A boldogságkeresés harmadik lépése: módszerek, eszközök - 23. rész: Stressz kezelés II. – a magunk mögött becsukott ajtó módszere és az egyensúly módszer

 

A mai nyugati ember boldogságának legnagyobb gátja a stressz. Ez annyira igaz, hogy pár hónapja elmentem kineziológushoz és „kimérte”, hogy akkori életemben a boldogtalanságomért 67%-ban a stressz volt a felelős. Első hallásra meg voltam róla győződve, hogy ez hülyeség, sőt lehetetlen. Úgy éreztem, hogy az utóbbi években rengeteget fejlődtem a stressz kezelés terén és töredéke hatást gyakorol rám, mint régebben. Az egomat sértette, hogy ennyi fejlődés után, még mindig 67%-os érték adódik. Aztán otthon leülepedett bennem az élmény. Figyeltem arra, hogy az ego minél inkább kiakad valamin, annál inkább igaz az a tény, ami miatt kiakadt (erről itt írtam bővebben: klikk). Ekkor rájöttem, hogy a 67% valójában igaz, hiszen minden csak nézőpont kérdése. Régen a stressz nyilván 90% feletti mértékben rombolta az esélyeit a boldogságomnak és a sok évnyi belső munka hatására ez akkor már „csak” 67% volt. Az egomat ugyan sértette, hogy a nagynak hitt eredmények nem is olyan nagyok, de a valóság az, hogy még rengeteg fejlődni valóm van ezen a téren (is). A rákövetkező pár napban megfigyeltem magam, és rájöttem, hogy mennyire erősen jelen van az életemben a stressz. Igaz, hogy jól tudom kezelni, azaz nem degradál annyira, mint régen, de ettől még nap mint nap jelen van az életemben és nap mint nap negatívan hat a lelkemre és a testemre.



A stresszmentesség állapota is a megvilágosultak „kiváltsága”, de a stressz minél nagyobb arányú csökkentése a boldogságunk fokozódásával jár. Szóval, ha 10%-ban csökkented a stressz hatásait az életedben, akkor kijelenthető, hogy legalább 10%-al boldogabb leszel. Így megéri belefektetni az energiáidat a stressz csökkentésbe! Mai írásom is egy stressz csökkentési módszerről szól, amit megfejelek még egyel, jelen írás végén. Ezt a módszert én fejlesztettem ki még középkorú mérnök koromban és azóta tanítom az összes kollégának, akit felveszek a cégjeimbe. Nálunk eléggé pörgős az élet. Mindig szorosak a határidők és sok a munka. Régen ez miatt nagy volt a cégjeimben a fluktuáció. A fiatalok hamar kiégtek. Ma már nincs fluktuáció. Szerencsére szinte nullára redukálódott ez a „jelenség”. Nyilván ennek számok oka van, de az egyik ez a módszer.

A módszer lényege az, hogy elmagyarázom a fiatal kollégáknak, hogy tilos fejben hazavinni a munkát! Elsőre ez úgy tűnik mindenkinek, hogy lehetetlen. Pedig 2-3 hét gyakorlással életed szerves részévé lehet tenni. Nézzük, hogy működik a módszer, aztán rátérek a pozitív hatásaira: Amikor kilépsz a munkahelyed ajtóján akkor általában tele vagy olyan gondolatokkal, melyek arról szólnak, hogy mennyire sok mindent kellett volna még megcsinálnod, vagy megoldanod, de nem maradt rájuk idő. Ez nagy feszültséget (stresszt) generál benned és így elindulsz haza. Ezekkel a gondolatokkal az agyadban zárod a napod munkahelyi szakaszát. Természetesen ezt hazaviszed, így otthon sokkal rosszabb kedvű és ingerlékenyebb leszel. A stressz hatására nem tudod megélni a pozitív érzelmeket otthon (erről itt olvashatsz bővebben: klikk). Szóval nem tudod átélni kellőképpen a gyermekeid vagy párod felől érkező szeretetet. Amikor stresszes vagy, akkor nem tudsz hálás sem lenni, pedig ez az érzés minden boldogság alapja (bővebben: klikk). De ilyenkor nehezebben tudjuk átélni az örömöt, a vidámságot, az ihletettséget, a csodálatot, a hitet és még sorolhatnám a sok lélek építő pozitív érzést. Nyilván így viszonozni sem tudod ezeket. Ha ki akarsz kapcsolódni, akkor az sem megy igazán, mert a stressz itt is hatással van rád. Amikor ez tartósan nyomja a lelked, akkor valami „keményebb” kikapcsolódáshoz fordulsz. Sokan ilyenkor pornót, horrort vagy valami kemény pörgős akciófilmet néznek. Ilyenkor hajlamosak vagyunk az alkoholhoz is nyúlni. Mindegy, csak tömény kikapcsoló hatása legyen. Mert csak ez kapcsol ki… Persze ezzel tovább romboljuk lelki állapotunkat, aminek okairól és működéséről itt írtam Neked: klikk. A következmény az, hogy rosszakat álmodsz, nyugtalanul és esetleg szakaszosan is alszol. Fáradtan ébredsz, és már nyűgként indul a reggel. Újabb küzdelmes napnak nézel elébe, mely már most stresszesen indul. Hiszen fáradtan, hogy fogod elvégezni azt a sok feladatot, amit tegnap a munkahelyen hagytál és amire még rájönnek a mai feladatok is?!

Most nézzük meg, hogy a módszer segítségével, hogy változik meg mindez: Kilépsz az ajtón és veszel pár mély levegőt (légzéstechnikát itt találod részletesen leírva: klikk). Tudatosan elmondod magadnak a következőt: Ma mindent megtettem a munkahelyemen amire csak képes voltam. Szorgalmasan dolgoztam annak érdekében, hogy jól teljesítsek. Ami ma nem oldódott meg, azért ma már nem tudok semmit tenni. Így leteszem holnap reggelig. A holnapi munkakezdésig nem alázom meg azzal magam, hogy a munkahelyi gondokon gyötrődjek. Tisztelem a testem és a lelkem annyira, hogy a család, a pihenés, a kikapcsolódásnak szentelem a napom hátralévő részét, mert megérdemlem.

Miután ezt a monológot (vagy valami ehhez hasonló jelentésűt) elmondasz magadnak, fogadd meg hogy nem gondolsz semmiféle munkahelyi problémára holnap munkakezdésig. Amennyiben mégis előjönnének az ilyen gondolatok, kényszerítsd magad arra, hogy visszatérj a munkahely mentes gondolatokra. 2-3 hét gyakorlás után, már csak a nagyon kemény munkahelyi gondok esetén nem fogod tudni letenni a problémákat. 2-3 hónap gyakorlás után szinte mindent le fogsz tudni tenni. Nekem az elmúlt egy évben kb. 2-3 alkalom volt, amikor nem tudtam letenni a munkahelyi problémáimat, igaz, hogy kb. 6 éve gyakorlom már ezt a módszert.

Most nézzük meg, hogy ettől mi változik meg az életedben?! Leteszed a munkahelyi problémákat és úgy érsz haza. Mivel a stressz nem nyomja az agyad és a lelked, ezért a pozitív érzelmek megélésére nyitottabb leszel. A párod, gyermekeid szeretet kifejezésére befogadóbb leszel és őszintébben is tudod viszonozni azokat. Így lesz hozzá lelki erőd… A pozitív érzelmek megélése hihetetlenül fontos, mert ezek regenerálják a stressz negatív hatásait. Ezzel egyben még egy módszert is elárultam Neked, de erre mindjárt visszatérek. A pozitív érzelmeid, és a megnövekvő belső nyugalmad miatt, nem fordulsz olyan „tömény” kikapcsolódási formákhoz. Lesz erőd-kedved egy érzelmes filmhez vagy egy jó könyvhöz, esetleg egy hála-meditációhoz. Ezek mindegyike tovább emeli a lelked rezgésszintjét (bővebben: klikk) és gyógyítja a stressz napközbeni pusztító hatásait. Ez után jóval békésebb lélekkel fekszel le. Az álmod nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb lesz. Pihentebben ébredsz és energikusabban kezded a napod. Akkor leszel igazán sikeres ebben a fejlődésben, amikor már képes leszel reggel hálásan nézni a rád váró napra, nem úgy, mint egy következő túlélési program kezdetére.

Végül az előbbi sorokban ígért egyensúly módszer: A stressz nem más, mint egy halom negatív érzelem csomag. Valójában a stressz már csak a következmény. A stressz gyökere mindig valamiféle erős negatív érzelem. Leggyakrabban a félelem. Félünk attól, hogy nem lesz kész határidőre a munka, vagy attól, hogy megint beszól a főnököm. A negatív érzelmek pusztítják a tested-lelked. Ennek a fiziológiai és tudományos magyarázatáról egy későbbi írásban fogok írni Neked. Egyenlőre kérlek fogadd el, hogy ez tudományos tény. A tartós stressz attól lesz tartós, hogy a stresszes időszakjaid nincsenek egyensúlyban a stresszmentessel. Ha leteszed a munkahelyi stresszt amikor kilépsz a munkahelyedről é otthon tudsz teremteni egy békés, harmonikus légkört, akkor 8-10 órát vagy stresszes állapotban és 14-16 órát stressz mentesben. Így a stresszt tartósan el tudod viselni egészségkárosodás vagy pszichés torzulás nélkül. Az egyensúly módszere azt jelenti, hogy legalább annyi stressz mentes órát éljünk át, mint amennyi stresszest. Ez a minimuma annak, hogy a testi és lelki egészségünk tartósan stabil maradjon. Természetesen pozitív érzésekből sosem elég, így ezt az arányt érdemes fokozni, amennyire csak lehet. Természetesen szép fokozatosan, apró lépésenként.   

Ehhez is, mint a legtöbb boldogság kereső módszerhez tudatosság kell és kitartó gyakorlás, egészen addig amig az életmódod ösztönös részévé nem válik. Lesznek visszaesések, de akkor sem szabad elkeseredni. Újra fel kell állni és csinálni kell. Amilyen hatékonyan sajátítod el a mai írásban bemutatott két módszert olyan mértékben emelkedik meg a boldogság szint az életedben. Kívánok hozzá sok erőt, kitartást és természetesen boldogság-sikereket!

Ha érdekel jelen rovat előző írása akkor klikk

Ha érdekel jelen rovat következő írása akkor klikk


Ha ennek a rovatnak az első részétől szeretnéd végig olvasni az összes eddigi írást, akkor a bevezető részt itt találod: klikk. Onnan indulva az írások alján tovább lépegetve végig tudsz haladni jelen rovat írásain. 

Ha szeretnéd jobban átlátni a blog egyes rovatait és a blog működését, akkor erről egy rövid tartalmas útmutatást itt találsz: klikk


Ha úgy érzed ez az írás hasznos mások számára is, akkor kérlek megosztásoddal vagy e-mailben juttasd el nekik. A cikk alatt találhatod a megosztás és az e-mail küldés ikonjait. Már azzal is teszel a klímaváltozás ellen, illetve az emberek boldogágáért, ha megosztásoddal mások tudtára adod jelen blog létét.

 

 Építő szándékú véleményed, kritikád örömmel fogadom, amit a cikk alatt tudsz hozzászólásként megírni.


  Ha értékesnek találod a blogot, kérlek légy a blog követője. A „rendszeres olvasás” ikonját a jobb oldalon fent találod. (Ha mobilról nézed, akkor a cikk alatt görgess tovább)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések