A boldogságkeresés harmadik lépése: módszerek, eszközök - 9. rész: A harag gyógyítása

 

A „Boldogságkeresés második lépése” című rovatban az elfojtott harag feltárásáról írtam egy módszert (ha érdekel akkor klikk). Ha azt elvégzed, akkor nem árt azt is tudni, hogy a feltárt harag lelki sebeit, hogy lehet begyógyítani. Most egy olyan módszert írok le, melyet magam fejlesztettem és jelenleg is gyakorlom. Mivel érzem, hogy segít, ezért örömmel osztom meg másoknak is.

A módszer megértéséhez, először szükséges elfogadnunk tiszta szívből egy fontos dolgot. Ez pedig az, hogy a szüleink (vagy más tekintély személyek) nem szándékosan okozták nekünk azokat a fájdalmakat, amelyeket tőlük kaptunk. Ők ezeket tudattalanul tették. Ez persze önmagában még nem elég. Fontos azt is megértenünk, hogy ha az ő génjeikkel, az ő élményeikkel és az ő lelki sebeikkel éltünk volna, az ő korukban, akkor mi is ugyanígy viselkedtünk volna. Szóval, ők nem tehetnek arról, amiket tettek, mert legjobb tudásuk és legjobb képességeik szerint cselekedtek!  Ha Te lettél volna az ő helyükben, azonos előzményekkel és körülményekkel, Te is így cselekedtél volna. Szóval ő csak így volt képes megélni saját lelki terheit. Ha ezt megérted, akkor már felkészültél arra, hogy megbocsájts nekik a lelked mély elfojtott rétegeiben.



A haragjaid feloldására a megbocsátás az ellenszer. Ha megértjük, hogy nem tehetnek arról, ami tettek, akkor már szembe merünk nézni ezzel. A módszer lényege a következő. Ellazult állapotban, csak magadra figyelve állj neki. Képzeld el azt a kisgyermekkori éned, akin az adott sérelmek estek. Képzeld el az akkori önmagad, ahogy megöleled a harag célját képező tekintély személyt! Képzeld el, hogy tiszta szívedből szereted őt és megbocsájtasz neki! Utána képzeld el, hogy önzetlen szeretettel néz rád, és tiszta szívből szeret téged! Képzeld el, hogy szerető harmóniában nézitek egymást, ahogy fogjátok egymás kezét! Beszéld ki neki fájdalmaid és képzeld el, hogy tiszta szívből megért téged. Ezt minden tekintélyszeméllyel csináld meg aki a harag listádon (bővebben: klikk) szerepel. Az is hatékony, ha egyszerre veled van az összes, körbe vesznek és szeretettel csak rád figyelnek.

Ez a módszer természetesen jelenben létező haragra is működtethető. Felmerül a kérdés, hogy hányszor kell a módszert megcsinálni? A kérdésre a válasz az, hogy sokszor. Legalább annyiszor, ahányszor te éreztél haragot iránta a múltban! Képzeld el, hogy minden alkalom sebet ejtett a lelkeden, és ennek a módszernek a használata mindig csak egy sebet gyógyít be. A lélek gyógyulása fokozatos. Idő, kitartás és türelem kell hozzá!

Ha nem megy egyedül a harag feloldása, akkor fordulj szakemberhez, vagy folyamodj más módszerhez! Egy integratív pszichoterapeuta (bővebben: klikk), vagy egy jó kineziológus (bővebben: klikk) sokat segíthet Neked ebben!

Sok erőt és kitartást kívánok belső munkádhoz!

Ha érdekel jelen rovat előző írása, akkor klikk ide: klikk

Ha érdekel jelen rovat következő írása, akkor klikk ide: klikk

Ha szeretnéd jobban átlátni a blog egyes rovatait és a blog működését, akkor erről egy rövid tartalmas útmutatást itt találsz: klikk

Ha úgy érzed ez az írás hasznos mások számára is, akkor kérlek megosztásoddal vagy e-mailben juttasd el nekik. A cikk alatt találhatod a megosztás és az e-mail küldés ikonjait. Már azzal is teszel a klímaváltozás ellen, illetve az emberek boldogágáért, ha megosztásoddal mások tudtára adod jelen blog létét.

 

 Építő szándékú véleményed, kritikád örömmel fogadom, amit a cikk alatt tudsz hozzászólásként megírni.


  Ha értékesnek találod a blogot, kérlek légy a blog követője. A „rendszeres olvasás” ikonját a jobb oldalon fent találod. (Ha mobilról nézed, akkor a cikk alatt görgess tovább)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések