folytatjuk a lelki fejlődés útját, akkor visszaesünk és nem részletezem mi lesz a végkifejlet. A lényeg az, hogy a betegség nem más, mint jelzés, mely figyelmeztet arra, hogy nem a helyes úton jársz vagy a helyes úton jársz ugyan de nem a helyes módon. Ha segítőként tekintesz a betegségre, akkor a segítségével az ego mögé láthatsz, mely elrejti saját magad elől a valós lelki problémáidat. Az ego mindig elpalástolja vagy elbagatellizálja azt, amivel kényelmetlen szembe néznünk a lelkünkben.

Ez még mindig nem a jéghegy legalja. A betegség mindezeknél is többet jelenthet egyes személyeknél, mint amennyit eddig bemutattam. A karmáról már biztosan mindenki hallott. Ebben lehet hinni, vagy nem hinni. Míg az előző 4 szintet saját életemben tapasztaltam, és így biztosan kijelenthetem így van, ezzel a szinttel kapcsolatban még csak közvetett tapasztalataim vannak ismerőseim között, illetve általam nagyon tisztelt lélek gyógyítók meséltek róla. Véleményem szerint ez nem minden embert érint. De nem árt, ha tudunk ennek a betegség értelmezési módnak a létezéséről is, mert sose tudni, hogy melyikünknek lesz ez is hasznos. A karmikus értelmezés azt mondja, hogy a betegség előző életből hozott probléma jelen életben történő megnyilvánulása, mely által okozott szenvedés révén tisztul meg a lelkünk. Az eddigi ezirányú tapasztalataim még elég szórványosak, de azt ki merem jelenteni, hogy nem minden ember hoz előző életéből olyan bűnöket, melyet itt kell, hogy jóvá tegyen. A legtöbb ember jelen életében veszi magára szenvedése okait. Pontosabban a legtöbb esetben nem is mi vesszük magunkra, hanem szüleink és egyéb tekintélyszemélyek terhelik ránk gyerekkorban. Így ez a betegség értelmezés már csak az emberek egy szűkebb csoportját érinti. Azonban ez az értelmezés utal a lélekvándorlás létére, melyben több keleti vallás is hisz. A jelen blogon olvasható D-Univerzum című blog rovatban majd külön fogom magyarázni, hogy miért létezik a lélekvándorlás és hogyan működik. A D-Univerzum rendszere erre is könnyen érthető magyarázatot fog majd adni Neked.

Összegezzük tehát mit jelent a betegség 5 szintje:

1.       szint: Testi biokémiai és/vagy fizikai elváltozása.

2.       szint: Energia, folyadék vagy gázáramlás elakadása, vagy részleges gátja miatti kezdeti vagy komolyabb elváltozás.

3.       szint: Közvetett vagy közvetlen lelki okok miatti testi elváltozás.

4.       szint: A lelki fejlődés hiányából eredő szenvedés okozója, mely révén kényszerülünk önmagunkhoz újra visszatalálni.

5.       szint: Az előző életünkből hozott bűnök okozta szenvedés, mely által megtisztulunk. 

Az első 4 szint mindenkire igaz, az ötödik szint már csak az emberek egy szűkebb csoportjára. Ha igazán meg akarunk gyógyulni, akkor mindig ezt az 5 szintet vizsgáljuk magunkban! Így nem csak tünetet kezelünk, hanem teljes és tartós gyógyulást érhetünk el!  De az biztos, hogy a betegségre nem csak rosszként, hanem egy segítő kézként is kell gondolnunk! Hiszen a betegség jelzései által juthatunk vissza abba az irányba, amerre helyes tartanunk. Ez nagyon hasznos, mert az ego mindig elfedi a helyes utat, mindig elkülönít minket a világtól és valódi önmagunktól. Így szükségünk van arra, hogy kapjunk jeleket, melyekkel az ego mögé láthatunk. A betegségek azok ilyen jelek, amennyiben felfigyelsz rájuk és megfelelően értelmezed őket.

Tehát a javasolt gyógymód: A nyugati orvoslás segít a tünetek enyhítésében, esetleg átmeneti megszüntetésében. A keleti orvoslás segít, a testben lévő áramlások helyreállításában és az átmeneti gyógyításban. A pszichológia és a kineziológia segít a lelki ok gyógyításában. A lelki ok feltárásában is segítenek ezek a tudományok, de erre a pszichoszomatikával foglalkozó könyvek is segíthetnek Neked!  A helyes lelki fejlődés középpontú élet segít a lelki problémák gyökereinek rendezésében. A helyes út megtalálásában segít a vallás és a kineziológia. Ha ez a négy szint sem hoz gyógyulást, akkor sajnos szenvednünk kell, előző életünkből hozott bűneinkért.

Remélem segítettem abban, hogy a betegséget másképp lásd mind eddig tetted, hiszen akár a boldogsághoz vezető út kapuja is lehet! Sőt sok esetben az is…. Ez a szemlélet már egy nagyon komoly előrelépés a gyógyulás felé… Ismerd meg a betegséged, és elemezd ezen szintek szerint! Kívánok sok sikert utadon!

Ha érdekel a koronavírus mint betegség helyes értelmezése, akkor itt találsz róla egy nagyon tartalmas 2 perces videót: klikk

Ha érdekel jelen rovat előző írása, akkor klikk ide: klikk

Ha szeretnéd jobban átlátni a blog egyes rovatait és a blog működését, akkor erről egy rövid tartalmas útmutatást itt találsz: klikk

Ha úgy érzed ez az írás hasznos mások számára is, akkor kérlek megosztásoddal vagy e-mailben juttasd el nekik. A cikk alatt találhatod a megosztás és az e-mail küldés ikonjait. Már azzal is teszel a klímaváltozás ellen, illetve az emberek boldogágáért, ha megosztásoddal mások tudtára adod jelen blog létét.

 

 Építő szándékú véleményed, kritikád örömmel fogadom, amit a cikk alatt tudsz hozzászólásként megírni.


 Ha értékesnek találod a blogot, kérlek légy a blog követője. A „rendszeres olvasás” ikonját a jobb oldalon fent találod. (Ha mobilról nézed, akkor a cikk alatt görgess tovább)

 

 

 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések