A boldogságkeresés első lépése: a felismerés és alapfogalmak - 34. rész: A generációkon átívelő addikciók (Addikciók IV.)

 

Eric Berne-től olvastam először azt a mondatot, hogy: „aki felold önmagában egy addikciót” az az utána lévő generációkat is megmenti ettől”. Azóta elég sok könyv jelent meg ebben a témában, mely ezt a kérdést boncolgatja, nem alaptalanul. Az addikciók és egyéb lelki betegségek átadódnak gyermekeinknek és ezáltal a terheinket ők viszik tovább. Sajnos ez akkor is így van, ha tudatában vagyunk addikciónknak és tudatosan úgy neveljük gyermekeinket, hogy ne olyanok legyenek. Én például fiatal felnőtt koromban túlzott mértékben maximalista, perfekcionista voltam. Ez egy nagyon nagy lelki teher. Nem akartam, hogy első lányom ettől szenvedjen felnőtt korában, ezért nagyon komoly erőket fektettem bele a nevelése során abba, hogy ő ne legyen ilyen. Csak mérsékelni tudtam nála ezt a dolgot. Ő is maximalista lett, még ha nem is annyira túlzó mértékben, mint én. Természetesen szenved is tőle és igyekszek ma is minden tőlem telhetőt megtenni, hogy ez a teher még jobban mérséklődni tudjon a lelkében.

A gyermek istennek tekinti a szülőt. Nem válogat a szülő tulajdonságai között. Ahogy a szülő csinálja az úgy tökéletes. Ha a gyermekben az rossz érzéseket kelt, vagy neki az nem tetszik, akkor inkább saját személyiségét kérdőjelezi meg és akár saját személyiségével szakít, de akkor is olyan akar lenni, mint a szülő. Erről itt írtam egy érdekes írást: klikk. Szóval a gyermekek olyanok, mint egy tökéletes „másológép”. Minden viselkedés mintát bemásol és reprodukál. A jót is és a rosszat is. Mivel nagyon nagy a lelki érzékenységük, ezért azokat a tulajdonságokat is lemásolják, melyeket tudatosan próbálsz előlük, elrejteni! Én például mindig elfogadó voltam a kislányommal, hogy ne legyen a szülői elvárások tengere miatt maximalista. Ugyanakkor önmagammal akkor még abszolút nem voltam elfogadó és az eredménye az lett, hogy ő is ilyen lett.  Hiába takargattam ezt előle. Lemásolt, annak ellenére, hogy nem voltam erre érdemes. A legtöbb szülő tudattalanul éli szülői attitűdjeit és nincs is tisztában azzal, hogy mekkora felelősség szülőnek lenni. Pedig nagyon nagy felelősség. Ezt a kérdést ez az írás boncolgatja részletesebben: klikk.

Nyilván nincs tökéletes ember és így nincs tökéletes szülő sem. De lelkünk tudatos fejlesztésével megtehetjük, hogy nem csak saját életünket tesszük jobbá, hanem leendő vagy már meglévő gyermekeink jövőjéért is ezzel tudatosan teszünk. Saját életemben is számos példát látok, amik egyértelműen igazolják ezt. Amikor az integratív pszichoterápia révén (bővebben: klikk) a lelkem hihetetlen nagy gyógyulási folyamaton ment át, nagyon sokat változott a gyermekeimmel való kapcsolatom is. Előtte is jó volt, de még jobb lett. Ugyanakkor gyermekeimre is kihatott lelki fejlődésem, mert lelkileg sokkal kiegyensúlyozottabbak lettek, mint amilyenek előtte voltak. A párom ugyanígy járt. A „mintámat” látva, ő is végig járta ezt az utat. A gyermekei lelki fejlődése pedig rövid időn belül követte a szülő pozitív átalakulását. Számos más példát is tudnék írni környezetemből, de a lényeg jól látszik már ennyiből is. Ha a szülő szakít addikcióival, fejleszti lelkét, akkor azzal hihetetlenül sokat tesz annak érdekében, hogy gyermeke boldogabban élhessen, mint ő.

A generációkon átívelő addikciókat nem úgy kell érteni, hogy ha például apa alkoholista volt, akkor a fia is alkoholista lesz. Bár természetesen ez is bőven benne van a pakliban. A mi családunkban például így történt. Apám családjában a bor alapvető „fogyasztási cikk” volt, alapszintű alkoholizmus itatta át a családot. Apám is alkoholista lett.  De családjából hozott szégyenei miatt ez erősebbé vált még a szülőktől hozott szintnél is. Az alkoholizmusa egyik fő alappillére volt öngyilkosságának. Természetesen édesanyja mindenki mást okolt fia haláláért. Fel sem merült benne, hogy pont Ő volt az aki fia halálát okozta. Pedig ennyire egyértelműek az ok-okozati összefüggések, akár menekülünk ez elől, akár szembe merünk vele nézni. Igaz, hogy egy anya, hogy bírná feldolgozni azt a bűntudatot, hogy ő a fia halálának közvetett okozója.  Érthető a mindenki mást okoló önvédelmi reflex. Az őszinte tükörbe nézés fájdalmas dolog tud lenni...

Nemrég párommal pihentünk egy szállodába all-inclusive ellátással. Volt egy nagyon kövér házaspár a mellettünk lévő asztalnál a két gyermekükkel. Sokszor összefutottunk velük így ösztönösen "megfigyeltük" őket. Teljesen látszott, hogy a két felnőtt evés függő. 5 alkalommal kaptunk ételt egy nap (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora) korlátlan mennyiségben, de ők még a medencébe is kértek 10 óra és dél között egy pár nagy kupac sült krumplit, uzsonna és vacsora között süteményt, vacsora után jégkrémet. A gyermekeket állandóan tömték: „egyél még kisfiam”, „kóstold meg, ugye milyen finom”. A gyermekeken látszott, hogy hátuk közepére nem kívánnak megint egy újabb adagot, de mégis megették, mert látták, hogy szüleik szeretetét ezzel tudják kiérdemelni. A gyermekek kiskoruk ellenére már nagyon el voltak hízva. A szülők által beléjük égetett evés-addikció kialakulóban volt bennük. Hiszen a gyermekben az ízérzékelés összekapcsolódik a szülői szeretettel. Hiszen akkor kap simogatást, mosolyt és elismerő szavakat amikor megeszik egy újabb adag kaját. Ezáltal egész életében ez lesz a legnagyobb örömet okozó tényező. Szegény gyermekeknek nem sok esélyük van a boldog jövőre…

Ez ugyanígy működik minden addikcióval. Átadódik a gyermeknek, mert ő azt hiszi, hogy így tudja kiérdemelni szülője szeretetét, vagy más szülő-gyermek kapcsolati okból.

Ugyanakkor az jóval gyakoribb, hogy egy szülő addikciója más „álruhában” jelenik meg a gyermekben. Nemrég egy üzletemberrel tárgyaltam, aki éppen olyan hangulatban volt, hogy nekem öntötte ki a lelkét. Az üzletember elmondta, hogy ő egész életében keményen dolgozott, mindig szorgalmas volt, és nemrég megütötte a felnőtt fiát mérgében, mert az egy semmirekellő ember és ez elviselhetetlen haragot szül benne. Nem érti, hogy hol rontotta el, hogyan lehetett ez a gyerek ennyire más, mint ő. Ez egy olyan példa, ami az mellett, hogy elég gyakori, elég tipikus is. A szülő egy önmagával szigorú, a saját személyiségét elfojtó, a világnak megfelelni vágyó, munkamániás ember. (Büszkeség lelki rezgésszintje, bővebben:klikk). Neki a társadalom szemében pozitív addikciója van, hiszen munkamániás. Ő a kapitalista világ „hőse”. Ettől még ez egy nagyon komoly addikció. (Erről bővebben itt olvashatsz: klikk). A fia „semmire kellő” lett. Őt nem érdeklik a kihívások és nem képes semmilyen elvárásnak megfelelni. A munkamánia helyett a számítógépes játélfüggőség lett az ő „választása”. A társadalmi megítélés szemszögéből nyilván az apuka a „jó ember” a fia, pedig a „tékozló fiú”. Pedig valójában az apuka addikcióját a fia lemásolta. Sérült lelke, elfojtásai átadódtak. Csak mivel a maximalista apukával nem tudott versenyre kelni a munka világában, ezért más addikciók útjára tévedt a lelke. Apa és fia semmiben sem térnek el egymástól. Az addikció mélysége, mértéke hasonló. Csak az „álruha” más. Igaz, jó eséllyel a fiú nem tud megfelelni apja maximalista elvátásainak, így szégyene tovább rombolja lelkét. Jó esélye van arra, hogy boldogtalanabb élete lesz, mint édesapjának.

Rengeteg példát lehetne még bemutatni itt. De tulajdonképpen Te is találhatsz ilyet közvetlen környezetedben. Minden családot átitat az addikciók öröklésének láncolata. Generációról-generációra adódnak át, mint negatív energia hullámok. Az én nagyszüleim megélték a két világháborút, rendszeresen éheztek. A nagypapám egyike volt azon kevés katonának, akik a Don-kanyar szörnyűségeit átélve, onnan élve jutott haza. A dédnagymamámat 6 orosz katona erőszakolta meg, aki azért hagyta ezt, hogy ne vegyék észre hogy 16 éves lánya is a házban rejtőzködik. A világháború okozta hatalmas lelki sérülések okozta fájdalmak addikciókba realizálódtak majd átadódtak a következő generációkba.

Ma szerencsére béke van Európában. De ha megérted ezt a generációkon átívelő láncolatot, akkor azonnal megérted, hogy miért van ennyi lelki beteg ember körülöttünk. A világháború óta felnőtt 3-4 generáció csak kismértékben tudta tompítani mai gyermekeink felé átadott lelki betegségeket. Igaz, hogy ennek legfőbb oka, hogy társadalmunk eltávolodott a lelkiségtől. Technokrata, túl racionalizált fejlődésünk nem segítette, sőt tovább rombolta az emberi lelkeket. De itt az ideje ezen válttoztatnunk, közös erővel, példa mutatással, saját életünk irányának megváltoztatásával...

Ha megértjük és tisztán látjuk, hogy addikcióink, mint negatív energia hullámok terjednek tovább generációról-generációra és átérezzük ennek felelősségét, az erőt ad nekünk arra, hogy a lelkünk gyógyításába több erőt tegyünk. Hiszen ezzel nem csak magunkat, hanem a jövő generációit is megóvjuk a múlt által generált negatív jövőtől…

Ha érdekel jelen rovat előző írása, akkor klikk

Ha érdekel jelen rovat övetkező írása, akkor klikk

Ha szeretnéd jobban átlátni a blog egyes rovatait és a blog működését, akkor erről egy rövid tartalmas útmutatást itt találsz: klikk

Ha úgy érzed ez az írás hasznos mások számára is, akkor kérlek megosztásoddal vagy e-mailben juttasd el nekik. A cikk alatt találhatod a megosztás és az e-mail küldés ikonjait. Már azzal is teszel a klímaváltozás ellen, illetve az emberek boldogágáért, ha megosztásoddal mások tudtára adod jelen blog létét.

 

 Építő szándékú véleményed, kritikád örömmel fogadom, amit a cikk alatt tudsz hozzászólásként megírni.

  Ha értékesnek találod a blogot, kérlek légy a blog követője. A „rendszeres olvasás” ikonját a jobb oldalon fent találod. (Ha mobilról nézed, akkor a cikk alatt görgess tovább)