A boldogságkeresés második lépése: a mély önismeret – 15. rész: Álmaink

 

Az álmok legelfogadottabb tudományos magyarázata az, hogy az emlékképek véletlenszerű váltakozása alvás közben, miközben az agy pihen. Eszerint az álláspont szerint egy álomban kialakult történet a véletlenszerű képek olyan véletlenszerűsége, amikor logikusnak tűnő eseménysorozat alakul ki belőle.  Ez a tudományosan objektívnak tűnő álláspont, azonban nagyon hiányos! Már C.G. Jung is részletesen fejtegette az álmok jelentőségét, és megfigyelte, hogy az álmokban sok a közös motívum függetlenül attól, hogy egy afrikai törzs lakója, vagy egy nyugat-európai polgár álmairól van szó. Szóval teljesen eltérő élmény anyagok esetén is az álmokban találhatók közös jellegzetességek. Természetesen ő ezt tovább kutatta, és kiemelkedő munkássága nagyon izgalmas és összetett eredményeket hozott ezen a téren (is).



Kérlek ne tedd most le az olvasást! A legtöbb racionális gondolkodású ember, ezt kuruzslásnak titulálja. Hidd el, racionális mérnök emberként én is így voltam ezzel. Én több mint 10 éve foglalkozom álomfejtéssel. Sok éve fejtegetem családtagjaim álmait és egy két barátomét-kollégámét is, akik hajlandók beszélni ilyesmiről. Ma már biztosan ki merem jelenteni a következőket:

-          Álmodás időszakában a tudatalattink „kiszabadul”, ezért az álmainkban megjelenő motívumok a tudatalattink „kommunikációja” felénk. Ezek fontos üzenetek saját magunknak.  

-          Az álmok motívumai jól értelmezhetők, ezáltal megfejthető, hogy a tudatalattink mit akar velünk közölni.

-          Az álmok bár gyakran tényleg csak véletlenszerű képek sorozata (ahogy a tudományos hozzáállás állítja) azonban gyakran komoly lelki jelentés tartalmakkal bírnak.

Mire jó ez az egész? Miért írok most Neked erről? A túl racionális neveltetésünk miatt, a legtöbben nagyon profin megtanultuk elfojtani érzelmeinket, megérzéseinket, intuícióinkat. A legtöbb ember már nem is figyel ezekre, annyira „agyból” éli a mindennapjait. Az álmainkra való figyelés által, azonban újra kapcsolatba tudunk lépni a tudatalattinkkal, egy jól elsajátítható módszerrel. Ezáltal mélyül önismeretünk, többet tudunk meg lelkünk állapotáról, helyzetéről. Többet tudunk meg önmagunkról. Választ kaphatunk arra, hogy miért vagyunk boldogtalanok, vagy feszültek, vagy hogy mely életterületeken járunk helyes vagy helytelen úton. Engem 10 év álomfejtés után is meglep, hogy mennyi mindent elbagatellizálok napközben, amik lelkileg komoly hatást gyakorolnak rám. A racionális énem úgy lesöpri ezeket napközben, hogy észre sem veszem. Az álom azonban jelzi, hogy az a racionális énem szerint pitiánernek tűnő dolog mennyire hatott a lelkemre. Szóval, ha mélyebb önismeretet szeretnél, jobban szeretnél tisztába kerülni önmagaddal, akkor fejtsd meg álmaid üzeneteit! Hidd el, nagyon izgalmas kaland lesz. Egyébként ez könnyen elsajátítható dolog. Bár igaz, hogy nehéz ezen az úton is elindulni, hiszen másfajta gondolkodásmódot igényel, mint mondjuk a matek vagy a történelem az iskolában.

A 30-as éveim eleje táján kezdtem el komolyabban foglalkozni ezzel. Akkoriban rendszeresen menekültem, futottam, bujkáltam az álmaimban.  A feleségem alig tudott mellettem aludni, mert ilyenkor annyira hangosan csikorgattam a fogaimat alvás közben. Ez volt az ok, amiért elkezdtem ennek utána nézni. Az álom fő motívuma mindig az volt, hogy valakik kergettek, meg akartak ölni. Vagy egyedül vagy családtagokat is védve menekültem, bujkáltam álmomban. Az ellenség sokféle volt. Az álom valódi üzenete az, hogy önmagam elől menekülök, önmagamat nem akarom elfogadni olyannak amilyen vagyok. Ma már nagyon ritkán törnek rám ilyen álmok, és akkor sem ennyire szélsőségesek. Az önelfogadás terén sokat fejlődtem. De akkoriban még a társadalmi és családi elvárásoknak való megfelelés fűtötte az egész életem.  Minden tettemet ez vezérelte. Egy mindenki szemében ideális ember akartam lenni. Elfojtottam valódi vágyaim és valódi személyiségemet, és nem csak magamat, hanem a környezetemet is győzködtem igazamról nap mint nap. Nagyon tévúton jártam, de gyermekkoromban szakítottam önmagammal, így érthető, hogy fiatal felnőttként még így éltem. A fontos a történetben az, hogy akkor még nem tudtam magamról, hogy önmagam elől menekülök! Fel sem merült ez bennem. Meg voltam győződve arról, hogy az, amiket mások várnak el tőlem, azok az én vágyaim. Meg voltam arról győződve, hogy ahogy cselekszem nap mint nap, az a helyes. Biztosan tudtam, hogy az, akinek tűnni akarok önmagam és a világ előtt az a valódi önmagam. Ennyire vakká tehet az ego(d). Vigyázz!

Az álomfejtés eredménye kezdte felnyitni a szemem. Ha menekülök önmagam elől, akkor ki vagyok én valójában? Ha menekülök önmagam elől, akkor mik a valódi igényeim? Természetesen ezekere először az ego önigazolása mindig a válasz. Az ego visszahúz az eredeti szokás rendszer felé. De az álmok nem mérséklődtek és hétről hétre jeleztek. A jelentésük pedig már egyértelmű volt. Így hát elkezdtem még mélyebben önmagamba nézni és külső segítséget is kértem. Így szép lassan elkezdődött a változás bennem, amely folyamat ma is tart. Hálás vagyok önmagamnak azért, mert nem söpörtem le az álmaim üzenetét azzal, hogy „ez baromság”.

 Remélem a példám segít Neked abban, hogy meglásd az álmaid fontosságát! Ezek komoly segítséget adnak Neked, hogy lásd helyes úton jársz-e vagy sem, vagy hogy éppen mi az, ami a tudatalattidban feszít vagy motoszkál.

Remélem mostanra felmerült már benned ez a kérdés: „Jó, de hogy álljak neki?”. Ehhez szeretnék most pár jótanácsot adni Neked több mint 10 év gyakorlati tapasztalata alapján…

Először is egy jó álomfejtéssel foglalkozó könyvet érdemes beszerezni. Nekem „Theresa Cheung: Álmok enciklopédiája „ című könyve jött be a legjobban. Nagyon kevés álom volt, amit ebből ne tudtam volna megfejteni. De elég széles ennek a témakörnek az irodalma ma már. Ebben a könyvben kb. 20000 álom motívum van és azok értelmezése. Így a könyv segítségével az álom könnyebben értelmezhető. Nagyon sok motívumnak teljesen más jelentése van, mint amit racionálisan gondolnánk. Például tegnapi álomfejtésem fő motívuma az autó volt, ami leggyakrabban a mások vagy saját magunk elvárásainak a jelképe az álomban.

Ha megvan a könyv, akkor az legyen mindig az ágyad környékén. Reggel vagy éjszaka, ha felébredsz, mielőtt elkezdesz a napi dolgokon kattogni, gondolj vissza az álmaidra. Az ébredés átmeneti szakaszában még jól tudunk rá emlékezni. Azonban amint agyunk teljesen felébred és „racionális üzemmód”-ra kapcsol, akkor már nem emlékszünk az álmunkra legtöbb esetben. Ha nincs időd kielemezni akkor az álmot, akkor jegyezd meg racionális üzemmódban és elemezd ki később.

Az álomban mikre érdemes figyelni? Fontos, hogy megértsd, hogy nem a történet a lényeg az álmaidban! Az alábbi kérdésekre keresd a választ:

-          Mik az álom fő motívumai?

-          Milyen érzések uralták az álmodat?

A fő motívumok azok, amelyek dominánsan vagy gyakran jelentek meg az álomban. Nemrég serdülő kor küszöbén álló lányom olyat álmodott, ami főleg macskákról szólt. Az álom megfejtése szülőként nyugalommal és örömmel töltött el, mert az jött ki belőle, hogy nőisége elkezdett fejlődni és lelkileg kiegyensúlyozott és önelfogadó módon történik ez benne.

A fő motívumok értelmét az előbb említett (vagy más) könyvből ki lehet olvasni. Az álom közben fellépő érzésekkel és az álmodó életében zajló lelki folyamatokkal összepárosítva gyönyörűen kirajzolódik az álom üzenete.

Nagyon fontos kiemelnem még azt, hogy a legjobban azokra a motívumokra kell figyelni, melyek különböző álmainkban rendszeresen előfordulnak. Gyermekkoromban sokszor zuhantam, serdülő és fiatal felnőtt koromban sokszor menekültem, középkorban sokszor voltam idegenek előtt meztelen az álmomban. Ezek nem véletlenek! Ezek egyértelmű lenyomatai az akkori lelki állapotaimnak.

Eleinte elég nehéz az értelmezés, hiszen ehhez is mint minden máshoz gyakorlás kell. Mivel ez egy másfajta gondolkodásmódot igényel, ezért szükséges a sok gyakorlás. Az önismereti vágy azonban elég inspirációt ad a gyakorlásra. Ez mellett a jó álomfejtéshez kell némi lelki-pszichológiai érzékenység is. Én nagyon szeretek ezzel foglalkozni. A családom legtöbb tagja örömmel osztja meg velem álmait, és olyankor meghitt beszélgetések keretében együtt elemezzük ki, hogy mi zajlik most a lelkében. Ezek a beszélgetések nem csak önismeretre adnak lehetőséget, de építik a családon belüli lelki intimitást is. Persze, kellő óvatossággal kell ezt kezelni, nehogy kárt tegyünk a másik emberben. Ezért célszerű pár évig csak magadon „edzeni”, mire már más ember álmának értelmezését is fel mered vállalni. Ez is kétélű fegyver…

Ha nem boldogulsz fontosabb álmaid megértésével, akkor fordulj pszichológushoz. Ők ezt tanulják az egyetemen/főiskolán és tudnak segíteni Neked az álom megfejtésében. Gyakran az egonk eltakarja előttünk a nyilvánvaló válaszokat is, mert nem akarja, hogy mögé láss. Ezért sokszor jól jön a külső segítség. Én például párommal szoktam megbeszélni, ha álmom értelmezésében bizonytalan vagyok.  Szerencsére elég nyitott rá, hogy ilyenről beszéljünk.

Remélem felkeltette az érdeklődésedet ez a módszer! Az önismeret fejlesztésére egy csodálatos eszközrendszert igyekeztem ma a kezedbe adni. Remélem ezzel is tehettem azért, hogy életed napja még fényesebben ragyogjon…     

Ha érdekel jelen rovat előző írása, akkor klikk ide: klikk

Ha érdekel jelen rovat következő írása, akkor klikk ide: klikk

Ha szeretnéd jobban átlátni a blog egyes rovatait és a blog működését, akkor erről egy rövid tartalmas útmutatást itt találsz: klikk

Ha úgy érzed ez az írás hasznos mások számára is, akkor kérlek megosztásoddal vagy e-mailben juttasd el nekik. A cikk alatt találhatod a megosztás és az e-mail küldés ikonjait. Már azzal is teszel a klímaváltozás ellen, illetve az emberek boldogágáért, ha megosztásoddal mások tudtára adod jelen blog létét.

 

 Építő szándékú véleményed, kritikád örömmel fogadom, amit a cikk alatt tudsz hozzászólásként megírni.


  Ha értékesnek találod a blogot, kérlek légy a blog követője. A „rendszeres olvasás” ikonját a jobb oldalon fent találod. (Ha mobilról nézed, akkor a cikk alatt görgess tovább) 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések